Van zsákunkban minden jó

2022.11.14. 07:00

Viszlát, tejbevonó massza, üdv, Mikulástojás! - csokikörképre indultunk

Kifutóban az ünnepkör kulináris krampusza, a bevonómassza, a virgácsot is csak a régi vágású pedagógia hívei vesznek – derült ki nemrég a Haon felméréséből.

Forrás: Illusztráció / MW-archív

Kisebb-nagyobb debreceni üzleteket járva a napokban arra voltunk kíváncsiak, hogy az általános drágulás miként befolyásolhatja a három hét múlva az ablakokba kerülő, kipucolt kiscsizmák tartalmát. Üdítő meglepetésként vettük észre először, hogy az idei árak – a valódi csokoládéból, magas kakaótartalommal készült figurák esetén – alig haladják meg a tavalyit, a 7 centiméteres Szent Miklós- édességszobrocska 249, a jóval méretesebb és a minőségi toplistát vezető csokimárka termékei 1900 és 2300 forint között mozognak.

Régi és új szokások

Irma néni az unokáinak és a felnőtt lányának már november elején beszerezte a december 6-ra szánt finomságokat. Kérdésünkre beszámolt arról is, hogy eddig nem volt híve a csoki hosszú távú tárolásának, most azonban nem tudni, mikor ugrik meg az ára az ünnepi finomságnak. Ugyanígy járt el a csomagolt zselés szaloncukorral is. – A tejbevonó masszát a mai gyerekek már nem eszik meg, olyan márkát választok nekik, amit a hétköznapokban is szeretnek – összegzett. Négy csomagot állít össze, de mindegyikbe inkább kisebb, minőségi alapanyagú édesség kerül. A virgács – ahogy fogalmaz, csak mihez tartás végett – évről évre kihagyhatatlan eleme a piros zacskóknak, amit a nagymama a mai szülők túlérzékenységével szemben hathatós, mégis szeretetteljes dorgálásként értelmez.

Piros, lila, tojásba dugva

A meglepetés-csokitojás csak eddig érte be húsvéti egyeduralmával, a szupermarketek polcain ugyanis már a téli verzió is elérhető, igaz, a szkeptikus szemlélőnek nem feltétlenül zökkenőmentes társítani az alábbi jelképláncot: húsvét-nyúl-tojás-csokoládé-mikulás. Az egyik legkedveltebb csokimárka évek óta lilába bújtatja a szocialista népnyelv szerint csak Télapónak nevezett kultikus figurát, de találtunk krampuszt, sőt, rénszarvast is a Miklós-napi ünnep égisze alá tervezve. Lehet, hogy nem több generációs fafejűségnél, de sokaknak a Mikulás csak pirosban az igazi. De miért is?

Szent Miklós bíboros volt. A történet szerint a mai Törökország területén élt a 4. században, Myra városában. Az internetes hozzászólások leggyakrabban azonban a piros palástnak sokkal profitorientáltabb oka van: a kételkedők szerint nem másról, mint bújtatott kólareklámról van szó.

A krampusz a kisbetűs részekben rejlik

A fogyasztóvédelmi hatóság tavalyi összegzése szerint a karácsony ünnepkör idején körülbelül 8 millió csokimikulás fogy el, ez a magyarok éves édességfogyasztásának csaknem 20 százaléka. Honlapjukon minden Mikulásszezonban arra figyelmeztetnek, hogy érdemes elolvasni a forgalmazók által kötelezően feltüntetett tájékoztatót a csokik összetételével kapcsolatban. – Az előírások szerint egy termék akkor nevezhető csokoládénak, ha zsírtartalma csak kakaóvajból áll, vagy ha mennyiségének legfeljebb huszadrészét teszik ki az egyéb engedélyezett növényi zsírok, például a pálmaolaj vagy sheavaj. Utóbbi esetben a „kakaóvajhoz adott növényi zsírokat tartalmaz” – szövegnek kell szerepelnie a címkén, csomagoláson. A fogyasztók megtévesztésének minősül, ha nem hívják fel az előírt módon a vásárlók figyelmét a gyártásnál használt növényi zsírokra – írják.

SZD

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában