A sportos múlt is segít a cégvezetésben: Kocsik-Marossy Virág kamatoztatja, amit kosárlabdázóként megtanult

A Civil a pályán rovatunkban közismert emberek sporthoz való viszonyát mutatjuk be. Kocsik-Marossy Virág személyében ezúttal egy olyan hölggyel beszélgettünk, aki igencsak fontos szerepet tölt be a cívisváros gazdasági életében. A Debreceni Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója 19 évvel ezelőtt költözött Debrecenbe, így ahogy ő fogalmaz, egyszerre vallja magát cívisnek és borsodinak. A kétgyermekes családanya az interjú során felelevenítette, hiába volt tehetséges kosárlabdázó, a néptánc véget vetett a sportkarrierjének, mesélt arról, miért volt kötelező megtanulnia síelni, miként vált a Juventus szurkolójává, mire neveli a lányait, illetve mit tud kamatoztatni a sportolói múltjából a munkája során.

Sátoraljaújhelyen született, s ott is nevelkedett. Gyerekkorában melyik sportág volt a legfelkapottabb, minek volt a legnagyobb divatja a Zemplén fővárosában?

Igazából nem valamelyik sport, hanem a néptánc, a Hegyalja Népi Együttes volt a város büszkesége. Már óvodásként, 5-6 esztendősen én is elkezdtem a néptáncot, s 18 évig folyamatosan csináltam. De természetesen a tánc mellett a sport is jelen volt az életemben. Kéttannyelvű általánosba jártam, s az iskolának volt egy uszodája, ahol a dupla órákon használtuk a medencét. Ott tanultam meg úszni. S mivel a Zemplénben éltünk, így szinte kötelező volt megtanulnunk síelni, hiszen nagy tradíciói vannak ennek a sportágnak Sátoraljaújhelyen. Belőlem nem lett versenyző, viszont két unokatestvérem is sikeres síelő lett. Sőt, családi vonatkozása is van a sípályának, ugyanis édesapám készítette el az időmérő órát, amit a versenyeken használtak.

Az iskolás évek alatt rendszerint a csapatsportokkal is megismerkednek a gyerekek. Kipróbálta valamelyik sportágat?

Gimnazista koromban röplabdáztam és kosárlabdáztam, de igazából az utóbbit imádtam, s abba fektettem több energiát. A kosarazáshoz megvolt a testi adottságom, hiszen már akkor magas voltam, ráadásul tehetségesnek számítottam. Akkoriban nagyon intenzív volt az életem, hiszen táncosként hetente háromszor három órát gyakoroltunk, illetve hétvégente koreográfiát tanultunk. Emellett volt a kosáredzés, ami heti két tréninget jelentett. Ez rettentő megerőltető volt fizikailag, s hiába szerettem mindkettőt csinálni, választanom kellett, és végül a tánc mellett döntöttem.

Vannak olyan kívülállók, akik számára a tánc igazából „csak” művészet, s szerintük nem kell annyi energiát beletenni, mint a sportolásba. Mindkét mozgásformát kipróbálta, sőt párhuzamosan űzte, lehet különbséget tenni a fizikai megterhelések terén?

Egy táncos csakis megfelelő erőnlét mellett tudja előadni a 1,5-2 órás műsort. S ennek az eléréséhez rengeteget kell dolgozni. A gyakorlások nemcsak a tánclépésekről szólnak, hanem a kondícióról is. Akár a táncban, akár a sportban, ha a lehető legjobb formádat akarod nyújtani, nagyon sok munkát kell befektetned.

Mennyire szeretett csapatban játszani?

Imádtam a csapatot! Jó érzés volt, amikor mindenki próbálta a maximumot nyújtani, de az elkerülhetetlen, hogy különböző képességű, tehetségű játékosok alkossák a gárdát, ezért egymást is erősítettük. Jó érzés volt megtapasztalni a csapatszellem erejét. Szerintem a csapatsportok erősítik a személyiséget.

Ebből tudott valamit kamatoztatni a civil életben?

Szerintem igen. Az egyik fontos tanulságként megtanultam, vezetőként hogyan kezeljem a kollégákat.

A családjában mennyire mindennapi tevékenység a sportolás? Fontosnak tartja, hogy a két lánya rendszeresen mozogjon?

Mindig is szem előtt tartottam, hogy valamit mozogjanak, de szerencsére ez számukra is fontos. Évekig táncoltak, amit most abbahagytak. De így sem maradtak sport nélkül, ugyanis a négyéves koruktól, eddig csak hobbiszinten űzött lovaglás került előtérbe. A díjlovaglás mellett az ügyességi pályákon is kipróbálják magukat, s a szakértők szerint van érzékük hozzá. 

Kicsit irigykedve nézem őket, mert én soha nem mertem kipróbálni a lovaglást. Szerencsére olyan a mentalitásuk, hogy hiába a sok kütyü, nem viszik túlzásba a telefonozást, tabletezést, szívesen mozognak. Egyáltalán nem lusták, például az egyik lányom magától kitalálta, hogy minden nap egy órát edz Youtube-videók segítségével. Szerintem fontos, hogy a gyerekek mit látnak a szülőktől. A lányaimban már tudatosult, hogy nemcsak az étkezés, hanem a friss levegő és a rendszeres mozgás is fontos szerepet tölt be az életben.

Az édesanyjuk múltja miatt a kosárlabda nem vonzza őket?

Azok alapján, hogy vélhetően ugyanolyan magasak lesznek, mint én – ami 182 centimétert jelent –, mindenképpen azon munkálkodom, hogy a kosárlabdázás felé tereljem őket. Eddig még nem sikerült, de most vannak abban a korban, hogy találkozni fognak a csapatsportokkal, ezért bízom benne, hogy kedvet kapnak hozzá.

Amennyiben a jövőben a lányok azzal állnának elő, hogy élversenyzők szeretnének lenni, támogatná őket?

Mindenképpen. El kell ismerni, hogy egy gyermek versenyeztetése sok időt, energiát és pénzt emészt fel, de ha kiderül, hogy kivételes tehetségek, akkor kötelességemnek érzem támogatni őket.

Családi „sportnapokat” szoktak tartani?

A lányok novemberben kaptak egy kiskutyát, s az volt az egyik kikötésem, hogy csakis akkor érkezhet a négylábú, ha a lányok sétáltatják. Azóta napi háromszor indulnak útnak vele, s ez a program nem maradhat ki a mindennapjukból. De a teljes család napi rutinjának része, hogy az egyórás esti sétát közösen tesszük meg. Emellett nagyon sokat biciklizünk, nyáron a Tisza-tavat többször megkerültük, s természetesen ilyenkor sem maradhatott otthon a kutyánk, ő is velünk tartott.

Mivel egészíti ki a sétát, hogy ennyire fitten tudja tartani magát?

Sajnos rendszeresen manapság már nem mozgom. Tavaly nyolc hónapig hetente kétszer jártam konditerembe, ami nagyon jót tett a testemnek és a közérzetemnek is. Viszont a munkahelyi elfoglaltságom miatt az edzéseket csakis korán reggel tudtam elvégezni, s ez nagyon fárasztóvá vált, nem tudtam tovább csinálni. Bevallom, hiányzik ez a rendszeres sportolás, s keresem a lehetőségeket, hogyan tudnám visszacsempészni az életembe.

Említette, hogy sátoraljaújhelyiként kötelező volt megtanulnia síelni. Milyen gyakran csatolja fel a síléceket manapság?

Bevallom, nagyon ritkán síelek, félek, hogy összetöröm magam. Ha hazamegyünk, akkor egészen más elfoglaltságaink vannak, mint felmenni a hegyre. Néha Lengyelországba utazunk télen kikapcsolódni, de akkor sem az a fajta vagyok, aki reggel felcsatolja, este pedig leveszi a sílécet, nekem napi pár csúszás elég.

Most közelítsük meg a másik oldalról a sportot: van olyan csapat, amelyiknek szurkol?

A szurkolás nem volt jellemző rám, egészen addig, amíg Debrecenbe nem költöztem. Cívisként már figyelemmel követem a Loki futballcsapatát, s nem csak az eredményeiket nézem, hanem bérletes vagyok, rendszeresen kimegyek a hazai meccsekre. Eleinte a férfiak furcsán néztek rám, mert általában a nők a párjuk miatt mennek focimeccsre, de engem nem a férjem csábított ki. Bár bevallom, a meccsek utáni levezetés a sky boxban vagy a VIP-ban üzleti szempontból sem utolsó, ugyanis ekkor 5-10 percben sok mindent meg lehet beszélni, amire hétköznap nincs idő.

Van kedvenc játékosa a Lokiban?

Nincs, a csapatnak szurkolok.

És milyen stílusban szorít a kedvenceiért?

Nem vagyok hangos drukker, nem kiabálok, inkább „stílusosan” szurkolok.

Exkosarasként jár a DEAC meccseire az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokba?

Nem, s ennek az az oka, hogy idővel rájöttem, csinálni szeretem, de nézni nem. S ugyanez van a néptánccal is, egyszerűen nem tudok végigülni egy kétórás műsort. Egészen más érzés fellépni, mint nézőként részese lenni egy előadásnak.

Van olyan sportág, amiért leül a televízió elé?

Korábban nem volt, de a férjem által megszerettem a Juventust, s így a Zebrák meccsét meg szoktuk nézni a tévében. Sőt, márciusban kiutazunk Milánóba, ahol a Juve vendégszerepel majd. Már nagyon várom ezt a meccset! Kedvelem az olasz focit, így ha nem gyerekfilm megy a televízióban, akkor kiélem magam. A másik sportág, amit még szívesen megnézek, az a műkorcsolya és a jégtánc. Gyerekként tartottam a korizástól, nagyon veszélyesnek tűnt. Kialakult bennem, hogy ez a sportág számomra egy megközelíthetetlen dolog, éppen ezért azok, akik korcsolyáznak, rendkívül bátor emberek a szememben. Éppen ezért nagy csodálattal nézem a közvetítéseket. 

Boros Norbert