2023.04.11. 15:46
Debrecent elszánt vezetői vitték a kiváltságosok közé
Utánajártunk, hogyan lett mezővárosból szabad királyi városi Kelet-Magyarország központja.
Debrecen szabad királyi város 330 éves kiváltságlevele a mai napig fennmaradt, legféltettebb okleveleink egyike
Forrás: Molnár Péter
Idén 330 éve annak, hogy I. Lipót Habsburg uralkodó 1693. április 11-én szabad királyi címet adományozott Debrecen mezővárosának. A kiváltságos ranghoz vezető út nem volt zökkenőmentes, de a város akkori rátermett vezetésének kitartó munkája meghozta a gyümölcsét.
A 17. században Debrecen a Tiszántúl legjelentősebb városa volt. Három hatalmasság között lavírozott ugyan, de kiváltságainak köszönhetően az átlagos mezővárosoknál sokkal jobb helyzetet élvezett
– idézte fel a Hajdú Online megkeresésére Szendiné dr. Orvos Erzsébet, a Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Vármegyei Levéltárának igazgatója. A század végére azonban a török- és tatárdúlások, a katonai beszállásolások, valamint Várad ostroma következtében gazdaságilag meggyengült és a kereskedődinasztiák által felhalmozott hatalmas vagyon az állandó sarcoltatás és fosztogatás nyomán elenyészett. Ennek következtében a város kiváltságai megcsorbultak és még annak a veszélye is fennállt, hogy azt egy világi birtokos szerzi meg. Ezt látva az elöljárók úgy gondolták, hogy Debrecent a földesúri kötelékből csak a szabad királyi városi jog emelheti ki.
Forrás: Napló-Archív
Nem kis fába vágták fejszéjüket
A szabad királyi városi kiváltságot biztosító királyi diploma megszerzését a város elöljárói (szenátorai) kezdeményezték. A 11 hónapig tartó tárgyalássorozatot, alkudozást az akkori vezetés három meghatározó személyisége vezette: Dobozy István és Komáromi Csipkés (II.) György szenátorok, illetve Pósalaki János főjegyző.
Nem volt könnyű dolguk, hiszen ezt a rangot sohasem lehetett könnyen elérni. Szegednek például két évtizedig kellett küzdenie, holott már korábban élvezte a címet
– emelte ki az igazgató. Ráadásul az 1687-es diétán arról döntött az országgyűlés, hogy csak különleges, nagy érdemek esetében adható ezentúl szabad királyi városi rang. A helyzetet tovább bonyolította, hogy a reformáció fészkeként ismert Debrecen érdekét kellett képviselniük a katolikus császárvárosban.
– Persze, nagyon sokat kellett kilincselni érte, és igen sok pénzébe és ajándékába került Debrecennek, de a városvezetők csiszoltak és iskolázottak voltak ezen a téren. Még az sem tartotta vissza őket, hogy Várad császári parancsnokától, Laport ezredestől 11 ezer forint kamatos kölcsönt vegyenek fel ezért – fogalmazott a szakember.
Pénz, ajándékok és jószág is kellett a sikerhez
A kiváltságért való küzdelem nem volt egyszerű folyamat. Dobozyék a kérvényt az osztrák udvari kancelláriához adták be, akik továbbították Pozsonyba, a magyar kancelláriához. Onnan tovább küldték az udvari, a magyar, a budai, illetve a szepesi kamarához, majd pedig a királyi ügyek igazgatójához.
A debreceni kérés megvizsgálására egy 3 tagú testület alakult, a Breuner-bizottság, amely úgy gondolta „a város szenvedéseit tekintetbe véve”, hogy annak meg kell adni mindenféle könnyítést. Mégis halasztást javasoltak a legközelebbi országgyűlésig, gondolván, hogy a település megerősödve kiadósabb felszabadítási summát fizethet. Ugyanakkor felvetettek egy új szempontot: a város református jellegének veszedelmes kérdését
– ismertette a vármegyei levéltár igazgatója. A következő két hónapban lappangott az ügy, mely idő alatt Debrecen követei – sikerrel záródó – alkudozásokba kezdtek. Fellépéseiknek a kor szokása szerint ajándékokkal, az ún. „diszkrécióval” is igyekeztek nagyobb nyomást gyakorolni. Az oklevél hivatalos kiállítási díja 20 ezer forint volt, a mellékes költségekre pedig körülbelül 10 ezer forintot költött a város a számos értékes ajándék mellett. Ilyen volt a száz hízott ökör is, de ennek ellenére a katolikusok befogadását biztosító kötelezettség továbbra is szerepelt a kiváltságlevélben.
