Aranyos történet

2023.05.10. 12:25

Lerobbant a debreceni keresztelőre siető család, de ekkor megtörtént a csoda

Idős férfi segített egy bajba került családnak, a jótevőt a pap még a beszédébe is belevette.

Forrás: illusztráció / Shutterstock

„Nem szeretnék semmit, csak azt, hogy ti is segítsetek másokon!” - mondta az a 60 év körüli férfi Zsirnameczki Attilának és családjának, aki vasárnap megmentette őket. Épp egy debreceni keresztelőre siettek, amikor lerobbantak az autóval, ám meglepetésükre egy idős férfi sietett a segítségükre, írja a Bors. A lapnak a bajba került férfi mesélte el a történetet.

Vasárnap volt a sógorom kislányának Olíviának a keresztelője. Nekünk most a két fiúnk nem tudott eljönni az eseményre, így a feleségemmel és az apósommal ültem autóba. Debrecenben a református templomban tartották 10 órakor a keresztelőt, ahová már fél kilenckor elindultunk, hogy biztosan odaérjünk. Ám volt egy kis probléma az autóval…

– kezdte a történetet a férfi, aki tudta, hogy gond van az autóval, de bízott benne, hogy ezt az utat még kibírja.

– Épp most akartam szerelőhöz vinni a kocsit, mert tudtam, hogy a hűtésével gond van, de reméltem, hogy a keresztelőre lejutunk vele. Körülbelül öt kilométer után az autó jelezte a gondot, felvillant a lámpa, így meg kellett állnunk. Mivel túl sok időnk nem volt, ezért vártunk pár percet és tovább indultunk. Volt még körülbelül fél óránk odaérni a keresztelőre, amikor a kocsi ismét beadta az unalmast – folytatta. Ekkor riasztották a családot, hogy nem fognak időben odaérni.

Egyfolytában telefonálgattunk, kezdtünk pánikba esni, hiszen mégis csak mi voltunk a keresztszülők!

– emlékezett vissza Zsirnameczki Attila.

– Felnyitottuk a motorháztetőt, amiből dőlt ki a füst. Próbáltuk letolni a az útról a kocsit, amit sikerült félig betolni az árokba. Ekkor már teljesen kikészültünk. Mondtuk a rokonoknak, hogy próbálják meg elintézni, hogy a mise végére tegyék a keresztelőt, mert csoda kellene, hogy odaérjünk… És akkor, tényleg csoda történt! 

Ott álltunk, öltönyben és szép ruhában az út szélén és már biztosak voltunk benne, hogy lekéssük a keresztelőt. Ám ekkor megállt mellettünk egy 60 év körüli bácsi az autójával, aki felajánlotta a segítségét. Elmondtuk neki, hogy hova igyekszünk és azt javasolta, hogy a vontatókötelével húzzuk félre az autót, zárjuk le és ő majd elvisz minket a templomhoz. Így is lett. Elvitt minket a templomig, ahol megkérdeztük tőle, hogy mivel tartozunk, de csak annyit mondott: »Nem szeretnék semmit, csak azt, hogy ti is segítsetek másokon!«

– emlékezett vissza a férfi.

A hős bácsit még a pap is belevette a beszédébe. – Azt mondta, hogy A Jóisten is így akarta, hogy jöjjön ez az ember, és mi ideérjünk a keresztelőre! Nagyon megható volt – sorolta Zsirnameczki Attila, aki a Borson keresztül mondott köszönetet segítőjüknek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában