Új iroda

2023.10.13. 15:34

Véradásban és segítségnyújtásban is élen járnak a szoboszlóiak – fotókkal

A Vöröskereszt az egészségközpontként is működő új épületben, a település frekventált részén folytathatja humanitárius tevékenységét.

Szakál Adrienn

Czeglédi Gyula polgármester és Lakatos Zoltán, a Magyar Vöröskereszt Vármegyei Szervezetének elnöke

Forrás: Tóth Imre

A Magyar Vöröskereszt Hajdúszoboszlói Területi Szervezete nemrég vehette birtokba új, korszerű és a szükséges helységekkel ellátott irodáját a fürdőváros szívében, a Hősök terén. A vármeggyei szervezet pénteken délelőtt tartott kihelyezett vezetőségi ülést az új központban, majd elsőként Nyéki István területi elnök összegezte munkájukat a sajtónak. Elmondta, az elmúlt 20 évben használt irodát díjmentesen használták, de az épület állapota teljesen leromlott, másrészt az önkormányzat jelezte, hogy más célra szándékoznak használni. 

Az egykor ügyfélszolgálatként működő új helyiséget szintén ingyenesen bocsátotta az önkormányzat a Vöröskereszt rendelkezésére. Az új létesítményről elmondta, hogy ezentúl az adományok gyűjtésére, rendszerezésére és raktározására is lesz lehetőség.

Hajdúszoboszló, vöröskereszt
Nyéki István (balról)
Forrás: Tóth Imre

Sikerrel zárták az évet

Az 1968 óta működő hajdúszoboszlói központhoz Nagyhegyes, Ebes és Hajdúszovát is hozzátartozik. – 2022 februárja óta vannak jelen a városban menekültek, a Vöröskereszt feladatai állandóak és rendszeresek a segítségnyújtásban, a programok szervezésében egyaránt – mutatott rá az elnök. Kiért a véradások összegzésére is, mely a megyei átlag felettit mutat a 2022-ben számlált 1302 véradással. Hozzátette, hogy a szociális munka egyaránt rendkívül hatékony az idősek és a rossz körülmények közt egyaránt, továbbá évente több alkalommal szerveznek élelmiszer-és ruhaosztást. Végül az elsősegélynyújtáshoz kapcsolódó programjaik és versenyeik eredményességét emelte ki.

Segítő város, segítő lakókkal

Czeglédi Gyula, Hajdúszoboszló polgármestere hangsúlyozta, hogy a város elkötelezett az adakozás és a Vöröskereszt támogatása mellett. Felidézte, hogy a szomszédos háború kitörésekor Hajdúszoboszló városvezetősége, civil közössége, egyházi képviselete és önkéntesei az elsők között voltak, akik megjelentek a határnál. 

Hajdúszoboszlón jószándékú, becsületes és adakozó emberek élnek, és ez nagyon fontos üzenet a jövőre vonatkozóan is – mutatott rá hozzáfűzve, hogy a későbbiekben is minden anyagi és szervezeti segítséget meg fognak adni a településen dolgozó karitatív szervezeteknek.

A Vöröskereszt új irodája a Hősök tere 3. szám alatti üzletsoron található, a korszerű létesítményben raktárhelyiséget, elsősegélynyújtó szobát és irodai egységeket is kialakítottak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában