Amerikaifutball

2020.10.09. 08:24

Szoboszlón játszik a DEAC Gladiators, megemlékeznek a Rhinos egykori elnökéről is

A DAK Acél Dunaújváros Gorillazt látja vendégül a DEAC Gladiators Hajdúszoboszlón, szombaton. A találkozón a HSE Rhinos közelmúltban elhunyt elnökéről is megemlékeznek.

Fotó: Szolnoki Annamária / deac.hu

Hosszú idő után ismét hazai meccset vív a Debreceni Egyetem amerikaifutball-csapata. Igaz, ezúttal nem a cívisvárosban, de a helyszínválasztás nem véletlen. A gladiátorok azért döntöttek úgy, hogy soron következő hazai összecsapásukat a fürdővárosban vívják, mert ezzel is szeretnének megemlékezni Kiss Lászlóról, aki a közelmúltban hunyt el. A HSE Rhinos alapítója és egykori elnöke sokat tett a hajdúszoboszlói amerikai futballért. Emellett a klub jótékonysági kezdeményezései rengeteg embert mozgatott meg Hajdú-Biharban – írja a deac.hu.

Fotó: Szolnoki Annamária

A DEAC Gladiators többek között érte, illetve szezonbeli első győzelméért is küzdeni fog szombaton. A Budapest Wolves 2 ellen ugyanis nem tudtak nyerni idegenben (22-14). A gyengére sikerült első félidőt követően egy nagyon biztató másodikat produkáltak a gladiátorok. Ezt a lendületet kell továbbvinnie Gyarmati Ottó együttesének ahhoz, hogy meg tudják verni a gorillákat. A védelem teljesítménye nem volt tökéletes helyenként, de a fontos pillanatokban megállította a farkasok előrehaladásait. A támadósor játéka is bukdácsolt itt-ott, ám Molnár Gábor számos szép pillanatot okozott elkapóival együtt. Nem mellesleg a Nyíregyháza Tigerstől érkezett játékosok is szépen beilleszkedtek a csapatba.

A szintén vereséggel kezdő DAK Acél Dunaújváros Gorillaz nehezebb ellenfél lesz a farkasoknál. A Duna-partiak a holtszezonban jelentősen megerősödtek, hiszen a magyar bajnok Fehérvár Enthronerstől csatlakoztak ide játékosok. Ugyan pont nélkül zárták a Fejér megyeiek az NBA Crushers elleni mérkőzést, de támadósoruk nagy erőssége a futójáték lehet Hegedüs Dániel és Novakov Dávid vezérletével. Viszont a védelem is veretes nevekből áll, amelyből kiemelkedik többek között a válogatott Zilai János és Madarász Attila, de importjuk, Tim McGee is folyamatos nyomást helyezhet majd Molnár Gáborra.

„A Gorillaz ellen nemcsak a második félidei játékra kell összpontosítani, hanem az elsőre is, mert nem szeretnénk ismét bealudni az elején”

– nyilatkozta Gyarmati Ottó, a DEAC Gladiators vezetőedzője a klubhonlapnak. „Kulcsfontosságú lesz az offense teljesítménye a Dunaújváros ellen. A passzjáték jól ment a Wolves 2 ellen, viszont a futások akadoztak. A Gorillaz védelme komolyabb erőt képvisel majd, mint a farkasoké, bár én úgy érzem, hogy a támadójátékuk nem állt még össze. Viszont a gorillákat egyértelműen nem szabad leírni, mert a futójátékuk okozhat gondot nekünk. Szerintem egy kevés pontos mérkőzés lesz, amit természetesen meg akarunk nyerni!” – tette hozzá.

A DEAC Gladiators-DAK Acél Dunaújváros Gorillaz összecsapás október 10-én, szombaton lesz 16 órától, a HSE műfüves pályán (Sport u. 14.). A mérkőzésre a belépés ingyenes, de a szurkolók számára a szájat és orrot eltakaró maszk viselése kötelező.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában