Segélyalap

2023.06.09. 14:29

A debreceni gyerekek táboroztatását támogatják pénzzel a városi segélyalapból

A családok pályázat útján gyerekenként maximum 50, egyedülálló szülőként legfeljebb 70 ezer forintot kaphatnak.

Széles Diána, Törő András és Papp László számoltak be a részletekről

Forrás: Molnár Péter

A Debrecen Város Segélyalapba felajánlott adományok felhasználásával nyújtanak segítséget azoknak a szülőknek, akik munkájuk miatt gyermekük nyári felügyeletét nem tudják megoldani és táboroztatási lehetőséget vesznek igénybe, azonban az nagy anyagi megterhelést jelent számukra. – Azok a családok pályázhatnak – több gyermekkel is – ahol a gyerekek életkora 6-15 év között van, iskolában tanulnak és minimum ötnapos táborba jelentkeztek. 

A sikeres pályázathoz a családban egy főre jutó jövedelem nem haladhatja meg a 140 ezer forintot, egyedülálló szülők esetében pedig a havi 150 ezer forintot. Egyedülálló szülők számára maximum 70 ezer forint támogatás jut gyermekenként, mely a táboroztatási költségek nagyjából 50 százalékát fedezheti, a kétszülős családok esetében pedig legfeljebb 50 ezer forintot kaphatnak, mellyel a táborozásnak 40 százalékos támogatását tudjuk biztosítani.

 Az összeget a Karitatív Testületen keresztül folyósítjuk, a költségekkel a táborozást befejező 15 napon belül kell elszámolni – jelentette be Papp László a pénteki sajtótájékoztatón.

Törő András és Papp László
Forrás: Molnár Péter

Új kihívás

A polgármester emlékeztetett, 2020 márciusában egy nagyon széleskörű összefogásnak köszönhetően sikerült létrehozni a Debrecen Város Segélyalapot, melynek célja volt, hogy a koronavírus-járványban segítse a cívisvárosiakat. – A magyar jogszabályok által meghatározott támogatási lehetőségek nem adtak minden élethelyzetre vonatkozóan megfelelő támogatást, éppen ezért igyekeztünk egy külön szervezeti struktúrában, a Karitatív Testület támogatásával egy segélyalapot létrehozni, ami sokkal rugalmasabban tudta kezelni a rendkívül bonyolult élethelyzeteket a világjárvány időszakában. 

A segélyalap alszámlájára összesen 138 millió támogatás érkezett be, ez részben az önkormányzat költségvetési forrásaiból, részben pedig különböző gazdálkodó szervezetek vagy magánszemélyek felajánlásaiból gyűlt össze. Ebből az összegből eddig 100 millió forintot használtunk fel

– fogalmazott a polgármester. Hangsúlyozta: a világjárvány után egy újabb kihívás érkezett az életünkbe: kitört az orosz-ukrán háború, melynek komoly hatása volt az energiaárakra és az inflációra. A segélyalap egy részét az energiaválság leküzdésére és a családok támogatására használtuk fel: a mai nappal bezárólag 368 kérelmező részére nyújtottunk pénzbeli támogatást, 2125 rászoruló számára élelmiszercsomagok formájában segítettünk, míg 300 gyermek esetében az iskolakezdést tudtuk támogatni. 

Tehát célirányosan, a kialakult helyzeteknek megfelelően próbáltunk segíteni azoknak, akiknek a jogszabályi keretek egyébként nem adtak volna lehetőséget támogatásra – nyomatékosította a város első embere.

Dolgozó szülőknek szánják

– Szülőként tudom, hogy nagy nehézséget jelent a gyermekfelügyelet biztosítása az iskola bezárásával, a táborok költségei pedig nagyon magasak. 

Sokszor a szülő arra keresi a pénzt, hogy a gyerek táborozhasson. Ezen szeretnénk most változtatni

– közölte Széles Diána. Az alpolgármester kifejtette, a támogatást olyan debreceni magánszemélyek vehetik igénybe, akik dolgoznak. A jövedelemhez kapcsolódó feltétel úgy lett ki találva, hogy a minimálbéresek és a garantált bérminimumot kereső szülők is beleférjenek. – A támogatás ugyanakkor nem fedezi a táborok teljes költségét, önerő szükséges, de óriási segítség lehet ez, amit a segélyalapon keresztül nyújtani tudunk– jegyezte meg.

Leleményes szeretet

Törő András, a Debreceni Karitatív Testület elnöke úgy véli, a szeretetnek a legfontosabb tulajdonsága, hogy leleményes legyen. – Nem lehetünk sematikusak, amikor szeretünk. Nem nekünk kell eldönteni, hogy hogyan kell a másik embert szeretni, hanem a másik emberrel kell konzultálni arról, hogyan szeressük. A segélyalap, ami 2020 márciusában elindult, a világjárvány miatt számos átalakuláson ment keresztül azért, mert szükség volt arra, hogy helyzetmegfelelő legyen. A városban élő gyerekeknek nagyon fontos, hogy ebben a nyári időszakban segíteni tudjunk – mondta. 

Hozzátette: Debrecenben nagyon sokféleképpen meg tud mutatkozni a karitatív szeretet, a sokféle szervezet – mely a testület égisze alatt van – mindegyike valamit hozzá tud tenni a városhoz.

Forrás: Molnár Péter

– Azért is ilyen eredményes a karitatív testületnek a működése, mert ilyen sokfélék vagyunk. Ehhez a kiíráshoz is hozzájárultak azok az ötletek, amit a testületi tagoktól kaptunk – fűzte hozzá. Törő András hangsúlyozta: akinek lehetősége van arra, hogy a segélyalapot támogassa, az bátran tegye meg, 

hiszen a szeretetnek a leleményességével igyekszünk majd a jövőben is mindenkinek segítséget nyújtani ott és úgy, ahogy éppen szükség van rá

 – húzta alá. 
A segélyalapra elektronikusan a debrecen.hu oldalon lehet pályázni, míg papír alapon a Városházán és a DMJV Család- és Gyermekjóléti Központjában lehet jelentkezni.
PTZ

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában