Előterjesztés

2022.10.22. 09:00

Ingatlant cserélne Debrecen és az egyetem

Forrás: Napló-archív

A közgyűlés tavaly júniusban határozott arról, hogy bizonyos ingatlanjait elcseréli a magyar állam tulajdonában lévő (a Debreceni Egyetem vagyonkezelésében álló) ingatlanokra, egy területet pedig elad az államnak.

A csere és az adásvétel még nem történt meg, ugyanakkor bizonyos telekalakítások után a Nemzeti Földügyi Központ a döntés módosítását kérte.

A csütörtökön a debreceni képviselők elé kerülő előterjesztés szerint a tavalyi határozat szinte minden pontját érintené a módosítás, ezért azt hatályon kívül helyeznék, és új határozatot hoznának. A mostani javaslat alapján a debreceni önkormányzat – a Debreceni Egyetem felsőoktatási feladatainak elősegítése érdekében – Józsa környéki legelőket adna az állam tulajdonába, melyek értékét az ingatlanforgalmi szakemberek 289 millió 313 ezer forintban állapították meg.

A magyar állam/Debreceni Egyetem által átadandó terület: két ingatlan a pallagi körforgalom mellett, egy ingatlan a pallagi Labdarúgó Akadémiától keletre, és egy terület a Vezér utca térségében, összesen 287 millió 877 ezer forint becsült értékben.

Az előterjesztés egyszerű cserét javasol, indoklása szerint a felsőoktatás fejlesztése a város oktatási infrastruktúrájának szerves része és a gazdaságfejlesztési stratégia egyik alappillére; továbbá a csereként megszerzendő területek bevonhatók az önkormányzati feladatellátást szolgáló hasznosításba.

HBN

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában