előnyök, hátrányok

2020.08.10. 19:07

Való-e a küzdősport gyerekeknek? Így látja a pszichológus és a bokszedző

„Jobban tudnak koncentrálni a csemeték, megtanulják levezetni a felesleges energiájukat.”

Szőgyényi László tanítványaival. Egy jó edző élménnyé teszi a gyermekek számára a küzdősportot | Fotó: Szögyényi László-archív

  • Tévhit, hogyha egy gyermek küzdősportot választ magának, a későbbiek folyamán agresszívabb lesz – állítja Szögyényi László ökölvívóedző és Péter Eszter pszichológus.
  • Az edző elmondta lapunknak, hogy gyerekek esetében mindig játékosabbra fogják a gyakorlásokat, mint a felnőttek körében, de az edzések magára az életre készítik fel és tanítják meg a csemetéket.
  • Péter Eszter pszichológus pedig kiemelte, hogy figyelni kell a küzdősport veszélyeire is, mint például a fizikai sérülések.
  • Sok szülőnek fejtörést okoz az, hogy milyen sportot válasszon gyermekének, ami megfelelően fejleszti fizikai állóképességét, levezeti feles energiáját és szellemileg is feltölti. – A küzdősport gyerekkorban számtalan előnnyel jár. Pszichológiai szempontból a testmozgás eredményeképp jobban tudnak koncentrálni a csemeték, megtanulják levezetni a felesleges energiájukat, önfegyelmet tanulnak, hiszen ennek a gyakorlásával rájönnek arra, hogy nem lehet mindent azonnal elsajátítani – válaszolta a Napló kérdésére Péter Eszter pszichológus.

    – A gyermekkori küzdősport türelemre tanítja őket, arra, hogy kitartóan kell küzdeni, szófogadóbbá válnak, hiszen a „mester” utasításait be kell tartani – folytatta. – Azzal, hogy vannak övfokozatok, a gyerekek megtanulnak maguknak célokat kitűzni és azt, hogy a nagy eredményekhez, részfolyamatokon keresztül vezet az út, így ezeket elérhető távolságba kell kitűzni – tette hozzá.

    Fizikailag erősít

    Fotó: Péter Eszter-archív

    Péter Eszter elmondta, hogy amellett, hogy fejleszti a küzdősport a gyermek erőnlétét és állóképességét, gyorsabban fejlődik az izomzat, és önvédelemre is felkészít. – Ami a legfontosabb, hogy megtanít mindenkit arra, hogy a tornatermen kívül nem érdemes harchelyzetbe bonyolódni, de ha mégis oda kerül a sor, tudják azt, hogy az elkerülés a legjobb módszer, mivel a teremben egyenlő feltételek vannak, de azon kívül már nem – mutatott rá. – Azt gondolom, hogy hatéves kor előtt nem szabad elkezdeni, mivel addig nem érnek el sem szellemileg, sem fizikailag a megfelelő szintre ahhoz, hogy a szükséges tudást el tudják sajátítani – közölte.

    A rengeteg előny mellett néhány veszéllyel is szembe kell nézni abban az esetben, ha valaki küzdősportot választ gyermekének. – Fizikai szempontból a zúzódások és a részleges szakadások jelenthetnek problémát, de azt gondolom, hogy nem veszélyesebb sport ez sem, mint a foci vagy a kézilabda, hiába gondolják ezt a szülők – mondta a pszichológus. – Sokan azért nem választják ezt, mert féltik az erőszaktól a gyermeküket, de mivel az edzések alkalmával hasonló súlycsoporttal vannak, így alacsonyabb a sérülés kockázata – hangsúlyozta. – Gondot okozhat, ha lassan jön a siker, és nincs kellő élményük, ehhez szükség van egy megfelelő edzőre, mert ő tanítja meg a gyerekeket arra, hogy mi is az a harcban való helytállás és siker, ő lesz az, aki nem csak a győzelemre neveli őket – jelentette ki. – A legnagyobb tév­hit, azt gondolom, amikor a szülők sportágat választanak a gyerekeknek, azt részesítik előnyben, ami látványosabb és szórakoztatóbb, mint a többi, ezért többször döntenek labdajátékok mellett, mert azt gondolják, hogy ez alkalmasabb a barátkozásra – tette hozzá.

    A megfelelő sport

    A csemeték számára a megfelelő sportot nemcsak a fizikai fejlettségük vagy tehetségük, de életkoruk is nagyban befolyásolja. – Babakorban a babaúszás javasolt, mivel ez javítja a mozgáskoordinációt, bölcsődés és óvodás időszakban a zenés, táncos tornafoglalkozások, majd hatéves kortól következhet a szabályos úszás, a kajak vagy a kenu, melyek az állóképességet és az egyensúlyérzéket fejlesztik – fogalmazott Péter Eszter. – Tízéves kor után következhetnek a labdajátékok és a küzdősportok – folytatta.

    „Rengeteg kutatási eredménnyel cáfolt tévhit az, hogy a küzdősport a gyerekeket a későbbiek folyamán agresszívvá teszi, és befolyásolja a viselkedésüket felnőttként.”

    Szakemberek javasolni is szokták azoknak, hogy menjenek, és iratkozzanak be különféle önvédelmi foglalkozásokra, akik hiperaktívak vagy agresszívabbak, mint kortársaik, hiszen itt le tudják vezetni a felesleges energiát – vélekedett.

    Ajánlott elkezdeni

    Szögyényi László azt vallja, hogy a küzdősport megtanítja a gyerekeket a fegyelemre, a kitartásra, a küzdeni akarásra, alázatra, tiszteletre és emellett, a folyamatos tanulás fontosságára.

    „A küzdősport magára az életre tanít meg”

    – válaszolta a Napló kérdésére Szögyényi László. – A fizikai állapot sem utolsó szempont, hiszen olyan izmokat is megmozgat, melyeket egyéb sportok ritkán vesznek igénybe – tette hozzá.

    A gyerekeknél játékosabb edzést tartanak | Fotó: Szögyényi László-archív

    A tévhitekkel ellentétben, a különböző önvédelemre tanító edzések nagyon jó hatással vannak a fejlődő gyermekek szervezetére. – Talán a legfontosabb a helyes esési technika megtanulása – mutatott rá az ökölvívó edző. – Óhatatlanul is – főleg a gyerekek –, elesnek vagy megbotlanak, amelyek során komolyabb sérüléseket is össze tudnak szedni. Ha biztonságosan tudják tompítani az esést, kisebb eséllyel lesz bajuk – folytatta. – Ezek mellett megtanulják megvédeni magukat ütő- és rúgótechnikákkal. Gyerekfüggő az, hogy mikortól érdemes kezdeni, de azt gondolom, hogy hatéves kortól már meg lehet próbálni – fűzte hozzá.

    A szülők véleménye

    László elmondta, hogy egyáltalán nem gondolja a tapasztalatai alapján, hogy egy gyermek agresszívabb lenne azért, mert küzdősportot választ magának.

    „Én sem voltam valami jó gyerek, kamaszként sem változott a helyzet. Akkor lettem kiegyensúlyozottabb, mikor elkezdtem azt a sportot, ami mára a hivatásommá vált”

    – hangsúlyozta. – Úgy gondolom, az emberek, valamint a gyerekek nagy része tele van feszültséggel, és ez idővel utat talál magának. Erre tökéletes hely az edzőterem, mert itt kontrollált körülmények között tudják kiadni magukból a stresszt, és mellé nagyfokú önfegyelmet is tanulnak – emelte ki. – Azt gondolom, hogy ez mindig egy rétegsport lesz, mivel a szülők szemszögéből van egy erős sztereotip kép a küzdősportok felé, és ezt összekötik az agresszióval, az alvilággal, a butasággal és a brutalitással – közölte.

    Szőgyényi László tanítványaival. Egy jó edző élménnyé teszi a gyermekek számára a küzdősportot | Fotó: Szögyényi László-archív

    – Szerencsére napjainkban növekvő tendenciát mutat az elfogadásuk, így látják azt, hogy gyerekek esetében egy játékosabb edzést tartunk, mint a felnőttek körében – osztotta meg.

    Vámosi Kira

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában