Veretlenül zárnák a hónapot kézisek

2019.09.17. 17:30

DVSC: a kézisek szeretnék, ha minél többen kijönnének a Főnixbe

Bulath Anita szerint nagy hiba lenne lebecsülni a viharsarkiakat.

Fotó: Balogh László / Nemzeti Sport

Már a negyedik bajnokiját játssza szerdán a hónapban a DVSC Schaeffler, ezúttal a Békéscsaba együttesét fogadják a piros-fehérek a Főnix Csarnokban szerdán 18 órától. A Debrecen remek formában van, eddig még veretlen az idényben, mindössze a Ferencváros elleni idegenbeli döntetlen „csúfítja” a mérleget. A szombati Vác elleni győzelemből 7 góllal vetet ki a részét Bulath Anita, aki emellett remekül mozgatta a Lokit, nem véletlenül választotta be az M4Sport csatorna a hét csapatába.

Sorozatban

– Nagyszerű eredményt értünk el Vácott, de ennek az idegenbeli sikernek akkor lesz igazán nagy értéke, ha nem botlunk a Békéscsaba ellen. Elég hektikus mérkőzés volt a szombati, hullámzó volt a teljesítményünk, akadtak jó és rossz periódusain, szerencsére előbbiből volt a több, ahogy az eredmény is mutatja.

„Fáradtabbak vagyunk, több a hiba, ez egy ilyen sorozat, szerda-szombat ritmusban játszunk, hozzá kell szoknunk, mert lesz még hasonlóan sűrű időszakunk”

– hívta fel a figyelmet a rutinos kézilabdázó.

Több koncentráció

Bulath szerdán a góljai mellett remekül fogta össze a Lokit, amikor pedig kellett, régi posztján, átlövőben keserítette az ellenfél kapusait. „Buli” a rutinjával rengeteget tud segíteni fiatalabb poszttársainak.

– Korábban átlövőt játszottam, az utóbbi időszakban szerveznem kell a játékot. Eleinte nem volt annyira ínyemre, de mára megszerettem. Ez a poszt több koncentrációt és gondolkodást igényel, hiszen rengeteg mindentől függ, hogy éppen lassítsuk, vagy éppen gyorsítsuk a játékot, melyik figurát játsszuk vagy éppen melyik csapattársamat szolgáljam ki egy passzal.

Bele kell állni

A Békéscsaba igencsak beragadt a rajtnál, eddig mindhárom bajnokijukat elveszítették, így égető szükségük lenne a pontszerzésre. Házi gólkirályuk, Kopecz Barbara ezeken a találkozókon huszonnégy alkalommal volt eredményes, rá feltétlenül figyelniük kell majd a hajdúságiaknak.

– A három vereség ellenére nem szabad őket lebecsülni, mert alakulhattak volna másképp is azok a találkozók – figyelmeztetett „Buli”. – Az ilyen ellenfél a legveszélyesebb, hiszen most már különösen fűti őket a pontszerzés vágya. Tavaly kikaptunk Békéscsabán, tehát sikerélményük is van velünk szemben, ráadásul ez egy keleti rangadó, senki ne gondolja, hogy sétagalopp lesz a szerdai mérkőzés. Egy jó összetételű gárdáról van szó, tény és való, hogy rövidebb a kispadjuk, ezt is ki kell használnunk. A Főnixben játszunk, nagy a tér, teljesen más az akusztika, így szeretnénk, ha minél többen kijönnének, hogy egy jó hangulatú mérkőzést vívjunk.

„Ebbe is ugyanolyan keményen kell beleállnunk, mint az eddigi meccsekbe, mert szeretnénk veretlenül zárni a szeptembert”

– mondta el Bulath.

A szerdán este hat órától kezdődő találkozóra nyugodtan jöjjenek a családosok is, mert a Hódoshoz hasonlóan a Főnixben gyermekmegőrző és ugrálóvár várj az ifjú lokistákat.

MSZ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában