Zene

2024.03.25. 16:22

Rekordot döntött a Made in Debrecen, már a jövő évi időpont is megvan

Szerény becslés szerint is több mint hétezer ember fordult meg a 2024. évi Made in Debrecen Fesztivál kilenc helyszínén, ahol szinte teljes keresztmetszetet kaphattunk a debreceni zenei életről.

Haon.hu

A Neonhal koncertje a 2024-es Made in Debrecenen

Forrás: Napló-archív

Néhány elmaradt produkciót leszámítva reggel tíztől késő estig kilenc debreceni közösségi térben, klubban és vendéglátóhelyen folyamatosan szólt a zene a legkülönbözőbb műfajokban a harmadik Made in Debrecen Fesztiválon, március 23-án, szombaton. Az időjárás ismét kegyes volt a rendezvénnyel, bár délután beszürkült az ég, az eső elmaradt, így a belváros utcái és terei megteltek zenészekkel és a zenére fogékony emberekkel – olvasható az eseményt záró sajtóközleményben. Mint írták,

a fesztivál látogatottsága rekordot döntött, hétezernél is többen vettek részt a rendezvényen idén. 

A színpadokon a számos induló és már rutinos pop és rockzenei formáció mellett hallhattunk kórusmuzsikát, bárzongoristát, citerazenekart, népdalfeldolgozásokat vagy éppen a helyi dj-k ínyenc elektronikus mixeit.

Hozzátették többek között ,hogy idén Eger volt a Made in Debrecen vendégvárosa, így mind a szervezők, mind a közönség részéről kiemelt figyelmet kapott az AllsuckAll formáció, Okos Viola, valamint a Shapat Terror, akik az esti műsorsávban az Ifiházban, a Modemben, valamint a Roncsbárban léptek fel.

A szervező Rocksuli és a csatlakozó öntevékeny csoportok máris kihirdették a jövő évi fesztivál időpontját:

2025-ben március 29-én, szombaton csap a húrokba Debrecen.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában