Balkáni kaland, avagy művészi külképviselet

A Kodály Filharmónia Debrecen együttesei november 28-án este a Nyugat-balkáni Magyar Kulturális Évad észak-macedóniai záróeseményének vendégeként adtak koncertet a Szkopjei Filharmónia nagytermében (mint arról korábban hírt adtunk). A külügyminisztérium által szervezett hangverseny műsorán legnagyobb komponistáink művei mellett egyéb magyar vonatkozású darabok is szerepeltek, melyeket világjáró hegedűművészünk, Kelemen Barnabás szólójával hallhatott a macedón közönség.

Negyedórával a hivatalos kezdési időpontot követően a hangversenyterem gyakorlatilag megtelt, egy-két protokollhely marad mindössze szabadon. A Macedón Nemzeti Filharmónia félgömbre emlékeztető új épülete irigylésre méltóan funkcionális, kilencszáz fős koncertterme akusztikailag és kényelmi tekintetben is kifogástalan. Amikor a délutáni főpróbán beléptem a nézőtérre, nem akartam hinni a fülemnek. Az elmúlt évtizedekben általam számtalan alkalommal hallott zenekar és kórus hangzása olyan színgazdag és árnyalt volt, mint még soha. Csak reménykedünk, hogy a cívisvárosba tervezett koncertterem majd hasonló építészeti és akusztikai minőségben fogja kiszolgálni a muzsikusok és a közönség igényeit.

Igényes, de közönségbarát

A Kodály Filharmónia műsora igényes, de mégis közönségbarát volt, mely igyekezett átfogó képet nyújtani magyar zenekultúráról. „Nomen est omen”, Liszt Les Préludes című szimfonikus költeményével vette kezdetét a koncert. Néhány perc után oldódott a zenekar kezdeti elfogódottsága, ami érthető, hiszen csak egy gyors akusztikai próbára volt lehetőségük. Színes, lendületes előadás bontakozott ki árnyalt fúvósszólókkal, az ütősök intenzív jelenlétével. Ezután Bartók Román népi táncainak megszólaltatása is jó benyomást tett, tervszerűen felépített, a bartóki dramaturgiát hűen követő előadásnak lehettünk tanúi. Szerencsés választás volt, mert a macedón közönséghez nyilvánvalóan közel áll a román táncdallamok hangzásvilága és szenvedélye.

Kelemen Barnabás színpadra lépésével aztán újabb áramkörök kapcsoltak be. A művész meg sem várta, hogy elüljön a taps, máris belevágott Ravel Tzigane című rapszódiájába, melynek ajánlása Arányi Jelly magyar hegedűművésznőnek szól. Kelemen a rá jellemző módon, dús hangon, lefegyverző technikai felkészültséggel tolmácsolta a darabot, amely a XX. századi repertoár egyik legjelentősebb alkotása. A lelkes fogadtatás egyértelműen jelezte, a közönséget megérintette a világklasszis szólista teljesítménye. A következő Kodály-remekmű, a Galántai táncok előadása mindig komoly próbatételt jelent, mert valamennyi zenekari szólista és hangszercsoport megcsillanthatja benne felkészültségét.

Fergeteges bravúrral

Somogyi-Tóth Dániel ezen az estén igazán elemében volt, karakteres dirigálása, fergeteges tempói nem tévesztették el a hatást, együttese kifejezetten virtuóz teljesítményt nyújtott. A szkopjei hangverseny Sarasate Zigeunerweisen, azaz Cigánydalok című kompozíciójával folytatódott. Nehéz szavakkal leírni azt, ahogyan Kelemen Barnabás a szívszorító pillanatoktól, a féktelen szenvedélyig terjedő érzelmi skálán mozogva, az előadóművészet legmagasabb régiójába emelte a jelenlévőket. A középrészben megszólaló, eredetileg Szentirmai Elemértől származó „Csak egy kislány van a világon…” dallamot ritkán hallani ilyen érzékeny, deklamáló előadásban, nem is beszélve a finálé fergeteges bravúrjáról.

A zárószámhoz, Borodin Igor hercegének részletéhez végül csatlakoztak a Szabó-Sipos Máté által vezetett Kodály Kórus Debrecen tagjai is. A méltán nagy hírű együttes elsősorban az a cappella és az oratórium műfajban jeleskedik, de tapasztalhatóan otthonos az operák területén is, ezért könnyedén megbirkóztak a Polovec táncok adta kihívásokkal. Viszonylag alacsony létszámuk ellenére is, hangzásukkal jól betöltötték a teret, forszírozás nélkül is képesek voltak kulturáltan áténekelni a zenekari szövetet.

Követelték

A majdnem negyedórás operajelenet hatásos lezárása volt a hangversenynek, melynek elhangzása után a közönség helyéről felállva ünnepelte a debreceni muzsikusokat, és követelte a ráadásokat. A Brahms 5. magyar tánca, majd Monti Csárdása után kialakult emelkedett hangulatban egyértelműen jó volt magyarnak és debreceninek lenni Szkopjéban.

(baljos)

Borítókép: Kelemen Barnabás (balról) az előadóművészet legmagasabb régiójába emelte a jelenlévőket, Somogyi-Tóth Dániel pedig igazán elemében volt