Futsal

2022.11.18. 11:41

A sereghajtót fogadják a DEAC-os lányok, de nem veszik félvállról a feladatot

Csepregi Gabriella szerint az Újpest játékosai erőszakosak, és nem ismernek elveszett labdát.

Forrás: deac.hu

A DEAC második helyen álló női futsalcsapata szombat este 18 órától a sereghajtó Újpesttel csap össze a DESOK-ban. A papírforma alapján Quirikó Vivien együttese esélyesként várhatja a mérkőzést. Az szintén önbizalmat adhat a játékosoknak, hogy szeptemberben 5-1-es győzelmet arattak a lila-fehérek otthonában, ezen a meccsen Krascsenics Csilla triplázott, mellette Fülöp Diána és Horváth Viktória is beköszönt – elevenítette fel a deac.hu.

– Nem lehet félvállról venni az újpestieket, bár eddig nem remekeltek, de nagyon erőszakosak, nem ismernek elveszett labdát, vagyis meg tudják nehezíteni bárkinek az életét – hangsúlyozta Csepregi Gabriella. – Nyilván itthon szeretnénk tartani a három pontot, de nem hiszem, hogy könnyű meccs vár ránk. Maximális koncentrációval győzhetünk, emellett az is fontos lesz, hogy a helyzeteinket milyen arányban értékesítjük. A szeptemberi mérkőzéshez képest új dolgokkal készülünk, remélem, ezek beválnak. A sérüléssel bajlódó Horváth Vikire még mindig nem számíthatunk, de szerencsére egyre jobb állapotban van, rajta kívül, úgy fest, hogy teljes kerettel állhatunk ki – mondta a rutinos játékos.

A DEAC címvédő csapata a legutóbbi fordulóban a budaörsiek csarnokában diadalmaskodott. A 4-2-es sikerből góllal vette ki a részét Csepregi Gabriella, aki DEAC-mezben először köszönt be az NB I.-ben.

– Jó teljesítményt nyújtottunk, bár ha az ellenfél kapuja előtt higgadtabb döntéseket hozunk, még nagyobb is lehetett volna a különbség. Természetesen külön örülök annak, hogy én is betaláltam, ezt megelőzően „csak” gólpasszokkal jelentkeztem. Nyáron érkeztem a gárdához, és nem bántam meg, hogy elfogadtam az ajánlatot, ugyanis kiváló körülmények között dolgozhatunk, az edzések nem egyhangúak, a lányokkal pedig hamar megtaláltam a közös hangot – zárta mondandóját a Csupi becenévre hallgató futsalos.

Női futsal NB I., 9. forduló
DEAC – Újpest FC
November 19. (szombat) 18:00, DESOK

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában