Közlekedés

2023.07.21. 16:23

Potyogó csomagok, sérült utasok a debreceni vonaton: ez okozhatta a csütörtöki „gyorshajtást” a MÁV szerint

A kártérítésről is érdeklődtünk a vasúttársaságnál.

Bekecs Sándor

Forrás: illusztráció / Napló-archív

Mint arról korábban a beszámoltunk, a Nyugati pályaudvarról Záhonyba tartó, Hajdúszoboszlóról 19.47-kor – 10 perc késéssel – továbbindult Nyírség InterCity (IC 626) eddig tisztázatlan okból a megengedett sebességnél gyorsabban ért be a debreceni vasútállomásra. A váltóknál a kocsik kilengése miatt csomagok estek le a csomagtartóról, melynek következtében néhány utas könnyebb, zúzódásos, horzsolásos sérülést szenvedett.

Megkeresésünkre a MÁV Kommunikációs Igazgatósága arról tájékoztatott, hogy

jelenlég még tart az eset kivizsgálása, de az feltételezhető, hogy emberi figyelmetlenség okozta az eseményt.

– Július 20-án, 19.57-kor a debreceni vasútállomás 11. vágányára bejáró IC626-os számú Nyírség InterCity ugyanis a megengedett sebességnél nagyobb tempóval haladt rá a váltókra – közölték. Az IC szerelvényét az állomásra érkezést követően megvizsgálták, nem állapítottak meg műszaki hiányosságot, problémát. A Mávinform a szokásos tájékoztatási felületein ezt a tájékoztatást tette közzé tegnap.

Kártérítésre jogosultak az utasok

A Kommunikációs Igazgatóság kérdésünkre továbbá hozzátette:

a vasúttársaság az érintett utasok elnézését kéri, egyúttal tájékoztatja őket, hogy a társaság csoportos balesetbiztosítási szerződése alapján kártérítésre jogosultak.

– Az igénylés feltételeiről a vasúttársaság honlapján tájékozódhatnak. Kérjük őket, vegyék fel a kapcsolatot az ügyfélszolgálattal a weboldalunkon megadott elérhetőségeken vagy a MÁVDIREKT +36 1 349 4949-es telefonszámán, hogy a munkatársaink segítségükre legyenek az ügyintézésben – írták.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában