jegyzet

2020.11.20. 13:25

Az olasz meló(s)

Tudjuk, a magyar futballban eddig kevés külföldi edző alkotott maradandót, de az olasz nem tartozik közéjük.

Molnár Szilárd

A magyar foci elmúlt három évtizedén edződött szurkolóként még szoknom kell, hogy a válogatott jövőre ott lesz a részben saját rendezésű Európa-bajnokságon (igen-igen, 2016-ban is kijutottunk), illetve a Nemzetek Ligájának legfelső divíziójában vitézkedik majd legalább egy szezonig. A sikereket nem kell megmagyarázni, de ha nekem kellene kiválasztanom azt a kulcsmomentumot, hogy mi vezetett egy ilyen csodás futballőszhöz, akkor Marco Rossi kinevezését mondanám.

Tudjuk, a magyar futballban eddig kevés külföldi edző alkotott maradandót, de az olasz nem tartozik közéjük. A Honvéddal kivívott bajnoki címet nem a szakember hordta össze, hanem sokkal inkább annak a tudatos futballnak az eredménye, amit megkövetelt a futballistáitól és amelyet elvár a válogatott tagjaitól a 2018-as kapitányi kinevezése óta.

A remek motivátor hírében álló szakember segítőivel remekül mérte fel, hogy a rendelkezésére álló játékosokból milyen összetételű, illetve taktikájú együttes lehet a legeredményesebb, és ettől akkor sem tért el, ha becsúszott egy-egy gyengébb eredmény. Ennek egyik legszebb példája az utolsó, törökök elleni meccs, amikor gyakorlatilag a B válogatottnak megfelelő csapat tagjai is pontosan tudták, kinek mi a dolga a pályán.

Molnár Szilárd

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában