Családi nap

2024.05.18. 17:00

„52 éve élek a Fényes udvarban, amit imádok!” – családi napot tartottak a városrészben – fotókkal

Családi napot tartottak szombaton a debreceni városrészen. A Fényes udvar sokak számára egyenlő az otthonnal, több helyi lakos el sem tudná képzelni máshol az életét.

Nagy Emese

A nem túl kellemes időben is jól érezték magukat kicsik és nagyok a Fényes udvar családi napján

Forrás: Kiss Annamarie

A nem túl tavaszias idő ellenére sokan úgy gondolták, hogy kilátogatnak a Fényes udvar családi napjára szombaton. A legkisebbeknek idejük sem volt arra, hogy unatkozzanak, hiszen minden adott volt ahhoz, hogy kiélvezzék a hosszú hétvége első napját. Természetesen az ugrálóvár volt a legnépszerűbb, de akadtak olyan gyerekek, akik a kézművességet, vagy éppen az arcfestést választották. Ha nem egymással kergetőztek a felújított parkban, akkor sorban álltak vattacukorért, fagylaltért és popcornért. Az idősebb korosztály tagjai a színpaddal szemben foglaltak helyet, jókat beszélgettek és izgatottan várták a táncosokat, énekeseket, akik különböző színes programokkal ajándékozták meg az érdeklődőket. A családi nap a Fényes udvarban közösségépítésre is alkalmas volt.

 Fényes udvar családi nap Debrecen
A kicsiknek is kedveskedtek a  Fényes udvar családi napján
Forrás: Kiss Annamarie

Még élhetőbb és zöldebb a Fényes udvar

Hetei József önkormányzati képviselő a Haonnak elmondta, nagyon fontosnak tarja a hasonló rendezvényeket az egyes debreceni városrészekben, úgy véli, ezek mind a közösségteremtésről és közösségformálásról szólnak. – Szeretnénk ilyen programok kapcsán közelebb hozni az embereket egymáshoz; láthatóan kellemesen töltik el az időt, beszélgetnek és jól érzik magukat – emelte ki. Hozzátette, nagyon kedves, rendes és tisztességes polgárok élnek a Fényes udvarban. Az elmúlt években sokat cserélődött a lakóközösség, sok fiatal és idős él a környéken, de vannak olyanok, akik már „törzsgárdának” számítanak, hiszen a városrész megépülésétől kezdve itt élnek. – Őszintén megosztják velünk a problémáikat, tájékoztatnak minket szinte mindenről, így hamar tudunk segíteni, meg tudjuk beszélni, és megoldani a felmerülő gondokat – tudatta az önkormányzati képviselő.

Rámutatott, a városrész megújítása a Zöld Város Program keretében megtörtént, a gyönyörű fák megmaradtak. Mindeközben megújult a játszótér és új utcabútorokat is elhelyeztek annak érdekében, hogy még élhetőbb, zöldebb és komfortosabb legyen a Fényes udvar, aminek két éve ünnepelték az 50. születésnapját.

Az idősebbek nem költöznének el máshova

Cseh Lászlóné és Varga Istvánné egyöntetűen kijelentették, nagyon szeretik Debrecen ezen részét. Mindketten vidékről költöztek a Fényes udvarba, és azt mondták, ha újra választaniuk kellene, akkor sem döntenének máshogyan. Örülnek annak, hogy a városrészen tartanak családi napot, ez számukra valóban kikapcsolódás, és az kifejezetten tetszik nekik, hogy gyerekek is vannak. – Szomszédok vagyunk már pár éve, és mindketten elégedettek vagyunk, úgy érezzük, figyelnek ránk és a kéréseinkre, ami egy idős embernek elengedhetetlen – tudatta Varga Istvánné.

Ötvenkét éve élek a Fényes udvarban, amit imádok!

 – mondta nekünk Mogyorósi Barnáné. Megjegyezte, minden közel van hozzá, ami szerinte egy idős embernek a legjobb. – A gyermekeim a környéken nevelkedtek, és imádták minden egyes percét, ahogyan én is. Rengeteget játszottak, és mivel mi dolgoztunk, egyedül töltöttek el órákat a környéken. Kulcsot raktam a nyakukba, megbeszéltük, mikor és hol találkozunk, nem kellett aggódnunk miattuk. Olyan barátságokat kötöttek, hogy a mai napig többen tartják a kapcsolatot – fogalmazott. Azt is elmondta, itt könnyen eljut bárhova, legyen az a piac, a patika, vagy éppen az orvosi rendelő.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában