Beruházás

2023.05.23. 07:00

Megvan, mit építenek a volt Barnevál helyén

Decemberre érhet véget a bontás.

Munkálatok a volt Barnevál területén február végén

Forrás: Napló-archív

Debrecen önkormányzatával történt egyeztetések alapján, majd a várossal együttműködve lakóövezetet alakít ki a tulajdonos cég a volt Barnevál területén. Ez a Diószegi út és a Vágóhíd utca vége által határolt terület

– tudta meg a Cívishír Markovits László debreceni üzletembertől, az egykori élelmiszeripari cég épületeinek, területének tulajdonosától.

A területen hetek óta folynak az épületek bontási munkálatai, ezekkel a tervek szerint decemberre végeznek.

Markovits László elmondta, a területtel eredetileg más elképzelései lettek volna, viszont azokról lemondott, és a debreceni önkormányzat törekvései szerint alakítja a volt Barnevál hasznosításának tervét.

– Az iparosítás miatt Debrecen lélekszáma valószínűleg jelentős ütemben fog növekedni, és az idetelepülőknek lakásokra lesz szükségük. Ezért az egykori ipari övezet lakóövezetként funkcionál majd a jövőben, oda lakóépületek kerülnek. Erről előzőleg egyeztettünk Debrecen vezetésével. A bontást követően tereprendezés kezdődik, ezzel egyidőben zajlik majd a terület hasznosításának átminősítése. Az önkormányzatnak is módosítania kell a rendezési tervét. Tehát össze kell fésülni a terveket – részletezte Markovits László, aki egyelőre nem tudta megmondani, hogy mikor kezdődhetnek a lakásépítések. Azt azonban közölte, hogy

az időpont többek között azért is bizonytalan, mert a jelenlegi gazdasági helyzet, a magas hitelkamatok és beruházási költségek nem kedveznek az építkezéseknek. A területet 2024-ben közművesítik, majd annak befejezése után kezdhetik az építkezéseket. Az pedig, hogy milyen küllemű épületek, mekkora lakások, és milyen finanszírozási konstrukciókban valósulhatnak meg, még egyeztetés alatt vannak.

A Cívishír Papp László polgármesterrel a közelmúltban készített interjújában a városvezető részletezte, hogy Debrecen mely részein lesz lehetőség új lakóövezetek kialakítására. A polgármester az egyik ilyen lehetséges építkezési helyként a Vágóhíd utca, Diószegi út környezetében lévő, volt élelmiszeripari üzemek területét, az úgynevezett rozsdaövezetet jelölte meg.

A volt Barnevál területén folyó munkálatok már az új lakások építéséhez vezető út első szakaszának tekinthetők.

CH

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában