olvasónktól

2019.09.07. 11:45

Berekfürdőn ropták az alsójózsai nyugdíjasok

Az Alsójózsai Nyugdíjas Egyesület augusztus 31-én XXIX. Berekfürdői Országos Nyugdíjas Találkozón vett részt.

Szombaton reggel autóbusszal indultunk a nagy csapatunkkal. Megérkezésünk után a strand területén elhelyezkedtünk és készültünk a fellépő csoportjainkkal a dalos, táncos találkozón ez évben is újra bemutatkozni.

A sok fellépő csoport sok-sok produkcióval várta, hogy bemutatkozzanak.

Sajnos, 11 órakor már nagy csúszások voltak a lebonyolításban; remélhetőleg ezen problémákat a jövő évi találkozón már kiküszöbölik. Időhiány miatt azonban így a dalkörünk már nem is lépett fel. De később polkával, majd csárdás-betyárcsárdással az új ruháinkban mi is bemutatkoztunk a közönség nagy örömére.

A sok gyakorlás szép eredményt hozott számunkra. Persze, a dalkörben, majd a táncokban is aktívan részt venni csak igazán odaadó munkával lehet, amely sok fáradsággal járó, de szép feladat. Ezekkel kívántunk örömet szerezni az ott összegyűlt nagyszámú közönségnek, nagy sikerrel.

A jó időben, a szép strandon jó ebéddel, majd napestig tartó fürdőzéssel mindannyian jól éreztük magunkat Berekfürdőn.

Az egész napos kikapcsolódás és fürdőzés után feltöltődve visszaindultunk és jó kedvvel, vidáman érkeztünk meg este Józsára.

Gorzsás Antal, Debrecen

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában