Egy barátság története: Latinovits Zoltán kézzel írt leveleit máig őrzi József

Ma lenne 91 éves a színészkirály, Latinovits Zoltán. Nem lehet véletlen, hogy szintén szeptember 9-én látott először napvilágot Égerházy József, akivel jó barátok lettek az egyetemista éveik alatt.

A hajdúhadházi születésű, Amerikában élő építészmérnök nemrégiben a szerkesztőségünkben járt, és izgalmas életútjának történetén, annak számos Latinovits-csal megélt epizódján túl, magával hozott egy levelet is. A Csokonai Színházban megcímezett kézírás átszelte a fél világot, hogy Pennsylvaniába érve képet adjon „Édes Jóskámnak” az 56-os forradalmat követő hónapok Debrecenéről, amelyben „az emberek a szokott tompaságukkal folytatják az életet…ugyanúgy rohannak a pénz után”, valamint a színészlegenda lelki állapotáról: „Nehezen tudom elképzelni magam ezen a pályán…valami nagy alázat szállt meg, szerény és hallgatag vagyok”.

Égerházy József neve ismerősen csenghet a megyénkbeliek számára, az ismert képzőművész, Égerházi Imre az unokatestvére volt. József a debreceni Fazekas Mihály Gimáziumban töltött évek után a Budapesti Műszaki Egyetemen tette le az építészmérnöki karrierje alapjait.

Nem közölte, előadta

Az intézmény előadójában látta először az évfolyamtársát, Pikit – ahogyan egy gyerekkori becenevet fenntartva, a barátai hívták Latinovits Zoltánt. Ő maga már középiskolában is a színpadra készült. Egy színjátszóköri fellépésén találkozott Bajor Gizivel, akinek a mondata nagy motiváció volt ezen álom megvalósításában: Magának színésznek kell lennie! – jelentette ki a XX. századi magyar színjátszás egyik csillaga. Latinovits Zoltán édesanyja azonban nem osztotta ezt a véleményt, fontosnak tartotta, hogy a fiának legyen egy tisztességes kenyérkereső szakmája.

Egy alkalommal a műegyetemen a matematikaprofesszor beteg lett, s valaki megkérte „Pikit”, hogy közölje ezt a megjelent, csaknem 500 hallgatóval. Ő kiállt a hatalmas auditóriumban, és nem közölte, hanem előadta, nagy mozdulatokkal, színpadiasan. – Az volt az első benyomásom róla, hogy ez vagy önbizalomhiányból fakadó túlkompenzálás, vagy valóban ilyen veleszületett tehetséggel van megáldva, és minden alkalmat megragad, hogy ezt megmutassa – emlékezett vissza József. Később, ahogyan megismerte, úgy vélte, mindkettő igaz lehetett.

Sosem heverte ki, hogy elhagyta az apja

Előbbi talán abból fakad, hogy a művész születése után röviddel az apja elhagyta a családot. – Ezt Zoli sosem heverte ki egészen – mondta a cívisvárosi barát. A másik megérzést is hamar bizonyítékok erősítették hétköznapi esetek során – még a színpadi sikerek visszaigazolása előtt. József többször tapasztalta, hogy egyetemi társa mintha szándékkal keresne vagy alakítana olyan helyzeteket, amelyekben mások előtt erőteljesen felszólalhat. Felidézte, hogy egyszer egy budapesti drogériában csinált óriási jelenetet, mert épp nem volt WC-papír. Emlékezetes és a személyiségéről sokat mondó eset az is, amikor az egyik teátrumban, a délelőtti próba előtt beszélt meg találkozót a már sikeres színész az építésszel.

– Amikor odamentem, a sztárszínészek, a kollégái, mind ott várták, majd jött kétségbeesve Ruttkai Éva, aki szintén kereste őt. Kiderült, hogy Piki az egész éjszakát egy klub mosdójában töltötte, és próbált emlékezni annak a rendőrnek a nevére, aki megbírságolta, akkor már volt kocsija. Az igazgató odajött hozzám, hogy elmondja, mennyire nehéz vele dolgozni – mesélte.

Jóságos orosz katona

Ugyanakkor szívesen segített a hozzá közel állóknak, ahogyan tudott. Égerházy Józsefnek például többször statisztamunkát szerzett a filmgyárban. Volt például a Latabár Kálmán főszereplésével készült Fel a fejjel című filmben sebesült, jóságos orosz katona egy kórteremben.

De dolgoztak együtt az építőipar másik oldalán is, ahol nem a ceruzájuk alatt papíron nőttek ki a földből a falak. Egyetemi szakmai gyakorlatként téglát raktak a Hungária körúti magas lakóházak építése során. A színész szerette a kétkezi munkát, azt vallotta, felfrissíti szellemileg.

A diploma megszerzése után néhány hónappal aztán mindkettőjük számára Debrecenben nyílt lehetőség céljaik eléréséhez. Latinovits Zoltán a Csokonai Színházban kapott segédszínészi munkát, Égerházy József pedig a Hajdú Megyei Építőipari Vállalatnál kezdett dolgozni a szakmájában. Kapcsolatuk legélénkebb szakasza volt ez, szinte nem telt el nap, hogy ne találkoztak volna a fiatalok. A mai Belga Étterem helyén álló Pál Sörözőben vagy a belvárosban sétálva beszélték meg a nap történéseit.

Csak magyarul tud színész lenni

A kiegyensúlyozott időszaknak a forradalom vetett véget. Az ifjak épp Budapesten töltötték évi egy hónapnyi sorkatonai szolgálatukat az események idején a Petőfi Laktanyában. E helyszínen volt a vezérkar is, amely a Műegyetemi diákgyűlés után nem bízott az egykor ott tanulókban, emiatt egy éjjel elvették minden fegyverüket és bezárták őket, később aztán a hadsereg átállt a nép oldalára. Józsefnek igazolványa is van arról, hogy a Forradalmi és Néphadsereg tagja volt. Őt egy csapattal az Ajtósi Dürer sorra vezényelték, a Városliget melletti katonai központba, amely azelőtt orosz tanácsadók székhelye volt. A diplomácia tagjai mind elmenekültek hajóval, a gyerekeiket pedig ott hagyták, mert feltételezték, hogy őket senki sem fogja bántani. Józsefék egyik feladata az volt, hogy a gyerekeket átkísérjék biztonságban az orosz nagykövetségre. Latinovits ezalatt a budai Fő utcán szolgált.

– Volt egy pillanat, amikor úgy éreztük, nem hagyhatjuk, ami történik. Felszálltunk néhányan egy teherautóra, fegyvereket vettünk magunkhoz, és elindultunk egy vasúti vonal mellett, sok holttestet láttunk, az út végén pedig orosz tankokat. Megálltunk, és ott egy tiszt, aki a mi oldalunkon állt, azt mondta, hogy ne menjünk tovább, semmi értelme. Az oroszok visszajöttek, és sorra foglalták el a város fontos helyszíneit.

Néhány nap múlva hírlett, hogy visszamehetünk a laktanyába, és hivatalosan leszerelhetünk. Ott találkoztam újból Latinovits-csal, aki meghívott a lakására tárgyalni arról, hogy hogyan tovább. Piki kijelentette, hogy színész akar lenni, mindig is az akart, és ezt csak magyarul tudja elképzelni, nincs szándékában elmenni innen. Én úgy terveztem, Budapesten keresek majd munkát, ha lecsendesedik a helyzet, addig Debrecenben leszek – mesélte.

Zenekarral, ünnepelve fogadták a magyar menekülteket

Meglepődve tapasztalta, hogy bár a forradalom alatt az egész ország sztrájkolt, csodálatos módon mindenki megkapta a fizetését. Ő abból csináltatott egy dupla vatelines télikabátot a fővárosban, ahová időközben munkát keresni érkezett. Egyre borúsabban festett a jövőkép, főleg azok számára, akiknek volt közük az egyetemi tüntetéshez, a harchoz. Úgy döntött, emigrál, de hogy ne sodorja bajba a családját, senkinek nem szólt. Egy éjjel elindult többedmagával vonattal és gyalogosan – földutakon, járőröző orosz katonák elől az út menti szántóföldekre hasalva, bújva – a határhoz, ahol a szép vatelines kabátjáért cserébe átsegítették Ausztriába.

Sok segélyszervezet egyengette az emigrált magyarok útját, a karácsonyt Salzburgban töltötte, majd Amerikát választotta egy barátjával együtt. A hajóút végén ünnepélyesen fogadták az érkezőket, a helyi katonai zenekar koncertezett a tiszteletükre a kikötőben. Akkoriban jóformán minden menekült tudott találni egy befogadó családot, aki szponzorálta, míg talpra nem állt. Józsefet Pennsylvaniában egy idős pár támogatta, cserébe elvégezte a ház körüli kisebb munkákat. Két évig élvezte a vendégszeretetüket. Los Angelesben egy építészirodában kezdett dolgozni, majd államvizsgát tett, felvették az amerikai építészek szövetségébe. Feleségével a legelső New York-i látogatása alkalmával találkozott a Szabadságszobor belsejében. Az au pair-ként érkező német lánynak szintén az első napja volt a városban, ahol később, hosszas levelezés és randevúk sora után letelepedtek; két felnőtt fiuk van.

Több lakóingatlan, étterem, haditengerészeti épület dicséri József szaktudását – időközben megszerzett pénzügyi diplomájának köszönhetően – felkérték a World Trade Center eladásával megbízott különcsoport vezetésére. Az épület 72. emeletén lévő irodában, sokáig dolgozott, 1997-ben ment nyugdíjba.

Levelek Amerikába

Debrecenbe egy saját ingatlan felújítása okán érkezett, a tervek szerint jövőre az egész család idelátogat. Megnézhetik majd a régi barátról elnevezett stúdiószínházat és a róla mintázott szobrot a Csokonai Fórum előtt. Mindkettő ékes bizonyítékaként magasodik az utánajövők előtt, hogy nem lett igaza Latinovits Zoltánnak abban az 1957. április 7-én írt levélben, amelyben nem tudta elképzelni magát ezen a pályán. A küldeményt még öt követte, és több magyarországi találkozás, közös nyaralás, majd eltelt néhány év anélkül, hogy az egykori egyetemi évfolyamtársak érdeklődtek volna egymás felől.

Máig fel-fel sejlik Józsefben, hogy másképp és máskor ért volna-e véget a legendás színész élete, ha szorosabb marad a kapcsolatuk, s hatni tud rá valamelyest. 1976. június 4-én vált végleg biztossá, hogy erre a kérdésre sosem kap választ. Az akkor 45 éves Latinovits Zoltán önkezével vetett véget ennek a széles érzelmi skálán élt életnek.

Megyesi-Horváth Borbála