Forrás: Molnár Péter
Bő húsz esztendő telt el, mire elfogadták a rendek
– Hogy érvényes legyen az 1693-ban elnyert királyi kiváltságlevél, azt az országgyűléssel is el kellett ismertetni, amelyet a feszült belpolitikai helyzet miatt azonban több, mint egy évtizedig nem hívtak össze – folytatta a kiváltság elnyerésének történetét az igazgató. Az 1708-as diétán a katolikusok támadásai miatt nem született döntés, 1712-ben a pestisjárvány okán oszlott fel az országgyűlés.
1714. szeptember 1-én Debrecen képviseletében Diószegi Sámuel főbíró és Lévai István főjegyző ismét elindultak Pozsonyba, ahol kérvényüket november 12-én olvasták fel. A váradi káptalan küldötte rögtön tiltakozott a felvétel ellen, mivel a város magatartása véleménye szerint ellenkezik a vallás szabad gyakorlatával és az ország törvényeivel (állítólag 2000 forintra büntette a debreceni tanács azokat, akik katolikust fogadtak a házukba).
A beiktatást hátráltatta a Császi ügy is: a katolikus Császi Miklóst a debreceni városvezetők megrágalmazása miatt tömlöcbe vetették nemes ember létére, ami a vallási viták idején a város elöljáróit a főrendek előtt negatív színben tüntette fel. Végül a szabad királyi városi rangot az 1715. évi CVIII. törvénycikk hatálybalépésével iktatták be. Ennek feltétele a katolikus egyház és a ferences rend befogadása volt.
Forrás: Molnár Péter
Számos gazdasági kiváltsággal járt
Debrecen a kiváltság elnyerésével szabadalmas mezővárosból szabad királyi város lett, testületileg egy nemes személynek tekintették, így a királynak alávetve, és számos gazdasági kiváltsággal rendelkezve tovább fejlődhetett. Képviselőit külön királyi levelekkel az országgyűlésre is meghívhatták
– emelte ki a levéltár igazgatója. Mindezekkel együtt több adó alól mentesült, híd- és vásárvámot szedhetett és kizárólagos vendégfogadó-állítási, korcsmálási és húsmérési joggal rendelkezett.
A fentieken túl elfogadták a város bíráskodási és pallosjogát (a bírósága halálos ítéletet is hozhatott), a polgárok szabad rendelkezési, ügyvédvalló és öröklési jogát. Teljesedésbe ment végül a legfontosabb, a szabad és királyi városok közé való felvétel, ami a városfal lehetőségét is magában foglalta. A címerét is módosították: az addigi címer kiegészült egy zöldellő pálmafával.
Legféltettebb okleveleink egyike
Debrecen szabad királyi város 330 éves kiváltságlevele a mai napig fennmaradt. Kezdetben valószínűleg a főjegyző szobájában volt a többi oklevéllel egyetemben. 1774-ben a Titkos Levéltárba került a legfontosabb jogbiztosító okiratok közé.
– A titkos levéltári anyagba akárki nem nézhetett bele, még Szűcs István sem vehette kezébe ezeket a fontos forrásokat, pedig ő készítette el Debrecen város történetének első összefoglalóját 1872-ben. A kutatást csak 1916-tól engedélyezték, miután egyesítették a titkos (más néven magánlevéltárat) és közlevéltárat – mutatott rá Szendiné dr. Orvos Erzsébet.
Ma a legféltettebb okleveleink egyike. Időtálló anyagra, pergamenre írták és vörös bársonykötés védi. A diplomán zsinóros pecsét függ, melynek tokja arannyal futtatott színezüst pecséttartó, rajta kétfejű sas látható. Külön érdekesség, hogy az oklevél záradéka egyébként egyetlen magyarországi szabadalomlevélben sem fordul elő, mely így szól: „épségben marad a városokban létező egyházak és nemeseknek joga”.
Forrás: Molnár Péter
– A nemesek külön jogállását 100 éves küzdelem után sikerült megszüntetni, de a katolikus vallás térhódítását nem tudták megállítani. A magisztrátus több évtizeden át védekezett a rekatolizációs politika ellenében, de egyre kevesebb eredménnyel. Debrecen református vallása, magyarsága miatt állandó konfliktusba keveredett az udvarral, ellenállása pedig egyfajta elzárkózást eredményezett.
Így vált a Tiszántúl legnagyobb városa a 19. században a fejlődéssel, újjal szemben a maradandóság fővárosává, és lényegében ettől az időszaktól nevezik Debrecent a magyar református cívisvárosnak
– tette hozzá vármegyei levéltár igazgatója.
Bekecs Sándor
