Már lehet regisztrálni

2022.10.15. 16:26

Egyedülálló lehetőség: most benézhetünk az erőművek titokzatos falai mögé

Hajdú-Bihar megyében három helyszínen, erőmű és közműszolgáltató is szélesre tárja kapuit a 2022-es Erőművek Éjszakáján.

Forrás: Erőművek Éjszakája

Az E.ON Energiatermelő Kft. Debreceni Erőművével, a Debreceni Vízmű Zrt. Víztermelő üzemével, valamint a Veolia Debreceni Erőművével vesz részt a programon. Utóbbinál a Távhőszolgáltatás napját is ezen a napon tartják, itt többek között testközelből lehet majd megnézni a több méter magas kazánokat és turbinákat - olvasható az esemény szervezőinek közleményében.

Immár harmadik alkalommal rendezik meg az Erőművek Éjszakáját – idén október 28-án kerül sor az ország legnagyobb és legnépszerűbb energiaipari rendezvényére. Az érdeklődők ezen a napon betekinthetnek az erőművekben, a fűtőművekben és – idén először – a közműszolgáltatóknál zajló munka kulisszatitkaiba is. A főszervező Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal legfőbb célja, hogy az energia- és távhőtermelés, valamint a közműszolgáltatások működésének bemutatásával felhívja a figyelmet arra, hogy környezetünk védelme érdekében érdemes tudatosan bánni erőforrásainkkal. A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Az egyes helyszínekre a www.eromuvekejszakaja.hu oldalon lehet regisztrálni. Érdemes követni a MEKH Facebook-oldalát is, ahol a szervezők további érdekességeket osztanak meg.

Az E.ON Energiatermelő Kft. Debreceni Erőművében a látogatók betekintést nyerhetnek a gázmotoros erőmű működésébe, a gázmotor méreteibe, a gázmotorok működésének alapjaiba, megismerkedhetnek a hő- és villamosenergia termelés alapjaival. Az érdeklődőket végigvezetik a teljes termelési folyamaton a motoroktól a kéményekig, a generátortól a transzformátorig.

A Debreceni Vízmű Zrt. Víztermelő üzemében a vendégek megtekinthetik a víz útját a tisztítástól a tárolásig, miközben a bonyolult technológiai folyamatok is világossá válnak. A látogatók először általános, majd a Debreceni Vízmű egészére vonatkozó összefoglalót kapnak a vízbeszerzés, víztisztítás, víztárolás és a tisztított vízhálózatba való betáplálás módjáról, annak technikai hátteréről.

A Veolia Debreceni Erőműve az ország második legnagyobb városának közel 32 000 lakossági és 2200 egyéb fogyasztója számára termeli a szükséges fűtési hőenergiát, valamint a használati melegvizet az év minden napján. A látogatás alkalmával az érdeklődők megismerhetik az erőmű múltját és jelenét, egyedülálló módon láthatják az erőmű főberendezéseit működésük közben. A résztvevők testközelből szemlélhetnek meg több méter magas kazánokat és a turbinákat, és a múzeumkertben múlt század első felében használt kazánokat és egyéb erőművi berendezéseket is meg lehet majd tekinteni.

Az Erőművek Éjszakája 2021-ben több mint 3000 látogatót vonzott; a szervezők idén is telt házra készülnek. Ezen a napon országszerte csaknem 70 izgalmas helyszínen látják vendégül a látogatókat, akiket számos érdekes programmal, közelről is megtekinthető, gigantikus berendezésekkel és szakértő idegenvezetéssel várnak.

Az erőművek és a fűtőművek idén új helyszínekkel is kiegészülnek. Megnyitnak a víziközmű-szolgáltatók és a hulladékgazdálkodók telephelyei is, így bepillanthatunk egy vízmű vagy egy víztározó működésébe; kiderül, hogyan lesz a szennyvízből tiszta víz, és azt is megtudhatjuk, hogy mi van egy víztorony belsejében. A hulladékfeldolgozással foglalkozó üzemekben megnézhetjük, hogy hogyan lesz a hulladékból újra felhasználható, vagy energetikailag újrahasznosítható alapanyag, és bemutatják azt is: mi hogyan segíthetjük hatékonyan ezt a folyamatot.

2022-ben Gyetván Csaba műsorkészítő ismét elvállalta az Erőművek Éjszakája nagyköveti feladatait, így idén is ő népszerűsíti a programot. Csaba az eseményt megelőzően olyan helyszíneket mutat be a MEKH Facebook-oldalán látható kisfilmekkel, amelyeket október 28-án személyesen is megnézhetünk.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában