„Eleinte azt hittem, a magyarok rasszisták, de tévedtem”

Jobban tudsz magyarul, mint a nyelvzseni Ibrahima Sidibe, akivel nemrég beszéltük ki az élet fontos dolgait!

Nekem könnyebb volt megtanulni magyarul, mint Sidibének, mert az én élettársam, a gyerekeim édesanyja nem tudott angolul, mint az övé, így rákényszerültem a magyar kommunikációra, amit egyáltalán nem bánok. Szerintem az ember tanulja meg annak az országnak a nyelvét, ahol él.

Azért le a kalappal előtted! A magyar nyelv nem lehet egyszerű egy spanyolajkú számára.

Szerintem a magyar annyira nehéz, hogy még a magyarok is bajlódnak vele. Egyébként szerencsés vagyok, mert könnyen tanulok nyelveket. Fiatalon Olaszországba kerültem, három hónap múlva már beszéltem olaszul, igaz, nagyon hasonlít a spanyolra. Amikor Franciaországban fociztam, akkor egy év alatt megtanultam alapszinten beszélni franciául. Szlovákiában egy rövid idő után szlovákul kezdtem kommunikálni, Csehországban pedig csehül.

Akkor te még Sidibénél is nagyobb nyelvzseni vagy.

Azt azért nem mondanám, de magyarul jobban tudok, az biztos!

A szülőhazádban, a Karib-tenger partján 30 fokban iszogathatnád a koktélokat, közben pedig nézhetnéd az egzotikus nőket fürdőruhában. Mit keresel itt ilyenkor? Novembertől áprilisig hideg, rideg, szürke és ködös Debrecen.

Szép nők itt is vannak, nekem pedig a foci az életem, és a foci, a családom ideköt.

Tényleg, hogy kerültél ide, Európába?

Hondurasban két lehetősége van egy embernek. Vagy tanul, vagy focizik. Én focizni akartam, amióta csak az eszemet tudom. Tizenhat éves voltam, amikor egy olasz menedzser elhozott Horvátországba, de sajnos túl fiatal voltam, profi szerződést nem kaphattam, ezért visszamentem Hondurasba, ahol egy profi csapatban fociztam tovább. Játszottam a hollandiai U20-as világbajnokságon, amelyen egyébként Messi lett a legjobb játékos. Ott kaptam ajánlatot a szlovákiai MSK Zilina csapatától. Összességében nagyon szép másfél évet töltöttem Zsolnán, de azért az első tél nagyon „megfogott”. Nemcsak a kezeim és a lábaim fagytak meg, hanem az agyam is, gondolkozni sem tudtam.

„Minden nap úgy ébredtem, hogy nincs tovább, megyek haza…”

Ezért kérdeztem, hogy bírod mifelénk?

Már megszoktam az itteni klímát, de azért – elismerem – még mindig sokat panaszkodom az időjárásra.

Felvidékről kerültél Magyarországra. Milyen úton?

Zsolnáról a szlovák másodosztályú Nagymihályhoz igazoltam. Két edzőmeccset játszottunk a Nyíregyházával, amely éppen akkor került fel az NB I-be. Révész Attila volt a Szpari-edző, tetszett neki a játékom, hívott, én pedig jöttem. Ez 2008-ban történt, azóta Magyarországon élek.

Fáj a szíved, amikor arra gondolsz, hogy Hondurasban most is 30 fok van?

Honduras a földrajzi adottságait tekintve gyönyörű ország Közép-Amerikában. A partjait keleten a Karib-tenger, nyugaton a Csendes-óceán mossa, de hegyei is vannak, nagyon magasak, ami Magyarországon hiány. Hondurasnak azonban egy nagy baja van: nem lehet biztonságban élni. Mindent áthat a bűnözés, a drogbiznisz.

Azt hiszem, kevés debreceni járt Hondurasban. Mesélj még!

Sajnos nagy a szegénység, és nagyon könnyű rossz útra térni. Amikor hazamegyek, és érdeklődöm a régi barátaim felől, akkor azt a választ kapom, hogy az egyik a börtönben van, a másik már halott, mert lelőtték. A helyzet pedig egyre romlik. Húsz évvel ezelőtt még csak egymással háborúztak a gengszterek, de ma már drogdílerek vannak minden utcasarkon. Tudniillik Honduras a híd a legfőbb kokaingyártó, Kolumbia, továbbá Mexikó és az USA között. Drogkartellek alakultak ki, amelynek tagjai időnként véres leszámolásokat rendeznek.

„Hondurasban nem ülhetsz ki nyugodtan egy teraszra italozni, mint például Debrecenben, mert ha véletlenül ott ül a kerthelyiségen egy célpont, egy célszemély, akkor a kivégzőosztag nincs tekintettel a többi vendégre, mindenkibe golyót eresztenek.”

A gazdagok sincsenek biztonságban. David Suazo – aki tizenhárom évet játszott az olasz első osztályban, a Cagliariban és az Interben – súlyos váltságdíjat fizetett a testvéréét emberrablóknak. Neki szerencséje volt, de egy másik neves hondurasi futballista, Wilson Palacios – aki a Tottenham Hotspur játékosa volt – már nem kapta vissza a testvérét élve.

Akkor igazán aggódhatsz a családod miatt!

Szerencsére már senki nem él Hondurasban, legalábbis azok, akikkel felnőttem, anyukám, a két nővérem, a húgom és az öcsém. Anyukám az USA-ban, Houstonban él az egyik nővéremmel és a húgommal, a másik nővérem Londonban telepedett le, az öcsém pedig Spanyolországban focizik.

Édesapádat nem említetted. Apa nélkül nőttél fel? Vagy ez érzékeny téma neked?

Édesapámmal nem tartom a kapcsolatot, tudomásom szerint most éppen New Yorkban él valahol. Nem egy családcentrikus ember, legalábbis nem úgy, ahogy az Magyarországon minta. Neki tíz gyereke van különböző nőktől, édesanyámtól csak egy, én. A kilenc féltestvérem közül sem ismerek mindenkit. Kilencéves lehettem, amikor megtudtam, hogy van egy olyan féltestvérem, akivel ugyanabban az évben születettünk.

Legalább szép és nagy rokonság!

Apám tíz gyereke még semmi az anyai nagyapám teljesítményéhez képest. Ő huszonnégy gyermeket nemzett, azaz édesanyámnak huszonhárom testvére van! Amikor dédnagymamám százéves volt, több mint háromszázan jöttünk össze, és mindenki vér szerinti családtag volt. A felét sem ismertem személyesen. Szóval nagy a család. Megesett, hogy megtetszett egy lány az utcán, udvarolni kezdtem, de hamar kiderült, hogy az unokatestvérem. Nekem csajozni sem volt egyszerű!

Hondurasba ne menjünk nyaralni, telelni?

Dehogynem! A turistáknak nem esik bántódásuk, teljes biztonságban vannak. Az a gengsztereknél is aranyszabály, hogy turistát bántani nem szabad. Van három karibi szigetünk, Roatán, Guanaja és Utila, amelyek igazi turistaparadicsomok, gyönyörű partokkal, szép szállodákkal. Mindenkinek ajánlom.

Debrecenben mi fogott meg?

Nem nagy, de nem is kicsi, és ami leginkább tetszik, az a közbiztonság, ami itt természetes érték. A magyarok fel sem fogják igazán, milyen nagy kincs birtokában vannak. Magyarországot egyébként is nagyon megkedveltem, itt születtek a gyerekeim, itt fociztam, most már sok minden ideköt, és a jövőmet is itt tervezem.

Egyszer levetted a mezt, a lelátón – hozzám közel – három hölgy kis híján szélütést kapott. Megvan még a kockahas?

Megvan még. Mikor volt ez?

Még az Oláh Gábor utcai stadionban, amikor bajnoki címeket nyertél a Lokival és a Bajnokok Ligájában játszottál…

Azok nagyon szép idők voltak. Isten akaratából kerültem Debrecenbe, és a DVSC-ben eltöltött évek jelentették futballkarrierem csúcsát. Ahogy ide szerződtem, rögtön Bajnokok Ligája-selejtezőben találtam magam. Óriási váltás volt ez az életemben. Liverpoolban úgy kaphattam kezdőként lehetőséget, hogy Kiss Zoli sárga lapok vagy sérülés miatt, már nem emlékszem, nem tudta vállalni a játékot. Életem egyik legnagyszerűbb pillanata volt, amikor Herczeg András közölte velem, hogy kezdő leszek az Anfield Roadon. Mindent beleadtam, amit csak tudtam, majd a hetvenedik percben begörcsölt a vádlim, cserét kellett kérnem.

„Sírtam, amikor lejöttem a pályáról.”

Az egy nagyszerű csapat volt, kétszer is megnyertük a bajnokságot és a Magyar Kupát, és azt hiszem, a meccsek legalább felén kezdőként játszottam. Erre mindig is nagyon büszke leszek!

A testalkatot a genetikának köszönheted, vagy a sok munka eredménye?

Mindkettő benne van. Szerencsésnek tartom magam, mert egyáltalán nem vagyok hízékony, de kemény munka nélkül az mit sem érne. A rengeteg futballedzés és a mellette végzett kondiedzések tettek ilyenné.

Mondj néhány nevet, kik voltak a kedvenc játékosaid Debrecenben, akikkel pályára léptél?

Czvitkovics Péter elképesztően jó játékos volt, nem értem, miért nem vitte sokkal többre. A tökéletes technikai képzettsége lenyűgözött. Nem volt gyors, de azért lassú sem. Játszott Belgiumban egy rövid ideig, de benne sokkal több volt. Varga Józsefet a munkabírásáért kedveltem, hihetetlen, mennyit futott egy meccsen. Nagy harcos volt Szakály Peti is, elöl pedig Rudolf Gergely is különleges képességekkel bírt. Abban a csapatban minden poszton nagyszerű futballisták játszottak.

Coulibalyt hogyhogy nem említed?

Azt hittem, csak magyarokat nevezhetek meg. Ha nem, akkor természetesen Couli van az első helyen, aki olyan nekem, mintha a testvérem lenne. Gyakran én viszem a gyerekeit ide-oda, amikor az anyukájuk dolgozik, és Adamo nem tartózkodik Debrecenben.

A Loki után is több csapatban játszottál Nyugat-Európától Ázsiáig. Még Irakban is eltöltöttél egy szezont. Mesélj! Először is arról, hogyan jutott eszedbe egy olyan országba szerződni, ahonnan mindenki menekülne, ha tehetné?

Nyíregyházán akartam maradni, de nem tudtunk megállapodni. Több csapattal – köztük a Vasassal és a Diósgyőrrel is tárgyaltam –, telt az idő, augusztus végén még nem volt csapatom. Akkor ment szét a párkapcsolatom a gyerekeim édesanyjával, eléggé mélyen voltam lelkileg, vélhetően ez is közrejátszott abban, hogy egy évre aláírtam a bagdadi Al-Zawra’a csapatához. Fél évet bírtam ki. Irakban képtelenség élni. Előfordult, hogy edzés közben, tőlünk nem messze robbant fel valami, azt hittem, beszakadt a dobhártyám, három napig fájt a fülem. Később kiderült, a stadion mellett egy gyerek rálépett egy taposóaknára. Hondurasi vagyok, megszoktam a „húzós” helyeket, de Bagdad, az más. Elmondani sem lehet, milyen katasztrofális állapotok uralkodnak az egész városban. Pedig az irakiak imádják a focit. Ugyanúgy, mint Hondurasban, vagy egész Latin-Amerikában.

„Bagdadban már akkor is szurkoltak, amikor felszálltunk a buszra, minden játékosnak dalt írtak, énekeltek, bálványoztak.”

Ezzel együtt decemberben hazajöttem, és hívtam őket telefonon, hogy ne várjanak, nem megyek vissza.

Van az a pénz, amiért Irakba is elmegy az ember focizni?

Azt hittem, van, de fél év után rájöttem, hogy nincs. Azért nem mentem vissza.

Látunk még a pályán, most éppen hol rúgod a bőrt?

A Borsod megyei bajnokságban, Cigándon. Harminchat éves vagyok, szerintem megállnám a helyen még néhány évig magasabb osztályban is, csakhogy az MLSZ szabálya szerint az NB II-ben és az NB III-ban nem léphetnek pályára külföldiek.

Már régóta itt élsz, tökéletes a magyarod, családot alapítottál. Hogyhogy nem vagy még állampolgár?

Folyamatban van. Tavaly vizsgáztam magyarból, mind az írásbeli, mind a szóbeli sikerült. Csúszik az ügy, mert két éve nem vagyok profi futballista, egyetemre jártam, amatőr szinten fociztam, márpedig az állampolgársághoz munkahely, jövedelem szükséges. A papírjaim bent vannak, várok. Remélem, már nem kell sokat. A korábban említett okok miatt nem Hondurasban képzelem el az életem. Szeretem a hazámat, de már minden ideköt, ami fontos, elsőként a két gyerekem.

Ha már az amatőr fociból is kiöregedsz, mihez kezdesz?

Mindenképpen a futballban szeretnék dolgozni. Már most is kapcsolatban állok több hazai és külföldi ügynökséggel, sok helyen megfordultam pályafutásom során, több nyelvet beszélek, tudom kamatoztatni a tapasztalataimat a játékospiacon.

Mesélj az öcsédről, Anthony Choko Lozanóról, aki ünnepelt sztár Cádizban, Spanyolországban. Nemrég mesterhármast lőtt az Európa-liga győztes Villarealnak!

Nyolc év van köztünk, édesanyánk közös, Anthony éppen ezért nem Ramos, hanem Lozano, a nevelőapám után. A Choko becenevet tőlem örökölte, annak idején engem hívtak így San Pedro Sulában, ahol felnőttünk. Mindig vittem magammal, és egy idő ő is Choko lett, azaz Csoki, a bőrszínünk után. Gyerekkorában sokat lógott az edzésekről, otthonról elindult, csak nem mindig ért oda. Előfordult, hogy kihagyta az összes edzést a héten, de a szombati bajnokin így is lőtt öt gólt. Rendkívül tehetséges, de unszolni kellett, hogy még többet dolgozzon. Most már látom rajta, hogy tanult, és tudja, mi a profi élet feltétele. Cádizban eddig nagyszerű idényt fut. Minden meccsét nézem, majd hívom telefonon, és értékelem a teljesítményét.

Debrecenben meg szokta látogatni a bátyust egy ilyen híres öcs?

Legutóbb a járvány előtt, két évvel ezelőtt járt itt, családostul. Budapest lenyűgözte, azt mondta, a világ legszebb városa. Annyira megszerette a darált csípős paprikát, amit a gulyásleveshez adtak egy éteremben, hogy feltankolt belőle, és Spanyolországban is azt eszi.

Áruld el, ki a fodrászod Debrecenben!

Nincs fodrászom, saját magam csinálom a hajam. Hiába jár sok fekete lány az egyetemre, egyik sem ismeri a rasztázást, vagyis én még nem találkoztam olyannal.

Bocs, de az ilyen frizura láttán mi a reggae-re és a fűre gondolunk. Bob Marley után szabadon…

Hamis sztereotípia. Szeretem a reggae zenét, de szeretek sok másféle zenét is, és nem szoktam füvezni. Egyszerűen tetszik ez a stílus, már gyerekkoromban is tetszett. 2008 óta vagyok raszta.

Nemrég körözést adott ki a rendőrség ellened. Nagyot néztünk!

Elhiheted, hogy én is, amikor megtudtam. Egy Bajnokok Ligája-mérkőzést néztem baráti társaságban, még 2019-ben, megittam két-három felest, és ugyanannyi sört, majd a meccs végén hazamentem, lefeküdtem. A barátaim mentek tovább bulizni, és hajnali háromkor ébresztettek, hogy egyikük rosszul van, menjek értük. Autóba ültem, de út közben megállított a rendőr, megszondáztatott. Azt hittem, már aludtam annyit, hogy vezethetek, de nem, tévedtem, hibáztam. A büntetésről szóló hivatalos levél az állandó lakcímemre érkezett, de közben elköltöztem, és nem szóltak nekem róla. Így került ki a fotóm a körözöttek közé, ami szerintem túlzás volt, hiszen én nem bujkáltam, tudták rólam azt is, hol focizom, könnyű engem megtalálni.

„Mindenesetre amikor megtudtam, hogy köröznek, azonnal bementem a rendőrségre, rendeztem a számlát.”

Álszentek lennénk, ha ezért megfeddnénk. Ez össznépi magyar „betegség”. Jellemezz csak minket, magyarokat!

Eleinte nagyon nehéz volt megtalálnom a helyem, mert alig szóltak hozzám. Ültem egyedül az öltözőben, és a legrosszabbra gondoltam…

Nyugi, mi arra is ferde szemmel nézünk, aki a szomszéd faluból jön!

Igen, most már tudom. Egy idő után rájöttem, hogy a magyarok egyáltalán nem rasszisták, hanem csak zárkózottak, és ezt az évek során meg is szerettem, mert ha nagy nehezen megnyílnak, akkor már olyanok, mint a latinók. Igaz, időnként találkozom olyanokkal, akiken látom, hogy nem barátkozós a tekintetük, de ezzel semmi gond, legalább őszinték.

Bántottak itt valamikor a bőrszíned miatt?

Soha. A pályán természetesen hall az ember ezt-azt, de ha szőke lennék, akkor is kapnék idegenben, úgyhogy ezeket nem számolom. Az utcán, a boltban, vendéglátóhelyiségben, társaságban soha nem inzultált senki azért, mert fekete vagyok.

Bontogatják már a szárnyaikat a futballpályán a kis Ramos-ok?

A nyolcéves fiam, Arcangel születése óta imádja a focit, de a tízéves lányom, Hanga is azzal állt elő a múltkor, hogy ő is futballozni akar. Így mindketten fociznak, Hanga az iskolájában, Arcangel pedig a Loki Focisuliban.

„A fiamból lehet jó játékos, már most erős fizikumú és remek bal lába van.”

Mindene a foci, aminek azért nem örülök.

Nocsak, miért?

Jobban szeretném, ha inkább tanulna. Én bánom, hogy nem tanultam.

Debrecenben lehet mindkettőt, akár egyszerre is!

Igen, és ez egy nagyszerű lehetőség minden debreceni sportoló számára! Én is azt szeretném, ha a gyerekeim tanulnának, egyetemet végeznének, és nem mindent a focira tennének fel. Szeretném ugyanis megkímélni őket attól, amin én átmentem. Legyen inkább egy jó szakmájuk, diplomájuk, és akkor könnyebben boldogulnak, mint egy focista, aki egész életében csak utazik, vándorol, és távol van az otthonától, a családjától. 2017-ben fél évre hazamentem Hondurasba játszani, amikor visszatértem Debrecenbe, a kislányom azt mondta: „Apa, megtiltom, hogy még egyszer elmenj ilyen hosszú időre!” Így nincs más választásom, csak Debrecen!

Cs. Bereczki Attila