Utálatból imádat?

Nemzetközi porondon rég nem látott sikert könyvelhetett el a magyar labdarúgás: a Ferencváros bejutott a Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójába, míg az Európa-ligában a DVSC, a Honvéd és a Vidi is sikerrel vette az első kört a selejtezőben. Ráadásul mind a négy együttes veretlenül lépett tovább.

Nyilván sok pozitív hozadéka van és lehet ennek a szereplésnek, pláne, ha továbbíródik majd a sikersztori. Én most egy szegmensére hívnám fel a figyelmet a történetnek. Nem titok, nem igazán szimpatizálnak egymással a különböző szurkolói csoportok hazánkban, erről a meccseken az egymáshoz intézett rigmusok is tanúskodnak. A drukkerek amellett, hogy ki nem állhatják a másik táborhoz tartozó fanatikusokat, az általuk imádott csapatot is csípőből rühellik. Mégis – ahogy magam is megtapasztalhattam – ilyenkor félre lehet tenni az ellentéteket.

Hiába ősi riválisa például a Fradi a Lokinak, ha arról van szó, egy debreceni is leül a tévé elé, és megnézi a zöld-fehérek BL-összecsapását, ráadásul még izgul is azért, hogy jusson tovább az FTC. Hogy miért? A válasz egyszerű: ilyenkor mindegy, egyébként mennyire nem szíveli valaki a másikat, mégiscsak egy nemzetközi kupáról, mégiscsak egy magyar gárdáról van szó.

Az az egyik legnagyobb szépsége a sportnak, hogy összehozza az embereket. Szorítsunk hát azért, közösen, hogy mind a négy formáció még hosszú ideig harcban legyen, ha lehet, éljék meg a csoportkört is. Nem álomvilágban élünk, így egyértelmű, az utálat nem fog imádatba átcsapni, de ettől függetlenül örülhetünk egymás eredményeinek.

Szabó Dóra