Tizenhét család, ennyien tartottak ki az erdő ölelte Bödönhát mellett –fotókkal

A településrész Újszentmargitához tartozik. A vármegye székhelyét elhagyva, az M35-ös autópályán haladva kicsivel több mint 40 percet írt a GPS. Bödönhátat Folyás község és Újszentmargita fogja közre, a két település között majd’ félúton fekszik ez a főként mezőgazdasági jellegű terület.

A navigáció határozottan diktálta az irányt a vágyott cél felé, mégis, amikor megérkeztünk a korábban megadott állomásunkra, nem akartunk hinni a szemünknek. Bizonytalanok lettünk egy pillanat alatt, hiszen ahol a térképünk szerint már a településnek kellett volna lennie, csak a végtelen mezőgazdasági földterület feküdt előttünk. Nem álltunk félre, haladtunk tovább, gondolván, biztosan lesz itt valahol egy bekötőút. Nem tévedtünk, az első elágazás lassan, de biztosan megmutatta magát a távolból, de hiába értünk oda, nem lettünk magabiztosabbak. Arról, hogy jó helyen vagyunk, már nem kellett győzködnünk magunkat, egy agrárgazdaságot hirdető tábla ugyanis egyértelműen útba igazított. A bekötőúton viszont, míg a szem ellátott, mindenhol gazdasági épületek álltak. Létezhet, hogy ez a településrész csak a múlté? Nem hagyhattuk ennyiben, inkább felvertük magunk mögött az út porát, és begurultunk a kavicsos, göröngyös úton.

Úgy tűnt, lakóházak sorakoznak előttünk, de még mindig nem voltunk teljesen biztosak magunkban. Másutt a kiterített ruhák, a veszetten ugató kutyák, a kapualjban tanyázó mamák és papák voltak a támaszunk, de Bödönhát egy pillanatra úgy tűnt, nem adja meg magát. Már visszafordultunk, amikor egy kerékpárral lassan érkező úr végre irányba tett bennünket. – Csak tovább kell még menni, és a „nagy” kanyar után, ott lesznek a lakóházak – mondta, mi nagyon hálásak voltunk, és itt elváltak az útjaink.

Csend van, nem járnak idegenek

Igyekeztük behozni az elvesztegetett időt, és máris mentünk, ahogy az útbaigazítás szólt. Bevettük a „nagy” kanyart, és lám…

Úgy, mint mi, tán senki nem örült még kertészkedő szalmakalapos asszonynak, pláne, hogy épp egy röpke bemutatkozás után máris beinvitált minket, és már mondta is, amire kíváncsiak voltunk. – Kedveseim, nagyon szeretek itt lakni, csendes, nyugodt, itt nem járnak idegenek. ’82 óta lakom ebben a lakásban, de különben gyerekkorom óta itt élek – ismerkedtünk Juhász Istvánnéval, és azt is megtudtuk tőle, hogy összesen 17 család él Bödönháton. A lakosságnak nagy része idős, sem sok gyerek akad a településrészen.

A bolt már tíz éve bezárt, de erre nincs panasz, mert hetente háromszor (hétfőn, szerdán és pénteken) az önkormányzat buszt küld Bödönhátra, azzal Újszentmargitára járhatnak bevásárolni és orvoshoz az itt élők. Postakocsi és vonatpótló buszok járnak a faluban. Míg hallgattuk az asszonyt, az égen darvak vonultak végig. Jóleső volt ez a találkozás, sajnáltuk is, hogy az asszony már nem állt meg a lencsevégnek, fotózkodás helyett inkább folytatta a félbe hagyott munkát.

Volt nagy focipálya, és fürödni jártak a gyerekek

A településrészből mit volna érdemes megörökíteni? Árokparton legelésző pónikat? Mindenképp, ha már Bödönháton efféle látkép fogadott. Míg a fotóriporterünk a jószágok körül hajlongott a tökéletes kattintásért, addig magam az egyenes utca végén hívogató fás, árnyékos ösvény felé vettem az irányt.

Idegenként fel s alá járunk egy ilyen kis közösség életében, és ahogy az lenni szokott, nemsokára társaságra is leltünk. Sándor József kinézett az udvarra, megtudni, mit ugatnak ilyen rettenetesen a kutyái. Amikor megtudta, hogy mi járatban vagyunk, nagy örömmel újságolta, hogy követi a Haon elnéptelenedő településeket felfedező sorozatát, és nagy örömmel regélt nekünk a régi időkről, melyet Bödönháton élt meg.

– kezdte, és azonnal magyarázta is, hogy Bagotáról költözött a családjával Bödönhátra, a szülőket a munka hozta ide, de ő akkor még kicsi gyerek volt. Felidézte, hogy a településrészen régen hatalmas futballpálya volt, József is szeretett játszani, sőt egy időben pályagondozó és edző is volt. Nem messze a lakóházaktól a Keleti-főcsatorna vize idilli hangulatot fest a tájba, ez a hely régen és ma is kedvelt helyszíne volt a bödönhátiaknak. Annak idején, amikor még nagy nyüzsgés volt a faluban, a gyerekek csapatokba verődve jártak le hol a pályára, hol a közeli vízpartra. – Közel van, a kutyákkal én is el szoktam sétálni arra. Régen ott sokat fürödtünk – mondta. Arról is beszélt, hogy évtizedekkel korábban Bödönháton sorházak voltak végig az út mentén, de ezeknek nagy részét már lerombolták. Az ott élők főként Újszentmargitára költöztek el.

Időközben a szomszéd is megjelent, rá is kapcsolt a fűnyíróra. Nem bántuk, bírjuk a zajt, és azt is elismerjük, hogy a bödönháti porták szépek, rendezettek. Ezt a munkával járó hangoskodást leszámítva igencsak csendes a falu, erről József világosított fel minket. Azt mondta,