Labdarúgás

2020.12.16. 21:51

Bravúros győzelmet aratott a DLA U17-es csapata

A Debreceni Labdarúgó Akadémia csapatai már csak jövőre vívnak tétmérkőzést.

A Debreceni Labdarúgó Akadémia korosztályos csapatai közül az U17-esek zárták a 2020-as évet, számukra szerdán 13 órától még adódott feladat. Nem is könnyű, hiszen a debreceniek a tabellán második helyet foglaló Budapest Honvéd otthonában léptek pályára az esztendő utolsó DLA-s bajnokiján – számolt be a dvsc.hu.

Szűcs János tanítványai képesek voltak a bravúrra, már a szünetben vezettek, végül pedig 2-1-re győztek Budapesten, szépen zárva ezzel az évet. A gárda bebiztosította helyét a legjobb nyolc között.

Budapest Honvéd – MFA-DVSC-DLA 1-2 (0-1) U17

DVSC-DLA: Lisztes – Tóth B., Fábián, Lénárt, Székelyhidi, Karmacsi, Kokovai, Nagy R., Kovács M. (Gomes Schneider, 72.), Hegedűs (Lázók, 89.), Sipos. Gól: Lénárt (35.), Fábián (47.).

Szűcs János vezetőedző: Idei utolsó bajnoki mérkőzésünkre készültünk, a mezőny egyik, hanem a legerősebb csapata, a Honvéd ellen. Szokás szerint lendületesen kezdtük a mérkőzést, jó ritmusban futballoztunk, megvoltak a helyzeteink, melyekből egyet sikerült értékesítenünk. A második félidőt nagy elánnal kezdte ellenfelünk, de jó időben tudtunk újabb gólt szerezni. Erre hamar jött a válasz, amely után a Honvéd nagy erőket mozgósított az egyenlítés érdekében. Fogást viszont nem találtak rajtunk, szervezetten, fegyelmezetten védekeztünk. Az egész mérkőzésen jó teljesítményt nyújtottunk, méltóképpen zártuk le az évet. A győzelem értékét növeli, hogy nem volt zökkenőmentes az őszi szezonunk, a többszöri karantén alaposan megnehezítette a munkát. Nagyon büszke vagyok a játékosokra, csak gratulálni tudok ehhez a szép sikerhez!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában