Labdarúgás

2022.06.08. 14:59

Újoncként lettek bajnokok

Tisza Tiborral és Madar Csabával a soraiban két év alatt két osztályt váltott a Bestrong SE együttese a megyei bajnokságban.

Forrás: Napló-archív

Fotó: KISS ANNAMARIE HAON

Ahogy arról a HAON is részletes beszámolt, a lehető legizgalmasabb módon, egy Józsa SE elleni aranyrangadón szerezte meg a labdarúgó megyei másodosztály bajnoki címét a Bestrong SC. A gárda az ősszel fölényesen nyerte a másodosztály Déli csoportját 20 meccsből 18 győzelmet aratva, mindössze 1-1 döntetlen (Földesen) és vereség (Nagyrábén) rontotta valamelyest az összképet.

A megszerzett 55 pontért és a 112–29-es gólkülönbségért sem kellett szégyenkeznie Sáfár László együttesének, amely a tavaszi helyosztókat az egyik favoritként várta.

Ám a folytatás döcögősre sikeredett, rögtön egy verség Hajdúhadházon, majd hiába javítottak a Polgár ellen, Józsán egy 3–0-s zakóba futott bele az alakulat. Ám Szabó László együttesének botlásával az élet felkínálta az esélyt a bajnoki címre, amivel élt is a gárda.

– Ezt a csapatot egy, a DEAC-ből kivált baráti társaság alapította, és a megye háromból indulva próbáltunk feljebb kapaszkodni – tekintett vissza a kezdetekre a Naplónak Köstner Tamás, a Bestrong egyesületi vezetője. –  Már évek óta ott voltunk a másodosztály küszöbén, tavaly pedig végre révbe értünk.

Annak ellenére, hogy újoncok voltunk, azzal a céllal vágtunk bele az idénybe, hogy bajnokok akarunk lenni, ennek érdekében frissítettünk valamennyit a kereten.

Mivel újak voltunk, nem igazán ismertük a mezőnyt, de tudva a csapatunk erejét –  úgy lőttük be, hogy képesek lehetünk az azonnali feljutásra. Az őszi alapszakaszban volt egy-egy döntetlenünk és vereségünk, mentségünkre szóljon, hogy azokon a meccseken több kulcsemberünk is hiányzott. A tavaszi rájátszásra gondolva télen is erősítettünk, ennek ellenére Hajdúhadházon és Józsán voltak problémáink, nem igazán voltunk jó passzban, ki is kaptunk mindkét helyen.

De nem vesztettük el a hitünket, továbbra is a bajnoki cím lebegett a szemünk előtt, de ahhoz, hogy lehetőségünk legyen rá kellett a józsaiak botlása a Létavértes ellen.

Megkaptuk az esélyt, és a Józsa 4–3-as legyőzésével szerencsére tudtunk vele élni, bearanyozva az idényt. Végre átléptük azt a bizonyos küszöböt, ám az első osztályra redukálni kell a hibák számát, mert ott még jobban megbüntetik majd a riválisok – fogalmazott Köstner Tamás.

Érdekesség, hogy a szakembernek játékosként minden megyei osztályban van bajnoki címe, edzőként pedig már csak az első osztályú aranyérem hiányzik a gyűjteményéből – a gárda fejlődését látva előbb-utóbb teljessé válhat a kollekció.

MSZ

Megyei II.osztály 1-6. hely, végeredmény
1. Bestrong 10 8 0 2 36-16 24
2. Józsa SE 10 7 1 2 41–21 22
3. Létavértes SC 10 4 1 5 25-32 13
4. Polgári VSE 10 4 0 6 32–35 12
5. Hajdúhadházi FK 10 4 0 6 25–31 12
6. ESBE 8 1 0 7 16–40 3

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában