A műtőben történtek terhe a teátrumajtóban marad

Kell, hogy időnként olyan szférába kerüljünk, ami a hétköznapi életünktől egészen eltérő, esetleg elérhetetlen – vallja dr. Hallay Judit altatóorvos, intenzívterapeuta, akinek élete valamilyen módon mindig összefonódott a színházzal. Az egri származású altatóorvos gimnazista kora óta szívesen töltődik előadásokon, koncerteken. Ötven éve él a cívisvárosban, azóta hűséges közönsége a helyi kulturális eseményeknek és jó néhány éve van bérlete a Csokonai Színházba.

A debreceni társulattal akkor pecsételődött meg a közös sorsa, amikor Varga Klári színművészt látta az Edith Piaf-esten Rusz Milán harmonikással. 

Az előadás után odamentem hozzá ismeretlenül, és meghívtam egy orvosi rendezvényre énekelni. Azóta ő a legjobb barátnőm

– idézte fel. A Jászai Mari-díjas színészen keresztül lassan a társulat többi tagjával is személyes kapcsolat alakult ki. Invitálta őket játszani különböző rendezvényekre, vagy épp gyógyította őket.

Az egyetemen a szakmája tanításán túl az Élet az életben nevű speciálkollégiumot vezette és a grafológiától, a színházon, hedonizmuson, viselkedésterápián át, a legkülönbözőbb témakörökben jeleskedő előadókat állított a pódiumra, köztük színészeket.

Legyenek emberközelben

Bár 73 éves nyugdíjas, továbbra is dolgozik, a beszélgetésünknek épp egy rövidesen kezdődő műtét szabott időkeretet. Most azon sürgölődik, hogy minél több kollégája eljusson a teátrumba. Előadást ajánl, jegyvásárlást intéz számukra. – Van olyan nővér, akit én vittem először színházba, soha korábban nem volt előadáson, pedig fantasztikus stresszoldó. Én ötször is képes vagyok megnézni egy-egy darabot, mert tudom, hogy mindannyiszor másként játsszák. Örömmel figyelem az előadás változását, a spontán reakciókat – hisz ez nem egy rögzített kép – és a folyton változó önkifejezést, ahogy a színész abban az aktuális lelkiállapotában át tudja nekem adni a szereplője lényét. A nekem nem tetsző darabokban az érdekel, hogy hogyan valósítja meg a szegény művész a karakterét, ha már ilyen a szöveg vagy a történet. A trágárságot viszont nem szeretem a színen.

Egészen furcsa dolgokat figyelek meg: a rendezést, a ruhákat, a mozgásokat. Gondolkodom, hogy az író milyen lelki és fizikai állapotban volt, amikor a művet alkotta.

Olykor mindenféle előzetes elvárás, vágy nélkül „beesek” és azt figyelem meg, hogy mit adott hozzám az élmény. Az biztos, hogy kizökkent a mindennapi teendőimből, elvarázsolódom – mondta.

Hezitálás nélkül feleli a Három nővért, amikor az utóbbi évek legerősebb élményéről érdeklődöm, majd a Ha álom az élet és a Júlia című monodrámákkal egészíti ki és aktuálisan A trubadúr operáért rajong.

A színházi világnap kapcsán arra kérem, fogalmazzon meg üzenetet a nekünk, nézőknek oly sokat adó művészek számára:

Nagyon irigylem a színészeket, mert a földi életben nem megvalósítható álmaikban előbb-utóbb a színpadon kiteljesedhetnek és ez valami csodálatos. Azt kívánom nekik, hogy meg tudják tartani méltóságukat, saját elképzeléseiket és ha elszáll minden körülöttük, maradjanak emberközelben, mert néző nélkül ők sem boldogok.

HaBe