Nyolcvanöt évesen dobott országos csúcsot a debreceni Belházi János

Mind tudjuk, mozogni jó, ennek ellenére sokszor inkább választjuk a kanapén való pihenést, mintsem kimennénk a rétre „játszani”. Nos, Belházi Jánosnak nem kell kétszer mondani, hogy ragadjon ütőt, rúgjon labdába és miegymás, neki ez zsigerből jön. De mit is várhatnánk egy olyan embertől, aki úgy fogalmazott a Naplónak: a „rongylabdás” időszakban kezdtem a pályafutásom. A nyolcvanöt éves férfiról sokan példát vehetnénk, aki hiába bőven túl van a nyolcvanon, az elmúlt időszakban sikert sikerre halmoz.

Gyermekkorom óta sportolok, és életem végéig fogok is, mert az életem részévé vált a mozgás, vele együtt érzem jól magam. Nagyon sok játékot kipróbáltam, rengeteg emlékem van: fociztam, atletizáltam, jégkorongoztam és a kalapácsvetés világában is elmerültem

– jegyezte meg. Belházi János játszott a Loki „fakó” csapatában, de térdsérülése miatt abba kellett hagynia a focit, így került közelebb az atlétikához. Nagyon szerette a sport ezen részét is, viszont edzője felvilágosította: nagy futó nem válik belőle, ugyanis vastag csontozatú volt mindig is, így a madárcsontozatúak ellen nem volt esélye.

– Kipróbáltam a kalapácsvetést, tizennyolc éves koromban harmadik lettem egy országos ifjúsági bajnokságon. Ez azért is nagy dolog számomra, mert Zsivótzky Gyula olimpiai bajnok kalapács­vető mellett állhattam a dobogón – hangsúlyozta. Hozzátette, a téli sportok is érdekelték, ő volt az első debreceni hokikapus, emiatt nem is olyan rég az egyik közelmúltbeli mérkőzésen kapott egy korongbedobást az egyik DEAC-jégkorongmérkőzésen.

– Az idei Fedett Pályás Veterán Bajnokságot a budapesti BOK Sportcsarnokban szervezték meg, jómagam pedig 85 évesen országos csúcsot dobtam. Súlylökésben jeleskedtem, 6 méter 84 centiméter volt az eddigi országos csúcs, ezt sikerült a 7 méter 7 centiméteres dobásommal überelni – fogalmazott lapunknak. Majd megjegyezte, szupernehéz kalapácsvetésben két korcsoportban is magának tudhatja a világcsúcsot.

NE