előadás

2021.01.26. 09:05

Hit és szerelem: zene a debreceni zsinagógából

Versek varázsa, szavak szépsége tárul elénk klasszikus köntösben.

Fotó: C. Kiss Ilona

A Pásti utcai zsinagógában tavaly októberben rögzített előadást tekinthet meg a közönség január 26-án, kedden (azaz ma) 19 óra 30 perctől a Kodály Kórus Debrecen előadásában. – Évszázadok óta foglalkozik az emberiség a kimondott szó erejével, valamint a zene hétköznapokon túlmutató szerepével. Míg beszédünk közben az általunk formált szavakkal a gondolatainkat próbáljuk kifejezni, addig a zene révén a szavak mögött rejtező érzelmekre és összefüggésekre irányítjuk rá a figyelmet. A Kodály Kórus Debrecen koncertfilmjének nézőinek két olyan műfaj találkozását hozzuk el, melyek együttes erővel repítenek a vágyak, az ösztönök és a szertartások világába. Oda, ahol az érzelmek rendkívül színes skáláján mozogva egyszerre találkozhatnak a lelki nyitottság, a belső vívódások, a megnyugvás, a humor, a szerelem és a hit különböző megnyilvánulásaival. Idegenvezetőik régi korok és napjaink költői, zeneszerzői lesznek – ajánlja a produkciót honlapján a Kodály Filharmónia Debrecen. Zongorán közreműködik Vojevogyina Olga, vezényel Kocsis-Holper Zoltán.

A koncerten hallható lesz A Paprikajancsi szerenádja Weöres Sándor versével, Daróci Bárdos Tamás Madár­etetője Lackfi János szövege alapján, de hallhatjuk Tóth Péter Madrigálját is William Shakespeare szonettje alapján. William Hawley dallamai csendülnek fel Torquato Tasso verseire, majd Barabás Árpád Madrigáljait Kányádi Sándor versei alapján adja elő a Kodály Kórus.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában