Gyász

2023.03.01. 07:00

Drasztikus a drágulás: ennyibe kerül most egy temetés Hajdú-Biharban

Nem idegen a megállapítás: drága az élet. De hogy vele együtt a halál is?

Forrás: illusztráció / Napló-archív

Méltósággal, tisztelettel – minden hozzátartozó így szeretne végső búcsút venni szerettétől. Lehet-e ennek anyagi akadálya? Az utóbbi időben drasztikusan emelkedtek a temetkezési szolgáltatások, pedig ezek olyan költségek, melyeken nemigen tud spórolni a gyászoló. Ha a méltó búcsún nem is, a szokásokon változtathat a megrendelő, ezt pedig sokan meg is teszik. Hajdú-Bihar vármegyei temetkezési vállalkozások arról számoltak be érdeklődésünkre, hogy manapság többen választják a hamvasztásos temetést, ennek oka sok más miatt az ára.

A Hajdú-Bihar Megyei Temetkezési Vállalat vezérigazgatója, Kari Irén portálunknak elmondta: 2013 óta mind idáig nem változtak a temetkezési árak, az elmúlt évben azonban egyértelműen kirajzolódott, hogy változtatás nélkül veszélybe kerül a temetők üzemeltetése és fenntartása.

Minden érintett önkormányzathoz beterjesztettük, hogy a temetőn belüli szolgáltatási díjat emeljék meg 20 százalékkal. Ezt minden önkormányzat elfogadta

– mondta el megkeresésünkre a vezérigazgató. A kegyeleti feladatokat ellátó vállalkozás több mint húsz vármegyei településen üzemeltet temetőt.

Kari Irén elmondta, egy átlagos koporsós temetés 550 ezer forint, ennél nem sokkal kevesebb a hamvasztásos temetés. Kérdésünkre, mely szerint a megrendelők inkább a hamvasztásos vagy a koporsós temetést választják-e, azt mondta: trenddé vált a hamvasztásos temetés, de nem csak a költségek miatt.

A hamvasztás díja is jócskán megemelkedett, egy egyszerű koporsós temetést meg lehet rendezni egy hamvasztásos temetés árán

– jegyezte meg. Azt is elmondta, hogy különleges szolgáltatásokat nem kérnek tőlük a megrendelőik, jellemzően ravatalozást, zenét, kandelábereket rendelnek.

Kihalóban a temetkezési kultúra

Szilágyi Barnabás, a Szomorúfűz Temetkezés Hálózat ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: nincs könnyű helyzetben a temetkezés, de nincs könnyű helyzetben a hozzátartozó sem. Mint mondta, lehetetlen volt lépést tartani, emelni kellett az árakat. Elmondta, ennek oka lehetett az, hogy emelkedtek a bérek és az energiaárak, de hozzátette azt is, hogy hosszú éveken át nem változtak a temetkezési árak.

Most mindent érint az emelkedés. A kellékek, a faanyag, a munkások bére, az üzemanyagköltségek, a villamosenergia és a gáz ára is emelkedett. A debreceni irodánkat 14 éve nyitottuk, akkor a komplett hamvasztás teljes körű ügyintézéssel 40 ezer forint volt. Most kétszázezer

– mondta.

Szilágyi Barnabás arról is beszélt, hogy az évek alatt teljesen megváltoztak a temetkezési szokások. Tapasztalata alapján alig van már koporsós temetés, a hozzátartozók sok esetben nincsenek felkészülve a halálesetre. Mint mondta, a koronavírus-járvány miatt sokszor váratlanul is érte őket egy-egy családtag elvesztése. Meglátása szerint megszűnt az a réteg, akik félretettek a temetésükre. A koporsós temetés ára új sírhely váltása esetén 5-600 ezer forint költséggel jár. – Ez alap, laminált koporsóval. A középkategória 800 ezer forint, a prémium kategória pedig egymillió forint körül van – részletezte.

Az ő tapasztalata is arról árulkodik, hogy a hozzátartozók ma már legtöbb esetben hamvasztás mellett döntenek, nem kérnek díszurnát sem, helyette – míg a temetkezési törvény engedi – elszórják a hamvakat. – Ez is szűk kétszázezer forint – jegyezte meg az ügyvezető igazgató, aki szerint az emberek sok esetben rá vannak kényszerülve arra, hogy a legolcsóbb szolgáltatást kérjék. Hozzátette, hogy a temetkezési kultúra is kezd kihalni. – Hosszú évek óta követem, és azt látom, hogy nagy részben, mintegy 70 százalékban döntenek a hamvasztás mellett. A kisebb településeken még nagyobb a koporsós temetések aránya – mondta.

BBI

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában