Szociális temetés

2023.09.13. 19:20

Ön kiásná elhunyt szerette sírját, hogy ezzel spóroljon a temetése költségein?

Korábban még bevett szokás volt, hogy a háznál ravatalozzák fel az elhunyt családtagot.

Bekecs Sándor

Évtizedekkel ezelőtt még általános volt, hogy a családtagok készítik elő a sírhelyet

Forrás: illusztráció / MW-archív

A kormány által előterjesztett törvényjavaslat lehetővé tenné az úgynevezett szociális temetést. A jogszabály tervezete szerint ha a család vállalja a temetés előkészítésében és lebonyolításában való tevőleges részvételt, akkor az állam átvállalja a szertartás költségeit – erről írt a Hajdú-bihari Napló tíz évvel ezelőtti, 2013. szeptember 13-i számában. 

A régi időkben szokás volt, hogy a családtagok a háznál ravatalozzák fel halottjukat, mosdatták és fel is öltöztették az elhunytat. Az sem volt ritka, hogy a sírt is ők ásták meg, manapság azonban ez már nehezen elképzelhető. Tíz éve a Napló erről településvezetőket is megkérdezett. Eszenyi Antal, Bedő polgármestere akkor úgy vélte, a több százezer forintot meghaladó költségek miatt biztosan lesznek olyanok, akik élnének a lehetőséggel. Szitó Sándor biharnagybajomi polgármester szerint viszont kevesen képesek arra, hogy az elhunyt szerettük mosdatásától, az öltöztetésén át a sírgödör megásásáig mindent a saját kezükkel végezzenek. Majosi Gyula gáborjáni polgármester azt mondta, szerinte a kistelepüléseken lakók élnének inkább ezzel a lehetőséggel.

Az AKSD akkori vezetője úgy nyilatkozott: amit terveznek, az sértené a munkavédelemről szóló és az áfatörvényt, valamint egyes közegészségügyi szabályokat. Emellett olyan mértékű pénzügyi és adminisztratív terhet hárítana az önkormányzatokra, amelyet egyelőre fel sem tudnak mérni. A temetőkben pedig - ahol ez egyáltalán megvalósítható - szégyenparcellaként tartanák számon azokat

A hozzátartozók áshatták volna ki a sírt

A 2013-as törvénymódosítás szerint a szociális temetés az eltemettető vagy az általa felkért személy személyes közreműködésével, az állam által biztosított kellékekkel ingyenes temetési helyre történő koporsós vagy hamvasztásos temetés, amely az eltemettető számára ingyenes. Ezt a szolgáltatást az önkormányzattól az elhunyt hozzátartozói igényelhetik. Ebben az esetben a holttest hűtéséről, szállításáról vagy a hamvasztásról az állam gondoskodik, továbbá sírhelyet, koporsót, urnát és sírjelet is biztosít. A sírhely kiásásáról a hozzátartozók gondoskodnak, de a temető üzemeltetőjének kötelessége többek között a sírhely kiásásához, a koporsó leengedéséhez és a betemetéshez szükséges eszközöket biztosítani. 

A törvénymódosítás eredetileg 2014. januárjában lépett volna hatályba, de később több alkalommal is módosították. Végül idén, a 2024-es központi költségvetési törvényben vált véglegessé, hogy nem válik jogszabállyá a szociális temetés.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában