Sportol a gyerek: kerüljük a káros szülői mintákat!

Ezekre a kérdésekre keresi a választ a DVSC hivatalos oldalán megjelent interjú, amelyben két sportpszichológus összegezte, milyen kihívásokkal szembesülhet a szülő, amikor a gyermek elmerül a sport világában. A Debreceni Labdarúgó Akadémián dolgozó szakemberek, Bartha Éva és Bíró Zsolt szerint a sport jelentős szereppel bír a gyermek fejlődése szempontjából, nemcsak fizikai, de mentális értelemben véve is. – A rendszeres sportolásnak köszönhetően rengeteget javulhatnak a kommunikációs képességek; fokozódhat a kitartás, az együttműködés, az önbizalom és még számos más pozitívummal is járhat, akár már egészen fiatal kortól – hangsúlyozta Bartha Éva.

– Ezen kívül prevenciós hatással is bír, hiszen amíg a gyerek sportol, addig biztosan tudjuk, hol van. Vagyis addig sem művel helytelen, káros dolgokat, amelyeket esetlegesen sportolás nélkül megtenne – fűzte hozzá Bíró Zsolt, aki azt is megjegyezte, mindegy, hogy a gyerek milyen sportág mellett teszi le a voksát, a lényeg, hogy elmélyüljön benne. – Nem jó a félévenkénti váltás. Sokszor előfordul a legkiválóbb, legtehetségesebb és a kifejezetten szorgalmas gyereknél is, hogy nem szívesen indul el edzésre, noszogatni kell. Nem tartom jó megoldásnak, ha rendszeresen kimaradnak edzések. A magas szintű teljesítmény eléréséhez elengedhetetlen az adott tevékenységben való elmélyülés, legyen ez sport, művészeti vagy éppen tudományos terület. Ehhez szükség van a rendszeres tudatos, intenzív gyakorlásra, ami nem mindig örömteli, gyakran monoton, kudarcokkal teli és szenvedéssel jár.

– Fontos tudatni a gyerekkel, hogy sokszor nehéz lesz, és érzékeltetni, hogy nem ezen múlik az ő megítélése. Mindenképpen tudatosítani kell benne, hogy a szülői szeretet egyáltalán nem függ a sportteljesítménytől. Rendkívül lényeges szerepet játszik a kommunikáció, hiszen lehetséges, hogy a szülő viselkedését a gyermek egészen másként értelmezi. Természetesen a túlzott háttérbe húzódás is gond, ez a szülő részéről érdektelenségként is értelmezhető, tehát kulcsfontosságú az arany középút megtalálása – folytatta Bartha Éva, majd megjegyezte, sportpszichológiai vizsgálatok bizonyítják, hogy a szülő visszajelzésének jelentős hatása van a fiatal sportolókra, minél fiatalabbak, annál inkább meghatározza önértékelésüket, sok esetben erősebben befolyásolja önbizalmukat, mint az edző véleménye.

– Ehhez kapcsolódik az egyik legfontosabb fogalom: van olyan, hogy optimális szülői nyomás – vette át a szót Bíró Zsolt. –A rendszeres sportolást gyerekkorban nem érdemes abbahagyni. Amiről érdemes lehet beszélni, az a sportolás szintje. Sajnos sokszor látom azt a szemléletet, hogy ha nem lesz élsportoló a gyerek, akkor hagyja is abba, mert nincs értelme. Hát hogyne lenne! Amennyiben az élsport már hosszú távon okoz áthidalhatatlan nehézséget, – például a képességek nem elégséges szintje, vagy a továbbtanulással való összeegyeztethetetlensége miatt – akkor érdemes lehet elgondolkozni a célok átfogalmazásán. Érdemes figyelembe venni, hogy mennyit kap a gyerek a sporttól. Lehet, hogy nem túl eredményes, keveset fejlődött, de a baráti kapcsolatai onnan szármanak? Lehet, hogy nem rajong az új edzőjéért, de egyébként van sikerélménye? Segíthetünk neki a céljai átfogalmazásával. A sportolói kiégés egyik gyakori oka a nem megfelelő célok űzése. Érdemes rendszeresen mérleget vonnunk. Amikor a pozitívumok már hosszú távon hiányoznak, akkor szülőként a mi felelősségünk, hogy ne engedjük bent ragadni egy mókuskerékben.

Amint azt Bíró Zsolt kiemelte, a kiégett sportolónak csorbul az önmagáról alkotott képe, sérül az önbecsülése, továbbá előfordulhat, hogy az iskolában és a kortárs kapcsolataiban is nehézségekkel szembesül. Felnőtt korában pedig szorongva fogja edzésre hordani a gyerekét, mert – akár tudatosan, akár tudattalanul – ott dolgoznak majd benne a saját rossz élményei. – Ennek a szorongásnak, ha megdolgozatlanul marad, általában két végkifejlete van. Az egyik a sport leértékelése, a gyerek sportolástól való tiltása, egyfajta közömbösség. A másik pedig a saját meg nem élt vágyainak, sikertelenségének a gyerekre való kivetítése és belehajszolása az eredményekbe, amelyekkel soha nem lesz elégedett. Abban az esetben, ha a gyerek istenadta tehetség, és mégis sikeressé válik, bekapcsolhat a szülői féltékenység. Az a mérgező hiedelem, miszerint nem lehetsz jobb, mint apád vagy anyád. Ilyenkor történhet meg, hogy a komoly eredmények elérése után a szülő behúzza a kéziféket, megsértődik és negatív kommentekkel veszi el a gyerek örömét – figyelmeztett.

– Bármilyen mérkőzésre látogat ki a szülő, egy dolgot nem szabad szem elől veszítenie: az élet egyéb területeihez hasonlóan, viselkedése meghatározó, magatartása mintát jelent számára. A gyerek a megmérettetés közben megerősítést, pozitív visszajelzést vár. Amit a nézőtérre kitekintve lát, az döntő horderejű lesz számára – hívta fel a figyelmet Bartha Éva.

„A gyereksport nem show business, a célja nem a közönség szórakoztatása”

– nyomatékosította Bíró Zsolt sportpszichológus. Felnőttsport esetében szurkolóként valamennyire ki lehet ereszteni a gőzt, egy kicsit el lehet veszíteni a kontrollt az alapvető viselkedési szabályok betartásával. Egy felnőtt sportoló erre fel tud készülni, ám képzeljük el, mit okoz ez egy 12 éves gyerek számára, aki teljesen védtelen a támadások ellen, főként, ha azok szidalmazzák, akiknek elvileg védeniük kellene őt. Másik alapszabály, hogy szülőként ne adjunk instrukciót meccs közben, hiszen a gyerekben komoly lojalitáskonfliktust okozhat – fogalmazta meg további intelmeit.

A gyereksport célja a gyerek sportoláshoz való jogának biztosítása olyan körülmények között, ahol érzelmileg biztonságban érzi magát, ahol az elvárások megfelelnek a képességeinek, és reális kihívást nyújtanak számára. Ahol megtanulhat felelősséget vállalni a saját kudarcáért és megélni az erőfeszítéssel elért siker élményét. Hiszen ezek az élmények fogják építeni őt egy sikeres felnőttkor felé, ahol akár élsportoló válik majd belőle, akár egy kedves emlék lesz számára az utánpótlás sportban töltött időszak.