Burjánzó oázis a betondzsungel közepén – a Tócóskertben jártunk – fotókkal

Fekete földbe markoló kicsi kezek, sáros lábak, egy, a földből kihúzott répa, ami a kinti csap alatt pont ehetőre tisztul, és nyomban lehet ropogtatni – élmények, amelyek egy debreceni lakótelepi gyermeknek mindenképp a vidéki nagyszülőkhöz kötődnek. Kivéve azokat, akik közösségi kertek boldog gondozói, mint a Nagy-Bujdosó család is.

A Tócóskerti Közösségi Kert vezetőjével, Máriával, férjével és három gyermekükkel szerdán találkoztam a burjánzó magaságyások között. Többször is el kellett emelnem a tekintetem az öklömnyi paradicsomokról, a deszkaláda oldalán lelógó cukkiniről, harsányan zöldellő salátáról, bazsalikomról, hogy a park fáin túl tízemeletnyi betonba ütköztessem, és realizáljam a helyszínt.

Marcsi – ahogyan mindenki hívja – 2022-ben interneten látta meg a felhívást, hogy a Vénkerti és az Újkerti után az ő otthonuk közelében épülő közösségi kertben gondos gazdát keresnek a három négyzetméteres magaságyásoknak. A pályázat összesen 28 család számára kínált lehetőséget. A kisiskolás Zoli a történet ezen pontján átvette a szót, hogy büszkén elújságolja, a szeptemberi nyitónapon kertvezetőt választottak, és az anyukája jelentkezett.

– indokolt Mária, aki kézműves termékek készítésével foglalkozott korábban, és a Kredenc vásár aktív tagjaként megtapasztalta, mekkora erő rejlik ebben, mennyire sokat jelent a résztvevőknek, ha azonos érdeklődés alapján szerveződik valami. Épp ezért igyekszik minél többeket megmozgató programokat szervezni: az elmúlt néhány hónapban volt itt húsvéti térképes kincskeresés a gyerekeknek, közös tökfaragás és csokikeresés halloweenkor. Zolinak és Annának felcsillant a szeme. Azt mondták, ez volt az eddigi legjobb élményük a kertben. – Annyi csokit és gumicukorpókot gyűjtöttünk, hogy még az osztálytársaimnak is vittem – toldotta meg Zoli.

Beértek a kapcsolatok

De a hétköznapok sem csupán szótlan ültetéssel, gazolással, öntözéssel telnek. Mint megtudtuk, ha este nyolc órakor mennénk, egy nyüzsgő találkozási pontra érkeznénk, még több futkározó gyermeket látnánk, és baráti beszélgetések fültanúi lennénk.

A kialakult közösségről sokat elmond az is, hogy a bejáratnál lévő napvitorla oszlopozását, annak betonalapját a férje és két kerttag közösen készítette. – Mi pedig kávét, üdítőt, elemózsiát vittünk nekik – szólt hozzá Zoli. Amikor nagyobb mennyiségű virágot kaptak az önkormányzattól, és Marcsiék elautóztak érte,

A nyitás előtt a kertészkedők közül korábban csak kettőt ismert a Nagy-Bujdosó család, mára azonban egész élettörténetekkel gazdagodtak. Egy gyakorta itt ügyködő idős nőt például a kocsordi kertes házból hívta a városba a gyermekek óvó szava és az unokák közelségének vágya. Az ágyásán jól látszik, hogy gazdája mindig közel volt a természethez, tudja, mit mi után érdemes ültetni, hogyan lehet szemgyönyörködtető termést elérni, Isten segedelmével.

Ki mint vet, úgy „harap”

Akinek több ismerete van, szívesen segít a tapasztalatlanabbaknak, illetve a Future of Debrecen szakemberei rendszerint ellátogatnak a helyszínre, felelnek a kérdésekre, előadásokat tartanak. Megadnak minden támogatást ahhoz, hogy tartható legyen a természetbarát alapszabály: ha szükséges, csak jóváhagyott bioszerekkel kezelhetők a növények.

A családfő kertes házban cseperedett Derecskén, gyerekkori emlékei akadnak, de Máriának semmilyen gazdálkodási tapasztalata nincs. Örömmel tanulnak együtt. Nevetve mondják, hogy az otthonukig eddig még csak a spenót jutott el, a borsót, ahogy szem nőtt a csövekbe, úgy csemegézte a három gyermek, most a répasor is erősen hiányos, ujjnyi vastagságúra tud csak nőni, mert nyuszicsapatként ropogtatják a kicsik a friss, édes zöldséget, épp ahogyan a salátaleveleket.

A kis kerttel még kerekebb lett az életük, egyszerre élvezik a városi intézmények, szolgáltatások könnyű elérhetőségét és a föld, a természet ajándékait.