Saját készítésű filmjében mutatja be kerékpáros kalandjait Széll Bence

A film apropóján Széll Bencével beszélgettünk a biciklizés örömeiről, a begyűjtött élményekről. A vasparipa szerelmese a kezdetektől az egyetemig a cívisvárosban járta ki a tanulmányi lépcsőfokokat. Kivéve erasmusos félévét Padovában. Kommunikátor, fordító és tolmács.

Amikor tekerem

– Ahogyan a szavaimon is remélhetőleg átsüt, szinte már szerelemről van szó, ami nemhogy lanyhulna, sokkal inkább fokozódik az évek előrehaladtával. Tömören összefoglalva:

világokat láthattam, láthatok általa, és megtanított arra, hogy fegyelemmel és kitartással többre képes az ember, mint gondolná

– mondta el Bence a Naplónak.

Nem indult zökkenőmentesen a kapcsolat közte és a kétkerekű között. Első határozott emléke ezzel kapcsolatban, amikor hatévesen édesapja először tolta ki a garázsból, hogy segédkerék nélkül guruljon. Hatalmasat esett. Ömlött a vér, ő pedig bömbölt. A segédkerekek elhagyása általában borzasztó trauma, felnőttkorig képes kísérteni. Tíz évvel később megkapta első saját mountain bike-ját, a gimnáziumba pedig már naponta azzal járt. A szenvedély voltaképpen innen datálódik és tart a mai napig.

– Egyértelmű, hogy a kerékpározás számomra túlnőtt egy puszta hobbin, hiszen a lebilincselő érzések mellett rengeteg kísérő dologgal összekapcsolódott, így a rokonok és barátok felkeresésével, az utazással, a sporttal, a fotózással, a filmezéssel, tehát az érzéseim és kerékpárom számos szállal szövődünk bele a világba, ahogyan persze az is belénk. Bízom abban, hogy sokat adhatok magamnak és a környezetemnek a jövőben is a kerékpározás által – árulta el.

Először tehát csak az iskoláig merészkedett, de idővel rákapott az ízére. Kezdődött város körüli túrákkal, majd lassacskán az országhatárokat is szűknek érezte. Ezzel párhuzamosan kezdett el fotózni és megosztani képeket az interneten. A két szenvedély pedig egyenes úton háromra bővült, mert két éve a filmezésbe is belekóstolt. A szerteágazó alkotói tevékenység és a vágói mesterség elsajátításával pedig augusztusban megcsinálta olasz-osztrák Alpok-túrájának egész estés filmjét.

Ahová csak képzelem

Magyarországon biciklizett a legtöbbet, emellett kilenc további országba is eljutott kétkerekűjén: Olaszországba, Ausztriába, Romániába, Szlovákiába, Szlovéniába, Csehországba, Albániába, Montenegróba, valamint tavaly Ukrajna is felkerült a listára.

– Az első alkalmak minden műfajban emlékezetesek, és a túráimra sem tekintek másképp: a debütáló mérföldkövek elérése távolságban, magasságban vagy bármilyen egyéb jellemzőben mindig a szívemig hatolt. Így az első többnapos túrám (2008 – Budapesttől Bécsig, majd vissza a Balatonra), az első Kékes-mászás két évvel később, végül pedig az első külföldi magashegyi alkalom (a Monte Grappa Olaszországban – 1775 méter) egyaránt elképesztő érzésekkel ajándékoztak meg. Két utamat mégis megpróbálom kiemelni a többi közül: a 2009-es montenegrói-albániai kerékpártúránk két barátommal, valamint a világhírű Stelvio-hágó legyűrése tavaly júliusban egészen katartikus élmények voltak. Olyanok, amikért érdemes volt megszületni – emlékszik vissza legszebb élményeire.

A biciklizés legnehezebb pillanataiként tartja számon, amikor 2012-ben egy önteszt keretében 24 óra alatt 300 kilométert tekert a megyében és azt, amikor öt évvel később Olaszországban egy téli napon egy reggeli vonatlekésés miatt a tervezettnél jóval rövidebb idő alatt kellett a hófödte Monte Cornóra, 1345 méter magasra feljutnia. Mindkettő sikerült, de szüksége volt a regenerálódásra utánuk.

Ameddig lehet

– Nem dolgozom bakancslistával, viszont több évre elegendő terv van a fejemben, és persze a számítógépemen, térképeken megrajzolva. Jövőre fejezek be egy Debrecen környéki biciklitúrákat bemutató kisfilmsorozatot, ami pedig a külföldi utakat illeti, tervben van még Horvátország és Szlovákia is. Olaszország és az Alpok pedig örök szerelem maradnak, remélem, még sokszor kijutok erre a vidékre, hiszen az ottani lehetőségek és variációk szinte kimeríthetetlenek. És akkor az életérzésről még nem is beszéltünk – árulta el a jövőre nézve.

Az elképzelhetetlen utakhoz azonban nem csak tettvágy, de fizikum is szükséges. De milyen „összetevőkkel” dolgozik még Bence? – Ahhoz, hogy olyanokat vigyen véghez az ember, amikhez nekem szerencsém volt, kell először is egy egészséges kattantság. Szintén fontos egy hatalmas szív – ha úgy tetszik, a szó minden értelmében. A félelmetesen tornyosuló sziklafalakról visszavigyorgó szerpentinutak nem azok a megbocsájtó fajták, ha élhetek ezzel a képzavarral. Ami engem illet, az erőnlétemet igyekszem folytonosan karbantartani: ennek az egyik felét a kerékpározás, a másikat az otthoni edzések jelentik – mondta végül a Naplónak.

Laszkács Denise