Andrea inspiráló története

2023.12.02. 12:05

A hajdú-bihari énekesnő, aki a szerelem erejével is küzdött a rák ellen – és nyert

Farkucza Andrea azt üzeni sorstársainak, semmiképp ne adják fel, és minden negatív dolgot engedjenek el az életükből.

Haon.hu

A Váncsodon élő Farkucza Andrea történetéről a Ripost számolt be. Mint írták, a 47 éves énekesnő 8 kemoterápián és 15 sugárkezelésen van túl, a bal mellét eltávolították, a haját pedig saját magának vágta le a fürdőszobájában. Legyőzte a betegséget, most pedig a sorstársainak szeretne erőt adni.

Tavaly novemberben fürdés közben vettem észre, hogy a hónaljamban van egy csomó. Egyből elmentem a körzeti orvoshoz, aki megvizsgált, és azt mondta, hogy ő érzi, hogy a mellemben is van csomó. Beutalt egy ultrahangos és mammográfiai vizsgálatra, és kiderült, hogy rosszindulatú

mondta a Ripostnak a nő, aki énekesi karrierje mellett termelőként virágmagokkal és leanderekkel is foglalkozik.

Farkucza Andrea
Farkucza Andrea
Forrás: Ripost / olvasói fotó

Sorsszerű találkozás

– Egyből sírva fakadtam, amikor kimondták a diagnózist, egyszerűen nem hittem el, hogy ez velem megtörténhet. A legnehezebb az volt, amikor szembesültem ezzel a betegséggel, amikor közölték, hogy én beteg vagyok, és kellett azért néhány hónap, míg én azt feldolgoztam, hogy ez tényleg igaz. De nem görcsöltem rajta, hanem elhatároztam, hogy meggyógyulok, és hittem benne, hogy meg fogok gyógyulni – folytatta Farkucza Andrea, akinek a párja adott erőt a nehéz időszakban, ő kísérte el a kemoterápiákra is.

Azt mondta, hogy meg fogok gyógyulni, és én hittem neki. Megrémültem, hogy mi lesz, ha elhagy a betegségem miatt, de nagyon hamar kiderült, hogy ő a legnagyobb támaszom, és bízhatok benne. Mindent megtett értem, és számíthattam rá

– nyilatkozta a lapnak Andrea. A megismerkedésüket egyébként sorsszerűnek gondolják: a férfi billentyűsként dolgozik, és épp énekesnőt keresett maga mellé, így találtak végül egymásra. Rendszeresen együtt járnak fellépni.

A nő azt is elmondta, a párja szemében látta, hogy mindig ugyanúgy néz rá, mint azelőtt. – Akkor is, amikor kihullott a hajam, és akkor is, amikor eltávolították a mellem. Nem láttam a szemében semmiféle negatív dolgot. Miatta nem éreztem, azt hogy kevesebb lennék mint nő – osztotta meg. Sorstársainak pedig a következőt üzeni:

Semmiképp ne adják fel, és minden negatív dolgot engedjenek el az életükből. Ne görcsöljenek dolgokon, amik megnehezítik az életüket, hanem próbálják megérteni a történéseket és engedjék el azokat. Sok betegség azért alakul ki, mert bizonyos dolgokon nem tudják magukat túltenni az emberek. Az erős hit a gyógyulásban és a szeretet a legjobb terápia.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában