2020.10.28. 14:30
Magyar Kupa: hozta a kötelezőt a Loki, bejutottak a legjobb 32 közé
Megvariált kezdőcsapattal is magabiztos, 2-0-s győzelmet aratott a Debrecen a BVSC fölött.
Sifok 20200809 Labdargs 2020 NBII NB2 Sifok Debrecen DVSC Fot Szab Mikls Nemzeti Sport A kpen: Ferenczi Jnos
Fotó: Nemzeti Sport-archív
Igencsak csökkentett létszámban érkezett meg a debreceni különítmény a fővárosba. Öt cserejátékos ült a padon, közülük két kapus, ráadásul Kondás Elemér sem tartott a csapattal, Dombi Tibor és Igor Bogdanovics képviselték a DVSC szakvezetését. A korai időpont ellenére jó néhány vendégszurkoló feltűnt a lelátókon, akik hangosan biztatták a Lokit.
A találkozó kezdetétől fogva folyamatosan a hajdúságiaknál volt a labda, az ellenfél tizenhatosánál járatták azt. Ennek a tizenkettedik percben meg is lett az eredménye, egy lövés után a kipattanót Szécsi Márk lőtte kapásból a szinte üres kapuba. A találatot követően sem változott sokat az összecsapás képe, a zuglóiak gyakorlatilag a felezővonalat sem lépték át az első félidőben, úgyhogy jogosan kiabálták hazai szurkolók a debreceni kapusnak, hogy
„Gróf, hozz egy széket!”
A második játékrész teljesen hasonló képet mutatott, mint az első. A BVSC kevésszer tudott átlépni a felezővonalon, de amikor sikerült, akkor sem tudtak néhány pontos átadásnál többet produkálni. Sokat volt a Debrecennél a labda, néhány helyzetet ki is tudtak alakítani, amik közül az utolsót váltotta gólra a csereként beállt Sármány.
Ezzel továbbjutott a Debreceni VSC.
BA
A tények
Magyar Kupa 7. forduló
BVSC-Zugló-DVSC 0-2 (0-1)
Budapest, BVSC-Zugló Stadion
BVSC-Zugló: Gábor – Érsek, Komódi, Bócz, Nagy, Murai, Ambrus, Sándor, Balogh M., Kuszkó, Fisli. Vezetőedző: Gabala Krisztián
DVSC: Gróf – Lakatos, Szatmári, Pávkovics, Ferenczi – Bévárdi (Sármány 72.), Sárosi (Bódi 79.), Baráth, Pintér, – Tischler, Szécsi. Edzők: Igor Bogdanovics, Dombi Tibor
Gólszerzők: Szécsi (12.) Sármány (90.)
Sárga lap: Sárosi (68.), illetve Balogh M. (62.)
Kapcsolódó cikk: