Megemlékezés

2023.10.06. 11:22

Az aradi vértanúkra emlékeztek Debrecenben – fotókkal

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata az 1848-49-es szabadságharc hősei, az 1849. október 6-án Aradon kivégzett honvédtábornokaink emléknapja alkalmából megemlékezést és koszorúzásokat rendezett a város több pontján.

Panyiczki-Berényi Viktória

Magyarország lobogójának felvonásával kezdődött a megemlékezés

Forrás: Molnár Péter

Miután a Kossuth téren felvonták és félárbócra eresztették Magyarország lobogóját, a Honvédtemetőben folytatódott a megemlékezés. A Haldokló oroszlán emlékműnél Puskás István alpolgármester mondott emlékező beszédet. – Évről évre egyre többen vagyunk itt ezen a napon, hogy fejet hajtsunk hőseink előtt. Amikor ma megemlékezünk az egykori elődökre, a mártírokra, kifejezzük azt, hogy számunkra a magyar nemzethez tartozás, valamint a szabadság ügye manapság is életünk egyik vezérlő értéke. Most nem csak a gyász gesztusára szeretném felhívni a figyelmet, hanem azokra a mindannyiunkat megerősítő értékekre, amelyek azokat jellemezték, akik a magyar nemzet szabadságáért áldozták életüket. 

Az áldozatuk nem volt hiábavaló, hiszen eljött az a szabadság, amelyben most élünk. Kötelességünk, hogy azokat az értékeket éltessük tovább, amelyeket ők ránk hagyományoztak

– hangsúlyozta. 

Debrecen, aradi vértanúk, megemlékezés
Puskás István alpolgármester
Forrás: Molnár Péter

Puskás István arra is kitért, hogy a magyarok szabadságvágya kiirthatatlan. – Ez olyan elemi erejű összetartó ereje nemzetünknek, amelyet még a legvéresebb megtorlás sem tud eltiporni. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése sorstragédia volt, de mégis hozzájárult ahhoz, hogy a magyarok szabadságvágya más nemzetek számára is például szolgáljon – emelte ki. A beszédet követően az önkormányzat, a pártok, az oktatási és kulturális intézmények, valamint a civil szervezetek képviselői a temetőben lévő emlékműnél helyezték el koszorúikat. Ezután a koszorúzás a kettes számú toborzóiroda falán elhelyezett Nagysándor József-emléktáblánál folytatódott.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában