irány portugália!

2020.07.27. 16:49

BL-indulást ér a debreceni futsalosok teljesítménye

A Debreceni Egyetem női futsalosai a második helyen végeztek a strandfoci NB I.-ben, írja a deac.hu. Üveges Katalin együttese jövőre a Bajnokok Ligájában szerepelhet, a tornának Portugália adhat otthont.

Fotó: deac.hu

A DEAC az első hétvégét három diadallal zárta a balatonlellei Napfény Strandon, a makuláltan mérlegbe csupán a Metis elleni hosszabbítás utáni vereség rondított bele. A lányok szombaton a Budaörs ellen 3-2-re maradtak alul, de a Nyírséggel vívott találkozón sikerült javítaniuk. A vasárnapi játéknapot a Tolna legyőzésével indították, majd a Ziccert a „túlórában” múlták felül. A női futsalcsapat végül az Astra-játékosokra épülő Keresztes Lovagok mögött a második pozícióban zárt.

„Kiegyenlített mezőnyben tudtuk megszerezni az ezüstérmet, az első helyről csupán egy ponttal csúsztunk le”

– nyilatkozta Üveges Katalin a klubhonlapnak. „Senki ellen nem lehetett biztosra menni, mindig történtek meglepetések. Szombaton az eső és a rossz idő sem könnyítette meg a csapatok dolgát. Az utolsó meccsen a Ziccer ellen lehetőségünk nyílt a bajnokság megnyerésére, ehhez a rendes játékidőben kellett volna győznünk, ám ez sajnos nem sikerült. Ettől függetlenül nagyon értékes volt ez a két hét, az élmények nagy löketet adnak az alapozáshoz. A csapatépítés szempontjából ugyancsak hasznosnak gondolom ezt az időszakot, különböző programokkal tudtuk erősíteni a kohéziót. Örömmel láttam, hogy mindenki remekül érezte magát Balatonlellén.”

A debreceni futsalosok az ezüstéremnek köszönhetően a nemzetközi porondon is megmérettethetik magukat 2021-ben. Pontos időpontja még nincs a BL-nek (a hírek májusi dátumról szólnak), csak annyit lehet tudni, hogy a portugáliai Nazarében a DEAC is összecsaphat Európa legerősebb alakulataival.

„Szerencsés helyzetben vagyunk, mivel a Dóczy József utcai sportkomplexumban strandfocipálya is található, így minden feltétel adott ahhoz, hogy felkészüljünk a Bajnokok Ligájára. Sok konkrétummal még nem rendelkezünk a viadalról, hiszen a vírushelyzet sajnos átírhatja a forgatókönyvet” – zárta mondandóját Üveges Katalin.

A DEAC ma kezdi meg az alapozást a következő idényre.

A DEAC eredményei

  • MOL Fehérvár FC-DEAC 1-7
  • DEAC-Metis NFC 3-4 (hosszabbítás után)
  • DEAC-Kelen SC 7-2
  • Keresztes Lovagok-DEAC 2-4
  • DEAC-Budaörs 2-3
  • Nyírség-DEAC 0-3
  • Tolna-DEAC 2-3
  • DEAC-Ziccer: 3-2 (hosszabbítás után)
  •  

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában