Hamarosan az iskolákban

2021.01.04. 08:48

Elkészült a rég várt Toldi-film

A kezdeményezés célja, hogy a fiatalok jobban megismerjék Arany klasszikusát.

Fotó: Máthé András-archív

Befejeződtek a Csokonai Színház Toldi című előadásának forgatási munkálatai. Az Arany János klasszikusából készített koncertszínházi produkciót, amelynek próbafolyamatai a napokban értek véget, három napon át vették fel a Nagyerdei Stadion Halljában.

Az elkészült filmet a színház a Debreceni Tankerületi Központhoz juttatja el, hogy a megyei általános iskolák hatodik osztályos tanulói ilyen módon is megismerkedhessenek a 170 éves szöveggel.

A rendező, Valcz Péter, aki először dolgozott a Csokonai művészeivel, bátran nyúlt a szöveghez: – Nem tehetünk úgy, mintha a Toldi minden szavát, költői képét értenénk. Pedig Arany célja ez volt. És én ehhez a célhoz szerettem volna visszasegíteni a művet zenével, mozgással és a helyenkénti átírással – olvashatók gondolatai a teátrum honlapján. A színház január 9-én továbbítja a Toldi filmfelvételét a diákoknak.

HBN

Borítókép: Varga Klári, Lehőcz Zsuzsa, Kránicz Richárd, Takács Dániel és Pálóczi Bence

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában