Miért élnénk, ha nem egy álomért? Elvarázsolta debreceni közönségét A Grund

A cívisvárosba látogatott szombaton A Grund vígszínházi fiúzenekar. A Nagyerdei Víztoronyban első ízben fellépő banda története egészen 2017-ig nyúlik vissza, ekkor álltak össze ugyanis a Dés László, Geszti Péter és Grecsó Krisztián által átdolgozott, A Pál utcai fiúk című nagy sikerű zenés játék szereplői: Wunderlich József, Ember Márk, Zoltán Áron, Medveczky Balázs és Fesztbaum Béla, aki egyben a zenekar vezetője is lett.

Hűs idő, jó hangulat

A szombati koncert résztvevőinek nagy szerencséje volt az időjárással is, ugyanis az egész napos fülledtséget a kezdés előtt éppen felváltotta a viharok okozta kellemes lehűlés, mindezt úgy, hogy a helyszínt elkerülte az eső. Az este 8 órakor kezdődő szabadtéri eseményre nagy volt az érdeklődés, már a hétórai kapunyitáskor hosszú sor állt a bejárat előtt. A zenekar hozta is az elvárt színvonalat, a koncert alatt a fiatalok végig elöl tomboltak, míg az idősebb vagy legalábbis kényelmesebb résztvevők a kihelyezett padokról nézhették végig a műsort, nem ritkán bekapcsolódva az énekbe, vagy épp a mobiltelefonok vakujának ingatásával jelezve nem szűnő aktivitásukat.

Bár természetesen az estéből nem hiányozhattak A Pál utcai fiúk legnagyobb slágerei, az egyre felkapottabb zenekar repertoárja folyamatosan bővül, így több vígszínházi sláger mellett Presser Gábor, de Bryan Adams és Elvis Presley alkotásai is felcsendülnek előadásukban. Az együttes műsorát az is fűszerezte, hogy a klasszikus énekes-dobos-gitáros felállást egy-egy számra megtörték egy szaxofon, szájharmonika, hegedű vagy épp billentyűs hangszer bevonásával is. A végig tartó jó hangulatról rögtönzéssel, viccelődéssel és olykor – helytálló – színészi affektálással is gondoskodott a csapat, mindezt a közönség a koncert végén hosszú vastapssal jutalmazta.

Katartikus élmény

Így, a visszajátszásban csendülhetett fel A Pál utcai fiúk leghíresebb alkotása, a Mi vagyunk a grund! című szám is. Saját tapasztalatom alapján kevés olyan alkotást tudok felidézni, amely többszöri meghallgatás után is katartikus élményt vált ki a hallgatóságból, de a fogadalmi dalként is ismert szerzemény egyike ezeknek. A koncerten pedig bebizonyosodott, hogy nem vagyok ezzel egyedül, ugyanis kivétel nélkül minden résztvevő teli torokból, csukott, vagy épp könnyes szemekkel énekelte újra és újra a zenészekkel, hogy „miért félnénk, miért élnénk, ha nem egy álomért”.

DKE