Jenei Albertné: „A magyar katonák az oroszok fogadására aknát raktak a pincénk elé”

Aki az Istent szereti, annak minden a javára válik – vallja a szépkorú, 95. születésnapját a közelmúltban ünneplő földesi Jenei Albertné. Látogatásomkor Erzsike néni az 1035 négyszögölnyi óriási portáján a még meg nem indult szőlőlugast szemlélte, járókeretére támaszkodva. A márciusi napsütésben lánya segítségével járta körbe a tőkéket körülvevő, már elvirágzott virágos kertet. A korán jött tavaszban már veteményezési terveiről beszélt, a hátsó, nagy veteményeskertben, de Erzsébet lánya csak a fejét csóválta.

Körbe járjuk a ma már napszámosokkal rendben tartatott nagy udvart. Szomorúan mutatja a máskor galambokkal teli háztetőket, ahol már csak néhány galamb röpköd. Mint mondja, nem régen még sokan voltak, de valakik a vadgalambok ritkításakor galambjait is megmérgezték. Erzsike néni visszaemlékezett arra, hogy egykor a férje galambok hadát nevelte fel a házuk és a melléképületek padlásain. Jól járt a család velük, mert a nehezebb időkben, ha a kertből nem volt mit főzni, volt galambhús. 

Lánya segíti a mindennapok során

– Nekem a munka volt az életem, sokszor mondták, hogy munkamániás vagyok. Most kiszolgáltatottá váltam, novemberben elestem a gangon, de úgy, hogy a hátsó felemet nagyon megütöttem, a kézfejem is eltört. Alig mozgok, főleg tanyázok, járókerettel járok. A lányom a kérésemre a hátsó kertbe kerekesszéken szokott kigurítani. De csak nézelődni, tervezni a veteményeket, de sokszor elfelejtkezem keserű állapotomról, és gyomlálni kezdek a kocsiból lehajolva. A minap is lúdhúrt szedegettem, és majdnem kiestem ebből a szekérből. De majd csak megsegít az Isten. Úgy, mint tette sokszor eddigi életemben – mondta.

A pincében bujkáltak az orosz katonák elől

– Derecskén gazdálkodó parasztcsalád első gyermekeként születtem 1928 december 28-án. Apámmal, Békési Józseffel és anyámmal, Fórián Zsuzsannával, valamint testvéreimmel, Gizellával, Jóskával és Jolánkával egyszerű, de mégis boldog családban éltünk. Nemcsak kellemes, hanem küzdelmes emlékeim is maradtak ebből az évekből. Szüleim termőföld iránti szeretete, önfeláldozó és kitartó munkája összetartotta a családot, s egyben példát is mutatott nekünk, gyermekek számára, hogy minden nehézség ellenére a családi összetartozás a legerősebb kapocs az ember életében. Vidámak voltak a gyermekéveim, az elemi iskolát Derecskén végeztem, már fiatalon részt vettem a földművelésben, dolgoztam a mezőn és besegítettem a háztartásban – idézte fel.

A háború után talált rá a szerelem a földesi asszonyra

A háború sok nehézsége után érte el a szerelem. A Földesen élő Jenei Albert híradós katonaként Csehszlovákiában Komoródon esett orosz fogságba. 1948 őszén a Kaukázusban elszenvedett négyéves orosz fogsága után hazatért, és később meglátogatta Derecskén egykori katona cimboráját. E cimborája mutatta be Erzsike néninek. – Megtetszettünk egymásnak. Bemutatkozáskor őszintén elmondta, hogy még a szülei sem számítottak fogságból való hazatérésére. Felesége, kisfiukkal sem várta vissza, ezért fogságából hazatérve családi okok miatt elváltak – idézte fel.Jenei Alberttel 1949-ben kötötték össze sorsukat. 

– Anyósom kardos, gazdálkodó, erős egyéniség volt, de mindenre megtanított. Visszagondolva elismerően emlékezem az akkori időkre, hiszen itt tanultam meg a gazdálkodás minden nehézségét és szépségét is – fogalmazott. A boldogság is megadatott számukra, hiszen 1950-ben megszületett Erzsébet lányuk. A nagy öröm mellé a sors nagy gondokat is tartogatott a családnak. Férjét, szüleivel együtt – mivel 18 köblös földön gazdálkodtak, e nagy portán sok jószágot és két ökröt is tartottak – kuláklistára tették. 

– mutatta be.

Még most mindene a kertészkedés

– Majd jött Nagy Imre, s ismét gazdálkodhattunk. Egyelőre egyénileg, de jött a szövetkezet-szervezés. A Rákóczi tagjai lettünk, Jámbor István sehogy sem akart bennünket valódi tagként, háztáji föld biztosításával befogadni. Emlékezett kulák előéletünkre. Hiába könyörögtünk. De a bevitt földünk az kellett nekik – mondta Erzsike néni. Aztán Szöllősi Imréhez fordultak, aki befolyásos községi pártvezetőként pártfogásba vette őket, így Jámbor István is megenyhült. 19 évet át voltak tagok.

– zárta gondolatait Földes szépkorú lakosa.