Nem volt soha hortobágyi tankcsata

A II. világháború az emberiség történetének egyik legtöbb áldozatot követelő fegyveres konfliktusa volt. A magyar honvédek 1939. és 1945. között számos ütközetben vettek részt. 1945. május 9-én ért értek véget a harcok az európai hadszíntéren, e világnap alkalmából idéztük fel Horváth Attila helytörténeti kutatóval a városhoz egyik legközelebb álló eseményt: az alföldi páncéloscsatát.

– Nevezik hortobágyi vagy debreceni páncéloscsatának is, azonban ezek az elnevezések pontatlanok, ugyanis előbbi térségében nem voltak kimondottan páncélosokkal vívott ütközetek, utóbbi esetében pedig a három hétig tartó fegyveres harcok egyik helyszínéről beszélhetünk – ismertette a debreceni kutató. Véleménye szerint a legpontosabb elnevezés az alföldi páncéloscsata, hiszen a Tiszántúl teljes területét érintette az ütközetfolyamat. Maga az elnevezés mintegy tíz évvel ezelőtt honosodott meg a korszakot kutató hadtörténészek között.

Német-magyar sikerek Berettyóújfalunál és Püspökladánynál

1944. augusztus 23-án Románia sikeresen kiugrott a háborúból teret engedve a Kárpát-medencébe és a Balkánra betörő Vörös Hadseregnek. – Ezzel jelentős német erőket tudtak bekeríteni, a körülzárást elkerülő csapatok eredményesen tudtak nyugati irányban, Észak-Erdély felé kitörni és visszavonulni – mondta Horváth Attila. Voltak azonban sikeres ellentámadások szeptemberben közepén Torda térségében és Aradnál. Mivel a Vörös Hadsereg Erdély északi részén lassan és nehezen tudott haladni a terepviszonyok miatt, a szovjet vezetés úgy döntött, az Alföld déli irányából indítanak offenzívát egy villámháború reményében.  

– A tervük az volt, hogy előrevetett csapatokkal foglalnak el nagy területeket, áttörvén a gyenge, leginkább magyar erőkkel tartott frontszakaszt és észak felé haladva minél előbb elfoglalják Debrecent, majd Nyíregyházát – mutatta be a szovjet terveket a debreceni kutató. A szovjetek október 6-án hajnalban a magyar 3. hadsereg sávjában lendültek támadásba. Áttörték a védelmet Gyula térségében és Battonyán keresztül. Másnap már Szeghalom térségében jártak, 8. estére elérték Hajdúszoboszló nyugati peremrészét, 9-én pedig Debrecen határát. Mindeközben Nagyváradnál állt a front, így Hajdúszoboszlóról két hadtest elindult Hajdúszovát és Derecske irányába Nagyvárad felé. 

– A villámháborúk sikerének egyik fontos feltétele, hogy a gyorsan előretörő egységek által elfoglalt területet a mögöttük vonuló lövészgyalogságnak kell megtartania. Ez a szovjeteknél nem történt meg, az előrenyomuló csapatokat a gyalogság lassan tudta követni, így a keletkező réseken a német erők Püspökladány és Berettyóújfalu irányából támadásokat indítottak – folytatta. Október 12-én a szovjetek bevették Nagyváradot.

Két nap sem kellett Debrecen elfoglalásához

– Az alföldi páncélosütközet második szakasza volt a Debrecenért folytatott harc. A szovjetek lassú előrenyomulással érték el újra a város nyugati-déli határvidékét, majd október 19-én délutánra, nem túl komoly utcai harcok árán elfoglalták – foglalta össze. 

A harmadik, egyben utolsó szakasz Nyíregyháza elfoglalása volt: a város már október 21-én szovjet kézre került. Azonban ismét rés keletkezett az előretörő harckocsik a gyalogság között, amit a német-magyar erők meg is találtak és elvágtak: október 22-én körbezárták a nyírségi megyeszékhelyet. Innen csak négy nappal később, nagy nehézségek árán, nehézfegyverzetük nagy részét hátrahagyva tudtak kitörni a szovjetek. Az éj leple alatt, dűlőutakon menekültek a katonák. – Ezzel viszont ismét megnyílt a front, és az Észak-Erdélyből visszavonuló német és magyar csapatok el tudták érni a Tisza vonalát folyamatosan feladva a területeket a szovjeteknek. Az alföldi csata végül a tiszalöki és a polgári hídfők feladásával ért véget október 31-én. 

Bekecs Sándor