Egyedülálló filozófia szerint oktatják a debreceni taekwondósokat

Látogatást tettünk a debreceni Kék Bolygó Egyesületnél, ahol sajátos, az ország többi részén talán nem is alkalmazott filozófia szerint folyik a taekwondózni vágyók képzése. Wágner István és Farkas Tamás a Koreából származó harcművészet „hézagjait” más stílusok erősségeivel kívánják kiegészíteni, az eredmény pedig magáért beszél. Az edzők a helyszínen fogadták a Hajdú Online stábját.

István, mesélnél a kezdetekről? Hogyan jutottatok el a klub mostani állapotához?

Wágner István: A taekwondo debreceni meghonosítása 1994-ben kezdődött, és dr. Orosz Róbertnek köszönhető, aki a 2000-es évek elejéig vezette a klubot, majd én vettem át az oktatást. Akkoriban ismerkedtünk meg Tamással, aki bár más stílust képvisel, harcművészetileg mégis nagyon hasonló a gondolkodásunk.

Együtt igyekszünk valami olyat létrehozni, amely mindenki számára hasznos és a kiteljesedést segíti, nem csak sporteredmények tekintetében.

Az összeolvadásunknak köszönhetően az edzésterv változatosabb, színesebb lett, a fókusz sokkal inkább a harcművészet felé terelődött. Ez azt jelenti, hogy amit átadunk a többieknek, az az életüknek, a személyiségüknek is fontos részét képezze a továbbiakban. Két csoporttal vannak edzéseink Debrecenben, nagyjából 50 fővel működünk.

A járvány idején megoldhatóak voltak az edzések valamilyen formában?

Farkas Tamás: Eleinte online edzettünk, videós anyagokkal dolgoztunk, ez néhány hónapig tartott. Majd amint a versenyzők számára lehetővé tették a személyes edzéseket, azonnal elkezdtünk velük gyakorolni.

Mit gondoltok a versenyzésről?

Wágner István: A minőséget szeretnénk előtérbe helyezni. Nem az indított személyek számára megyünk rá, hanem arra, hogy valóban azok vegyenek részt a megmérettetéseken, akik erre készen állnak. Európában van egy olyan szellemiség, amely az érmeket helyezi előtérbe, és bár a győzelem tényleg szép dolog, mi nem ezt tartjuk fontosnak. 

Szerencsére szépek a hozott eredmények, általában érmekkel jövünk haza, de a valódi érték abban van, hogy mekkorát tud lépni, fejlődni maga a személy. Könnyen lehet, hogy valakinek arany kerül a nyakába, mégsem fejlődik akkorát, mint az, aki nem nyert egy meccset sem.

Ha már szóba került Európa, mennyiben különbözik az itteni edzésmód egy távol-keletitől?

Wágner István: Az attól függ, hogy a versenysportot vagy a hagyományos harcművészeti vonalat nézzük. Előbbi fő célja a bajnokok kinevelése, fő mozgatója a szövetségi, kormányzati és vállalati finanszírozás, azaz végső soron a pénz. Spirituális szempontból nézve ez egyértelműen az „én”, az ego útja. Az edzésmódszerek pedig a cél elérése érdekében folyamatos fejlesztés alatt állnak, a tudományos eszközök bevetésével, úgy Keleten, mint Nyugaton.

A hagyományos harcművészetekben ezzel szemben az egyén testi. lelki, szellemi fejlődése és kiteljesedése nagyobb célokat szolgál, úgymint a közösség védelmét, az erkölcsös élet, a kultúra ápolását.

Véleményem és jelenlegi tudásom szerint a harcművészet végső soron az élet értelmének kereséséről, a harmónia megvalósításáról szól. Hozzátéve, hogy kritikus helyzetekben az élet feláldozása is része volt a harcművészek életének, a közösség, az egyénnél magasabb célok érdekében. S hogy e két út közül ki melyiket választja, melyikhez vonzódik, az függ jelenlegi személyiségétől, céljaitól, s az őt ért személyi és közösségi hatásoktól is.

Tamás, mi az, amit te hoztál be az edzésekbe?

Farkas Tamás: A magyar mesterem Szilágyi István volt, aki kung-fut tanított nekem, ami Kínában wushu névre hallgat. Ő egy japán mestertől, Shigeru Uemurától tanult, aki arról ismert, hogy nem szeret stílusbeli skatulyák közt maradni, a harcművészetek közös forrásának kutatásáról szól az élete. Sokat tanult Japánban, majd hasonló céllal elvándorolt Kínába, sőt végül Kassai Lajos lovasíjásszal is felvette a kapcsolatot. Ez a filozófia nekem is adott egy szabadságot, így jutottam el Istvánhoz és a taekwondóhoz. Amit itt csinálunk, annak nem az ész nélküli, állandó gyakorlás a lényege. A fő célunk – ahogy már elhangzott – az, hogy értéket adhassunk át a tanítványoknak.

Egy olyan úton szeretnénk járni, ahol a tanult dolgok egy életen át elkísérnek minket. A jellemfejlődés a legfontosabb, mert lássuk be, a 21. század modern fegyveri között már nem biztos, hogy önmagában érvényesülni lehet a kardozással és rúgkapálással.

Amit ti csináltok tehát, hány százalékban tekinthető taekwondónak?

Wágner István: Formáját tekintve dominál a stílus, tartalmilag ugyanakkor folyamatosan a harcművészetek eredeti üzeneteit s hasznosítható tudását keressük, melyek véleményem szerint megtalálhatóak valamennyi ősi stílusban.

A taekwondo technikáinak gyakorlása egy magas szintű speciális tudást ad, főként a rúgások precizitása, ereje és látványossága terén, mely világelsőnek mondható. Ugyanakkor más területeket is szükséges fejlesztenünk, melyeket esetleg más stílusok esetleg hatékonyabban használnak ma.

Az övfokozatok kiérdemléséhez vizsgát kell tenni, amelyeknek az anyagát javarészt a taekwondo adja, mi viszont ezt is kiegészítettük hasznos elemekkel, például közelharci technikákkal.

Erre Magyarország más részeiben is van példa, vagy abszolút helyi sajátosság?

Wágner István: Nem tudjuk, de úgy gondoljuk, nekünk ez a fő feladatunk. Én úgy gondolom, hogy a harcművészetet gyakorlók közül sokan érzik, hogy többről van szó, mint rúgások, védések és ütések gyakorlásáról vagy versenyeredményekről. A helyes irányt pedig a valódi mesterek segíthetnek megmutatni a kereső számára.

A harcművészet valós célja véleményem szerint olyannyira magasztos, hogy leírni már túlzónak tűnhet mai világunkban. Mégis, ma is rengeteg ember vonzódik ezekhez. Nézzük csak meg, micsoda vonzereje van ma is a hősökről szóló történeteknek!

Farkas Tamás: Vannak egyébként stílusok, amelyek érdeklődést mutatnak más elvek iránt is. A már említett japán mesterem pontosan azért szeretett volna ismeretet szerezni több területen, mert néhány harcművészetnél előfordul, hogy bizonyos elemei már elvesztek az idők során, mert egy irányba specializálódtak, mint mondjuk a taekwondo a rúgások felé.

A közös elvekre és gyökerekre visszakanyarodva pedig jó példa lehet a formagyakorlatok struktúrája, ugyanis kivétel nélkül mindegyik egy védéssel kezdődik. Ez egy üzenet az ősöktől.

Birtók Benjámin