jégkorong

2020.05.28. 17:37

Fodor Andrást nagy büszkeséggel tölti el, hogy elnökségi tag lehet

Fodor András úgy érzi, az elmúlt esztendők munkájának elismerése is, hogy beválasztották az elnökségbe.

Fotó: Szűcs Attila-archív

Mint arról korábban lapunk is beszámolt, Such György maradt a Magyar Jégkorong Szövetség elnöke, miután a küldöttgyűlés tisztújításán óriási többséggel választották újra Szuper Leventével szemben. A régi-új elnököt az elnökséggel egyetemben négy évre választották meg. Az általános alelnök Misovicz Tibor, a szakmai alelnök idősebb Kovács Csaba lett. Az elnökség tagjává választották Dalnoki Balázst, Deák Lászlót, Kolbenheyer Zsuzsannát és Szabados Richárdot, míg a liga által jelölt két elnökségi tag Papp Gábor és Fodor András, a DEAC jégkorongszakosztályának vezetője lett.

– Örülök neki és nagy büszkeséggel tölt el, hogy a debreceni jégkorong három évvel ezelőtti újrastartoltatása után sikerült eljutnunk odáig, hogy rendezve a múlt dolgait előbb a ligacsapatoktól, majd a küldöttgyűléstől is megkaptam a bizalmat, hogy képviseljem őket az elnökségben, ez az elmúlt időszak munkájának is szól – hangsúlyozta a Hajdú-bihari Naplónak Fodor András. – Ligaküldöttként a legfontosabb dolgunk, hogy ezt a csodálatos játékot, amely a világ számos pontján a legnépszerűbb sportágak közé tartozik itthon legalább olyan szintre kell eljuttatni, hogy a lelátókon sok-sok néző legyen: magas színvonalú jégkoronggal és marketinggel be kell csábítania nézőket a csarnokokba, szerencsére már van erre példa itthon is – emelte ki a szakember, akit arról is kérdezett a Napló, a válogatottaknál mi a legfontosabb teendő.

Fodor András elmondta, a magyar jégkorong mára megteheti, hogy teljes állású kapitány legyen, hiszen egy top20-as válogatottnak már olyan szakvezetőre van szüksége mind férfi, mind női vonalon, aki állandóan foglalkozik a csapattal, képben van a játékosok formáját, teljesítményét illetően, figyel az utánpótlásra és a mérkőzéseken is jelen van.

– A nemzeti együtteseknél reális cél, hogy kijussanak az A-csoportos vb-re, ahhoz pedig, hogy stabilan meg is ragadjanak ott erős magyar bajnokság kell, amivel még sok munka lesz. Ehhez jó utánpótlás kell, amelyből egyre többen juthatnak szóhoz a hazai bajnokságban, és amelyből a legjobbak továbbléphetnek neves külföldi pontvadászatokba annak érdekében, hogy még inkább kiteljesedjenek.

A nőknél egy nagyon tehetséges korosztály van együtt, remélhetőleg az olimpiai selejtezőn kivívják az ötkarikás játékokra jutást. A hölgyekkel kapcsolatos hír, hogy idén meg fog alakulni hivatalosan is a DHK női csapata, amely az utánpótlás-bajnokságban a tervek szerint meg is méreti magát majd – bizakodott a szakosztályvezető.

MSZ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában