Debreceni Egyetem

2022.10.04. 10:25

Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj: 17 debreceni hallgató nyerte el idén a támogatást

Nyolc alap- és kilenc mesterszakos tanuló kapott igazoló oklevelet.

Forrás: Debreceni Egyetem

Kiemelkedő számú, összesen 17 hallgató nyerte el idén a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán, akik az elismerést hétfőn vehették át a Böszörményi úti campuson – közölte kedden az unideb.hu.

Forrás: Debreceni Egyetem

Az egyik legrangosabb felsőoktatási ösztöndíjra ezúttal 47-en pályáztak az intézmény legnagyobb létszámú karáról, közülük 8 alap- és 9 mesterszakos hallgatónak ítélte oda a támogatást a szakminisztérium. – Azért fontos ez az ösztöndíj számunkra, mert a kimagasló tanulmányi eredményeik mellett már most bekapcsolódnak az egyetem tudományos életébe amellett, hogy közéleti tevékenységben is aktív szerepet vállalnak. Legyenek büszkék magukra, mert mi nagyon büszkék vagyunk önökre – hangsúlyozta Fenyves Veronika a hétfői ünnepségen.

Forrás: Debreceni Egyetem

A Gazdaságtudományi Kar dékánja, valamint Harangi-Rákos Mónika és Erdey László megbízott dékánhelyettesek 16 hallgatónak adták át az ösztöndíjat igazoló oklevelet a rendezvényen. Egy díjazott egyéb elfoglaltsága miatt később veszi át az elismerést.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában