Harminc év alatt sem voltunk képesek megtanulni

Egyszer ennek is el kellett érkeznie: véget ért a jó világ, tesztedző társaim, most olyan esetek sokasága következik, amelyeket többnyire hiába keresnénk a mérvadó szótárakban, legfeljebb párhuzamos példákat találunk.

Ezúttal színtisztán az egybeírás-különírást, illetve annak különös eseteit húztuk elő – no, nem a bűvészkalapból, hanem a való életből. Különféle kiadványokból, kéziratokból, botcsinálta szórólapokból és tájékoztató feliratokból, fontoskodó, körülményeskedő hivatali képződményekből, és sorolhatnák végestelen-végig. Az egybeírás-különírás ugyanis nehezen megy (sokak szerint a magyar helyesírás legnehezebb fejezete). Harminc év alatt sem voltunk képesek megtanulni (különösen, hogy többnyire akkor is megértjük a mondanivalót, ha az ilyen szóalakokat rosszul írja valaki), sőt újabban már tapasztalhattuk, hogy a szakma legnagyobbjai közt szereplő tanácsadók között is akad olyan, aki kezdi feladni a harcot.

Kisebb összegben fogadhatnánk, hogy a következő (mondjuk, újabb harminc év múlva bevezetendő) helyesírási szabályzat már megengedőbben bánik az effajta szóalakok írásával, az azt követőben pedig talán már teljesen szabadjára lesz engedve a ceruzánk; atyámfia, zabba mennek a lovak!

No de sok a szöveg! Induljon a tudáspróba, bár annyit könnyítésképp megvillantunk, hogy mely szabályokat érdemes a leginkább tanulmányoznunk a mostani tesztünkben szereplő példák helyesírásának megértéséhez: 109–111., 139., 141.

Az érvényes akadémiai helyesírási szabályzatot (ha épp nem volna kéznél) itt találjuk.

Korábbi helyesírási tesztjeink megtalálhatók itt.

F. Gy.