Fotókkal

2022.02.01. 19:30

Eldurrantak az első lövések a frissen átadott böszörményi lőtéren

Tízméteres légpisztolyos pályát alakítottak ki a Hajdúböszörményben, a Városi Sport- és Rendezvényközpontban.

Forrás: Molnár Péter

Korábban szertárként működött az a helyiség, mely immár sportlőtérként funkcionál. A keddi átadóünnepségen Kiss Attila polgármester úgy fogalmazott, reményeik szerint a településen egy újabb olyan sportág honosodik meg. – Városunkban a sportlövészet eddig kevésbé volt ismert, legalábbis az elmúlt 30 évben nem volt jellemző. Örülünk annak, hogy a Hajdúböszörményi Torna Egylet (HTE) egy újabb szakággal gazdagodik.

Egy olyan sportággal bővül Hajdúböszörmény sportpalettája, amelyben akár a legmagasabb szintekig is el lehet jutni

– utalt arra, hogy a sportlövészet olimpiai sportág. – Három éve ünnepeltük a HTE 100 éves jubileumát, akkor csodálkoztunk rá, hogy mennyi híres sportoló származik a településünkről. Bízunk benne, hogy 15-20 év múlva az akkori vezetők már arról fognak beszélni, hogy mely sportlövők indultak el Hajdúböszörményből – fogalmazott.

Fegyelemre tanít


– Ez a HTE első olyan szakosztálya, ami nem labdához kötött – ezt már Tiba István országgyűlési képviselő mondta. – Azt mindenki tudja, hogy elég sok kritikát kap a polgári kormány a sport támogatása miatt. Ez egy óriási butaság, hiszen a sport azontúl, hogy egészséges, nagyon sok dologra neveli az embert. Fegyelemre mindenképpen, pláne, ha a lövészetről beszélünk. A fiatalok, akik a sporton keresztül megtanulják, hogy vannak az életben olyan helyzetek, amikor nagyon fegyelmezettnek kell lenni, ők ezt az élet más területén is hasznosítani tudják – hangsúlyozta. Tiba István úgy véli, a városvezetésnek elismerés jár azért, hogy olyan sportágakat is meghonosítanak, amelyek vonzók a fiatalok számára. – Itt van például a BMX- és a gördeszkapálya, bár ezek a sportágak Magyarországon még nincsenek annyira a köztudatban, mint a nyugati országokban.

Ha egy város veszi a fáradtságot, és olyan lehetőségeket teremt meg, amelyek az országban is egyedülállóak, az mindenképpen a fiatalok érdekeit szolgálja

– vallja. A képviselő rámutatott, a fedett lőtérnek a sikerét bizonyítja az, hogy bár nemrég kezdték el szervezni a szakosztályt, de már közel ötven tagja van.

 

Büszkék lehetnek


A pályát Boros György, a Honvédelmi Sportszövetség és Magyar Sportlövők Szövetségének alelnöke vette át. Megosztotta, legutóbb Újfehértón vettek át egy honvédelmi sportközpontot, most pedig ezt a 10 méteres légpisztolyos pályát. Köszönetét fejezte ki Pető Lászlónak, a Honvédelmi Sportszövetség megyei elnökének, hogy közbenjárásával a szakmai munka ismét feltámadhatott a településen. Mint emlékeztetett, évtizedeken keresztül működött pálya. – Sajnos ez megszűnt kétszáz másik lőtérrel együtt, amelyet a rendszerváltás után mondhatni szakmai tévedésből bezártak, de lehet, hogy csak a pénzhiány okozta – mondta. Felidézte, a Honvédelmi Sportszövetséget öt évvel ezelőtt a honvédelmi sportágak népszerűsítése érdekében hozták létre. Megosztotta azt is, a szövetség tervei között szerepel, hogy valamennyi járásközpontban honvédelmi sportközpont jöjjön létre, 16 már a tervezési, illetve a kivitelezési fázisában van. – Hajdúböszörmény a leginkább arra lehet büszke, hogy itt a fegyveres szolgálatnak hagyománya van, maga a város is ennek köszönheti létjogosultságát – húzta alá. Hozzátette, ez a pálya alkalmas az olimpiai számok elsajátítására és gyakorlására is.

 

Kiss Dóra

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában