Még mindig a debreceni intézmény fogadja a legtöbb vidéki hallássérültet

A Hallássérültek Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye, Óvoda, Általános Iskola és Kollégium jeles évfordulókat ünnepel idén. Október 13-án éppen 120 éve indult el a hallássérültek oktatása Debrecenben, 110 éves az iskola épülete a Széchenyi utcán, az igazgatói székben pedig éppen 30. évét tölti Pásku Tibor, jelenlegi intézményvezető. Az országban csupán nyolc intézmény szolgálja ki a hallássérültek közoktatását, a kelet-magyarországi régióban tehát nagyon fontos szerepet vállal a debreceni intézmény, felvevőkörzete több megyére terjed ki. Vonzó jellegét már Budapesten is észrevették, ugyanis a szakvéleményt kibocsátó bizottság több ízben csodálkozással állapította meg, hogy

Több mint ötvenéves létszámrekord dől meg

Az évek során nagyon erős profilváltás következett be, ugyanis a hallássérültekre szabott iskolákba értelmi fogyatékos gyerekek vagy autisták is bekerültek néhol többségbe is kerülve. Nem kivétel ez alól Debrecen sem, ahol a siketek és nagyothallók ellátása mellett ma már logopédiai osztály is működik párhuzamosan, mégis Budapest után a legtöbb hallássérültet látja el a vidéki intézmények közül. Az iskola történetébe, oktatási jellegzetességeibe, az intézmény elért sikereibe és küzdelmeibe a Cívishírt Pásku Tibor avatta be, aki fehér köpenyében és nyugodt személyiségével egy régi vágású nevelő képét juttatja eszünkbe. A tanítóképző elvégzése után Hajdúsámsonban kezdte meg szakmai pályafutását, amit fél év után a sorkatonai szolgálat szakított meg. A leszerelés után kollégiumi nevelőtanárként helyezkedett el az intézményben, majd levelező tagozaton elvégezte a gyógypedagógiai szakot. Egy év igazgatóhelyettesi tevékenység után került az igazgatói székbe 1994 augusztusában.

- Debrecenben nem volt előzménye a hallássérültek vagy – ahogy akkor nevezték – a siketnémák oktatásának, a váci Cházár András intézmény elsőként kezdte ezt meg Magyarországon. Onnan 1902-ben tanítványokkal együtt érkeztek ide a városi tanácshoz bemutatót tartani. A helyiek gyakorlatilag ekkor szembesültek azzal, hogy az ezidáig falu bolondjának tartott siketnémák képezhetőek. Egy kirendelt váci tanár, Gácsér József vezetésével egy év múlva meg is alapították ezt az intézményt, majd 1913. szeptember 15-én átadták a neki szánt épületet a Széchenyi utcán. Pillanatok alatt egész Kelet-Magyarországra kiterjedő felvevőkörzete lett, mert nagyon sokan jöttek vidékről is. Manapság is ellátjuk Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyét, de Jász-Nagykun-Szolnok és Békés megyéből is vannak diákjaink – avat be Pásku Tibor az intézmény történetének kezdeteibe.

- Viszont a napokban rekordot döntünk, mert egy óvodás gyerek átiratkozása révén 207-re emelkedik a létszám, bár nyilván nehéz összehasonlítani, mert annak idején csupa hallássérült gyerek volt itt, és nagy részük bentlakó – teszi hozzá az intézményvezető.

Elmondja, ellentmondásos helyzet alakult ki annak tekintetében, hogy a gyerekeket sokszor nagy távolságokról kell beiskolázni, ami nem kedvez a fejlődésüknek, viszont az intézmény kapacitására vetítve sokszor kevés az ellátott gyerek. Ehhez az is hozzátartozik, hogy ezeknek az intézményeknek a többsége felvállalja az integrációs tanácsadást is, az úgynevezett utazó gyógypedagógiai szolgáltatást. Esetükben ez azért nehézkes, mert két utazó gyógypedagógusuk van, akik 43-45 gyerek ellátását végzik a vonzáskörzetükben, Püspökladánytól Nyírbátorig. A kiutazásuk egy helyre egy gyerekhez egy munkanapot ölel fel, tehát idő hiányában vagy nem kapnak ellátást, vagy a szülők vállalják azt, hogy behozzák hozzájuk a gyereket. Az intézményben a beszédfejlesztéstől kezdve a hallássérültekre jellemző hiányosságok megszüntetésén vagy csökkentésén dolgoznak, de ha nem iskolázzák be hozzájuk az erre rászorulókat, nem tudnak kimenni hozzájuk.

Hosszabb az alapozás

Régebben a nagyothallók kilenc, a siketek tíz év alatt végezték el az általános iskolát. Mint megtudjuk, ma már nem ez a gyakorlat, mert évek óta nincs már kizárólag siketeket tömörítő osztályuk, a nagyothallókkal vegyesen helyezik el őket. Másrészt a szülői igények is ezt támogatják. Pásku Tibor szerint jól indokolható és elfogadható az, hogy az első évfolyam két évig tart: az úgynevezett előkészítő 1. osztályt követi az 1. osztály. Hangsúlyozzák, az előkészítő 1. osztály nem iskola előtti előkészítést jelent, mert ekkor már elkezdik az 1. évfolyamos anyagot, csak egy sokkal hosszabb alapozó szakasszal dolgoznak, így ennek végére nagyjából az 1. évfolyamos anyag feléig jutnak el. Az 1. osztályban érik utol magukat, amikor befejezik az egy évre terjedő anyagot. Erre azért van szükség, mert ahhoz, hogy a nyelvet eszközként tudja használni a gyerek, föl kell építeni egy megfelelő kommunikációs szintet. Másrészt ezek a részint hallássérülésből, részint logopédiai problémákból adódó hátrányok nem egy területet érintenek. Rendkívül ritka az, hogy valaki csak hallássérült, ez kizárólag azoknál fordul elő, akiknél genetikai ok áll a háttérben.

- Nálunk ezek a másodlagos problémák is hangsúlyt kapnak, míg a logopédusok egyéni foglalkozásra el sem vállalják ezeket a gyerekeket, mert nekik évekre terjedő terápiára van szükségük, ez idő alatt pedig nem tudnának másokat elvállalni. A mi intézményünk masszív problémával küzdő gyerekek ellátását végzi – hangsúlyozza az intézmény vezetője.

Egy osztályban különböző mértékű hallássérült gyerekek vannak: nagyon súlyos siket, enyhén nagyothalló és olyan hallássérült gyerek is, aki társuló fogyatékosságképpen enyhe értelmi fogyatékos. Egy 5-13 fős osztályban nyilván csak differenciált oktatással lehet ezt a helyzetet kezelni. Mint megtudjuk, a legnehezebb időszak az 1. és a 2. évfolyam. Ekkor három szakember foglalkozik velük egyszerre: egy gyógypedagógus és egy gyógypedagógiai asszisztens párhuzamosan van benn az osztályban, az egyéni anyanyelvet tanító pedig külön viszi ki a gyereket. A klasszikus differenciálásnál a gyógypedagógus bemutatja az új anyagot, elindít egy begyakorlást az egyik csoportban, halad velük valamennyit, majd átadja őket az asszisztensnek, hogy egy másik csoporthoz át tudjon menni. A pedagógus a kreatív feladatkört, az új anyag bevezetését végzi.

Külön logopédiai osztály is van

A hallássérültek nevelésében Magyarországon a beszédkialakítást megcélzó, úgynevezett auditív-verbális módszer vált elfogadottá, amit az 1860-as évek környékén kezdtek alkalmazni. Történetileg háromféle módszer terjedt el a világon: a jelnyelvre vagy a beszédre építkező és a vegyes módszer.

- A mai napig ezzel ért egyet a gyógypedagógusok nagy része, mert ez a módszertanon túlmutatva a hallássérültek társadalomba történő beilleszkedéséről szól: nekik kell megtanulniuk a többségi társadalommal kommunikálni, hiszen fordítva az egészségesek nem fogják a jelnyelvet alkalmazni. Az évek során azért változott a jelnyelv szerepköre. 1986-ban, itteni pályám kezdetén még szigorúan tilos volt jeleket használni, nem is tanították sehol, a siket gyerekeknek sem engedték, hogy egymás között úgy kommunikáljanak, a beszédet erőltették.

Ugyanakkor nálunk is vannak olyan gyerekek, akiket nem lehet megtanítani beszélni. Velük nagyon nehéz, kézzel-lábbal mutogatnak a kollégák, a beszédük pedig még számunkra sem érthető, nemhogy egy „kívülálló” számára – fejti ki Pásku Tibor.

Viszonylag új tagozatként van jelen a logopédiai ellátottakból álló osztály, ahol a gyerekek vagy beszédfogyatékosak, vagy úgynevezett egyéb pszichés fejlődési zavarral küzdenek. Ez utóbbi sokféle lemaradást, hátrányt, sérülést takar, de közös vonás minden náluk lévő gyereknél, hogy a meglévő pszichés fejlődési zavar kezeléséhez logopédiai terápiára van szükségük.

Egy új anyag feldolgozása során a logopédiai fejlesztés természetesen kapcsolódik a tanítási órához, tehát ez szoros együttműködést kíván a pedagógusok és a gyógypedagógusok között. A hallássérülteknél ugyanez működik, bár náluk egyéni anyanyelvi nevelésnek nevezik a foglalkozást. A súlyosan hallássérült gyerekeknél a semmiből kell a beszédet felépíteni, a logopédusok a meglévő, de valamilyen szempontból hiányos beszédet próbálják javítani, tökéletesíteni.

Száznál is több dolgozó

Az intézményben 206 gyerekkel egy 67 fős nevelőtestület foglalkozik, az összdolgozói létszám pedig 103, ami Pásku Tibor szerint meghökkentőnek és aránytalannak tűnhet. Ennek magyarázata a párhuzamos foglalkozások, amire a jogszabály lehetőséget ad a rehabilitációs órakerettel, továbbá kollégiumot is működtetnek. A pedagógusok számára bizonyára nagyobb kihívást jelent egy ilyen típusú intézményben dolgozni, mint egy normál általános iskolában. Ennek ellenére Pásku Tibor azt mondja, nem támasztanak különösebb követelményt feléjük.

- A közismereti tárgyakat tanító pedagógusokkal szemben annyi elvárás van, hogy alkalmazkodjanak a gyerekek igényeihez. Mivel a hallássérültek és a siketek szájról olvasnak, ehhez megfelelő artikuláció és beszédtempó szükséges, valamint a túl nagy bajusz vagy szakáll kerülése. A speciális fejlesztést, a hangok kialakítását viszont csak gyógypedagógusok tudják megtenni, mégpedig a szurdopedagógia vagy – ahogy ma nevezik – a hallássérültek pedagógiája szakosok. Alsó tagozaton erre nagy hangsúlyt fektetünk, mert ha a felső tagozaton nem tudja a nyelvet eszközként használni, akkor a fizika-, kémia- vagy biológiaórán esélytelen, hogy megértse a tananyagot – fejti ki az igazgató.

Általános probléma a pedagógushiány, de mint kiderül, a hallássérültek pedagógiája szakon ez még inkább jellemző. Magyarországon egyedül az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karán képeznek ilyen szakosokat, évente 10-13 fő végez, akik országosan helyezkednek el, de leginkább Budapesten maradnak. Ellenben az értelmi fogyatékos és a logopédia szakosokból nincs hiány, a Debreceni Egyetemen is sokan végeznek.

– mondta Pásku Tibor.

Kicsi lett az épület

Speciális pedagógusok mellett speciális eszközökre és megfelelő infrastruktúrára is szüksége van egy ilyen intézménynek. Egyszerre nemcsak egy osztályteremben zajlik az oktatás, hanem az egyéni anyanyelvet vagy a logopédiai foglalkozást tanító számára is kell egy külön helyiség. Megfelelő eszközparknak kell rendelkezésre állnia, ugyanis számos fejlesztő eszközre van szükség, ráadásul mindegyik logopédus számára egy saját garnitúrát kell biztosítani. Fújó gyakorlatokat végeznek, fejlesztik a mozgáskoordinációt, az emlékezetet, a figyelmet. Pásku Tibor kifejti, szerencsére nagyon jól felszerelt az intézmény, sok-sok milliós eszközbeszerzést végeztek az elmúlt években. Vannak viszont nehézségek is.

- Amivel viszont nem rendelkezünk, az a hely. Felduzzadt a létszám, kinőttük az épületet. Mindennapos testnevelés van, viszont csak egy 100 négyzetméteres tornaszobánk. Ebben kellene nyolcvanöt órát megtartani úgy, hogy délelőtti oktatásról beszélünk. Az udvaron és a teraszon is tornáznak az gyerekek. Az egyéni anyanyelvet és a logopédiát is el kell valahol helyezni.

Terjeszkedni itt semerre nem lehet. A tetőteret lehetne beépíteni, a hátsó új épületre másik szintet húzni, csak ez a mai építőanyagárak és munkadíjak mellett lehetetlen. Ráadásul 5-10 év távlatában ismét aktuális lesz az intézmény felújítása. Utoljára 2000-ben renoválták, amikor az egész külső vakolatot lebontották, kicserélték az ablakokat, valamint a tetőt új palával látták el. Ezt az épületet egyébként Hajós Alfréd és Villányi Lajos tervezte, azt az 1913-as állapotot a felújításkor igyekeztek visszaállítani. Ma már a díszítőelemek kezdenek leszakadozni, néhol megbomlott a vakolat, a radiátorok még a régi öntöttvas típusúak, ezért a fűtés hatékonysága nem megfelelő – sorolta Pásku Tibor.

Mindemellett az intézmény képes felkészíteni tanulóit, hogy a középszintű oktatásba lépjenek, de ott már többnyire halló gyerekek között kell megállniuk a helyüket. Mint megtudjuk, olyan középiskola, ami kifejezetten hallássérülteket fogadna, nincs az országban. A nyolcvanas években a hallássérült fiúk, ha jó szakmát akartak, Sopronba mentek asztalosnak, a lányok pedig Vácra nőiruha-készítőnek. Ma már nem küldik el a gyerekeket az ország túlsó felébe, ráadásul más szakmákat választanak, például számítógép-kezelőt vagy -szerelőt, amit közelebb is találnak.

- Nagyon sok hajdú-bihari iskola szívesen fölveszi őket, mert van tapasztalatuk benne, tudják, hogy jól lehet velük dolgozni, ha megfelelő a szülők és a tanuló hozzáállása. A gyerekek alkalmazkodóképessége persze változó. Az egyik jó tanuló kislányunkat fölvették szakképző intézménybe, két napig járt, de utána úgy gondolta, kinevetik a többiek, és nem volt hajlandó többé menni. Ide is behozták, próbáltuk meggyőzni, az iskolával is beszéltünk, mindenki fogékony volt mindenre, de lelkileg megviselte, végül otthagyta. Vannak olyan gyerekeink, akik annak ellenére, hogy nagyon nehéz körülmények közül indultak súlyos hallássérüléssel, egyetemet végeztek vagy most járnak oda. Tehát mindkét véglet létezik.

– fejti ki Pásku Tibor.

Az iskola büszkeségei

Két jelenlegi dolgozót, akik egyben az iskola egykori diákjai, ki is emel, mert őket példaként lehet állítani a hallássérültek elé. Mindketten már több mint 10 éve dolgoznak ott gyermekfelügyelőként. A különbség kettejük közül, hogy egyikük, egy fiatalember nagyon súlyos hallássérült, akinek a beszéde nehezen érthető és csak szájról olvas; a másikuk, egy hölgy viszont nagyothalló, aki beszéddel jól kommunikál, hallókészülékkel elég jól hall, és képzett jelnyelvi tolmács. A fiatalembernek nehezebb helyzete volt, és akkor állt csak igazán nagy kihívás elé, amikor bekerültek a nem hallássérült gyerekek a kollégiumba. Kérdéses volt, hogy megy majd a kommunikáció, hogy fogadják el őt. Kiderült, a személyisége átviszi a nehézségeken, mert egy nagyon intelligens és szuggesztív személy, akit a gyerekek hitelesnek tartanak és szót fogadnak neki. Rajtuk kívül az iskola büszkeségei között tartják számon az olimpiai bajnok Máté Gábort teniszezőt is. Legutóbbi eredménye a hallássérült olimpián az ausztrál nyílt teniszbajnokság megnyerése volt, ahová meghívásos alapon jutott el. Névrokona, Máté Balázs Pásku Tibor tanítványa volt a sakkszakkörben. Ő volt a legtehetségesebb, így a tanár úr elvitte az egyesületébe, ahol ifjúsági játékosként kezdett. Azóta a magyar válogatott hallássérült csapatának tagjaként Európa-bajnokságot nyert és világbajnoki bronzérmes lett.

- Viszont ha kitekintünk, a potenciális lehetőség ott rejtőzik mindenkiben. Dr. Tapolczai Gergely parlamenti képviselőt az édesanyjával az iskolánkba is meghívtam egy előadást tartani. Ő egy siket férfi, aki a kaposvári testvérintézményünkbe járt. Jogi egyetemet végzett és a parlamentig jutott. Az alapképességei megvoltak, de erősen támogató családi háttér is kellett hozzá. Az édesanyja elmondta, a beszédfejlesztést otthon szabadidőben is végezték, ami miatt 10-12 órás napjai voltak a gyereknek. Az eredmény látványos: tökéletesen lehet vele társalogni, nem vét hibát szájról olvasás során. Mindez annak köszönhető, hogy kisgyerekkorától kezdve az édesanyja kézbe vette és vasszigorral nevelte. Általánosságban azonban sajnos inkább az alulmotiváltság a jellemző, amire ráerősítenek a szociokulturális körülmények.

– vázolja fel a helyzetet az intézményvezető.

A másságot nehezen fogadja el a társadalom, bár ma már sokkal jobb a helyzet ahhoz képest, mint amikor annak idején a közeli buszállomáson sajnálkozó és értetlenkedő megjegyzésekkel szembesültek a hallássérültek. Nagy lépést jelentett, hogy a tévében feltűntek a jeltolmácsok. Ezen kívül Pásku Tibor úgy gondolja, ma a hallássérült fiatalok sokkal talpraesettebbek és rugalmasabbak a világgal szemben.

- A mai gyerekek teljes természetességgel járnak-kelnek, vásárolnak a Fórumban vagy a plázában, intézik az ügyeiket, így bele is simulnak ebbe a világba, nem lógnak ki, és az emberek is semlegesen tekintenek rájuk. Ami problémát jelent számukra, az a konkrét érdekérvényesítés, amikor reklamálni szeretnének egy boltban, vagy felvilágosítást kérni, vagy az orvosnál el kell mondaniuk a problémájukat. Ilyenkor időnként falakba ütköznek. Viszont tudni kell, hogy van lehetőségük jelnyelvi tolmács igénylésére, ugyanis a Hajdú-Bihar Megyei Jelnyelvi Tolmácsszolgálat évente bizonyos óraszámban térítésmentesen biztosít számukra tolmácsot. Egyes hallássérült szülők a szülői értekezletre is igénybe veszik, de egy egyetemi hallgató is kérhet olyan segítőt, aki beül vele az órára, és jegyzetel neki. Láthatóan itt azért kitágultak a lehetőségek, kérdés, ki akar élni vele – fejti ki az intézményvezető.

Végezetül a Cívishír az iskola eddig elért sikereiről kérdezte Pásku Tibort, aki legnagyobb eredményként azt emelte ki, hogy létrehozták Kelet-Magyarország első nyolc évfolyamos logopédiai általános iskoláját, ami egyedülálló ebben a régióban. 2008-ban indult az első logopédiai osztály, 2016-ban elballagott, így 15 éve sikeresen működik.

– hangsúlyozza Pásku Tibor.