Büszke arra, hogy nagy pillanatokat mutathat meg

A Civil a pályán rovatunkban közismert emberek sporthoz való viszonyát mutatjuk be. Első ízben egy olyan személyt faggattunk, akit a járványügyi szigorítások miatt bevezetett zárt kapus mérkőzések és versenyek idején sokan irigyeltek, ugyanis lényegében testközelből, a pálya mellől követhette az eseményeket. Hartyányi Péter operatőrként dolgozik, így az a munkája, ami sok szurkolónak a hobbija: sporteseményekre jár. 

Hogyan lett operatőr?

Gyerekként nagyon érdekelt, hogy a televíziókészülékben hogyan lesz „adás”, a képet ki vagy mi, s egyáltalán hogyan csinálja.

Tejfölös dobozokból és hurkapálcikákból készítettem tv-stúdiót, kamerákat, világításokat, kellékeket, ezekkel játszottam – azt hiszem, ekkor dőlt el a sorsom végérvényesen.

A családi eseményekre a nagynénim – aki akkor az Agrár Egyetemen dolgozott – néha elhozta az intézmény VHS-kameráját, amire mindig rajongva néztem. Nagyon vártam ezeket a találkozásokat, rögtön a vállamra csaptam a masinát, és már nyomtam is a REC gombot. Általános iskolásként rengeteget fotóztam, főleg osztálykirándulások alkalmával kattintgattam. Ezután egy hatalmas szünet következett, majd 23 évesen megcsillant a remény, mert a Hajdúböszörményi Városi Televízió operatőri képzést hirdetett. Elvégeztem az oktatást, sőt egy budapesti képzésen is részt vettem. De ekkor már az MTV Debreceni Regionális Stúdiójában dolgoztam előbb technikusként, majd híradós operatőrként. Ezt követően a Miskolci Regionális Televízió, majd a Debrecen Televízió csapatát erősítettem. Immár tizenkét esztendeje élő közvetítéseken dolgozom – amit nagyon szeretek. 

Sportolt fiatalon valamit?

A salakmotorozással próbálkoztam gyerekként, de hamar rájöttem, hogy félek egy fék nélküli motorral száguldozni. Pedig remek edzőim voltak idősebb Tihanyi Sanyi bácsi és Oreskó Jani személyében. Most nem sportolok, bár a sport így is a mindennapjaim része, sokszor úgy érzem, ez teljes mértékben kielégíti a mozgás iránti vágyamat.

Melyek azok a sportágak, amelyeket különösen kedvel? Rajong valamelyik klubért vagy sportolóért?

Korábban kedveltem a Forma–1-et, de már rég nem követem, leragadtam a Mika Häkkinen, David Coulthard párosnál. Igazából minden sportágat szeretek, testközelből sokban látom az akarást, az elszántságot, az erőt, s ez szebbé teszi még azokat is, amelyeket korábban nem kedveltem. A rajongás szóról elsőként a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka jut eszembe, akivel sokszor találkozhattam, és nagy tisztelője vagyok.

De ide sorolnám még a kedvenc sportágam, a salakmotorozás sztárjait, akikkel személyesen is összefuthattam. Különleges érzés volt a hazai legendák, Adorján Zoli és Tihanyi Sanyi, illetve a külföldi világsztárok, Leigh Adams, Tony Rickardsson, Ryan Sullivan, Peter Karlsson, Martin Vaculik, Leon Madsen vagy éppen Piotr Protasiewicz közelében lenni. Ezek azok az emlékek, amiket még az unokáimnak is mesélni fogok. Óriási élményt jelentett, amikor a svédországi nyaralásunk alatt a malillai és a vetlandai salakmotor-stadionba ellátogattunk a családommal. Sajnos a pandémia miatt versenyt nem láthattunk, viszont bemehettünk abba az öltözőbe, ami az akkori világbajnok, a lengyel Bartosz Zmarzlik és csapattársai számára volt fenntartva. Fantasztikus lenne, ha egyszer a munkám miatt térhetnék vissza ezekre a helyekre, s mondjuk egy Grand Prix nagydíjat közvetíthetnék. 

Kik a kedvenc versenyzői?

Számomra a nagy sportszerelem a salakmotor. Imádom a versenyek hangulatát, az „illatot”, ami a pályát körbelengi a viadalok idején. Ha közvetíthetem, azt igazán nagy beleéléssel teszem, hiszen pontosan tudom és látom, hogy mi az a helyzet, melyek azok a szituációk, amire figyelnem kell. Jelenleg Fredrik Lindgren a kedvenc versenyzőm, aki egy svéd világbajnok-aspiráns vaspapucsos. Személyisége, tehetsége és küzdeni tudása lenyűgöző számomra. Remélem, idén neki adják át a világbajnoki serleget! Ugyanebben a sportágban nagy kedvencem volt még az ausztrál Leigh Adams és a svéd Andreas Jonsson.

Van olyan sportoló, akiről a találkozása után megváltozott a véleménye?

Érdekes módon a sport és a magánéletem több helyen is összefonódott. A Loki kézilabdacsapatának egykori kiváló szélsője, Vantara-Kelemen Évi és férje a szomszédunkban laknak, ráadásul barátok is lettünk. A Kisvárda labdarúgócsapatából a Diósgyőrbe igazoló Lucas Marcolini Bertucci gyermeke és az én kisfiam egy bölcsibe jártak, velük is szorosabb kapcsolatba kerültünk. Ennek fényében nem meglepő, hogy a barátaim révén érintett klubokra másként figyelek.

Meg lehet szokni, hogy olimpiai bajnokok, világbajnokok, sztársportolók vannak karnyújtásnyira öntől?

Még a mai napig is nagyot dobban a szívem, amikor egy-egy közismert vagy akár világhírű sportoló elmegy mellettem. S az is felemelő érzés, amikor egy döntő fontosságú szituációban, élő adásban az én kameraképemet látja nagyon sok néző. Hozzá lehet szokni, hogy ilyen körökben mozgok, de a mai napig is minden egyes alkalommal büszkeséggel tölt el a tudat, miszerint részese vagyok sportolói karrierjük egy-egy fontos momentumának. 

Számolja hány sportág televíziós közvetítésében vett részt?

Vélhetően könnyebb lenne összeadni azokat, amelyeken nem dolgoztam. Igazából nem tartom számon, hiszen nem ez a fontos, sokkal inkább az, hogy amit közvetítek, olyan színvonalú legyen, amit büszkén nézhetek vissza. Viszont van egy olyan sportág, ami izgatja a fantáziám: a síugrás közvetítését szívesen kipróbálnám, mert imádom a kihívásokat.

Melyik rendezvény volt önre a legnagyobb hatással?

A vizes világbajnokság 2017-ben.

Leírhatatlan érzés belegondolni, hogy akár a világ összes országában láthatják az emberek az élő képeimet.

Ugyanebben az évben a gyorskorcsolya-világkupa szintén Budapesten volt, ami újfent nagy kihívást jelentett: a korisok hihetetlen gyorsasága, amelynek lekövetése igazán nagy odafigyelést, gyors reakciót követelt – minden egyes pillanatát élveztem.

Hogyan bírja a munkájával járó utazásokat? Nagyjából hány kilométert tesz meg egy év alatt?

A televíziózás rengeteg utazással jár, fárasztó, de hozzá lehet szokni. Amúgy a legkimerítőbb az egész napos autózás és a munkavégzés utáni hazautazás. Ha csak kicsi hazánkat vesszük alapul, Kisvárdától Zalaegerszegig vannak élő közvetítések, amelyeken ott vagyok, s ez havi szinten 6-8 ezer kilométer megtételét eredményezi. Külföldön a legtöbbet a jégkorong miatt Szlovákiában és Csehországban dolgoztam, illetve az U19-es és U21-es labdarúgó Európa-bajnokság okán Görögországban, Németországban és Szlovéniában fogtam kamerát. 

Mi volt a legemlékezetesebb sztorija munkái során?

Napjaink egyik legnagyobb futballsztárja, a francia Kylian Mbappé mögöttem állt a pálya szélén meccs előtt, és nézte, ahogy beállítom a kamerát a németországi mannheimi stadionban – ekkor 2016-ot írtunk. Amikor ránéztem, Mbappé vigyorgott egyet, majd az öltöző felé vette az irányt. Akkor 19 éves volt, s bevallom, még nem ismertem, de néhány focidrukker munkatársam szólt, hogy ő a franciák legnagyobb ásza. Felejthetetlen emlék, amikor szinte karnyújtásnyira volt tőlem a két német válogatott focista, Bastian Schweinsteiger és Philipp Lahm, akik a kedvenc csapatom, a Bayern München kiválóságai voltak.

Vicces volt, amikor a Liverpool–Leipzig Bajnokok Ligája-mérkőzésen – aminek a Puskás Aréna adott otthont – Mohamed Salah majdnem eltalált a labdával, majd egy fejbiccentéssel és intéssel elnézést kért.

Nyilván ezek olyan dolgok, amikre szívesen emlékszem, hiszen ez nem sok mindenkinek adatik meg. Ha ezeket a sztorikat mesélem, akkor büszkeséggel tölt el, hogy ez velem történik, hiszen, ha nem ez lenne a munkám, az ilyen pillanatokról csak álmodozhatnék. 

Van olyan bakancslistás esemény, amire nagyon szeretne eljutni akár operatőrként, akár szurkolóként?

Van bizony! Salakmotor Grand Prix-n vagy a lengyel salakmotoros extraliga versenyein szívesen dolgoznék, de nagyon vágyom arra is, hogy szurkolóként felülhessek a lelátóra, és szurkolhassak a kedvenceimnek egy-egy ilyen viadalon. 

Boros Norbert