Szakképzés

2022.09.12. 11:28

Az asztalos, aki megspórolta a szakmai vizsgát

Papp Dávid, a DSZC egykori versenygyőztes tanulója ma már sikeres vállalkozó.

Forrás: magánarchívum

A „Mi leszel, ha nagy leszel?” kérdésre a legtöbben 14 évesen nemigen tudják a választ, Papp Dávidnak viszont már akkor határozott elképzelése volt a jövőjéről. Asztalos szeretett volna lenni, így aztán az iskolaválasztás nem is lehetett kérdéses: a Debreceni Szakképzési Centrum Építéstechnológiai és Műszaki Szakképző Iskolájába (korábban Povolny Ferenc Szakképző Iskola) jelentkezett. És ha már felvételt nyert, ahogy fogalmazott, „kimaxolta” az intézményben rejlő lehetőségeket. Ami a faiparhoz kapcsolódik, és az iskolában el lehetett sajátítani, azt Dávid el is sajátította. Hároméves képzésben elvégezte előbb az asztalosszakmát, majd újabb két év tanulás következett, amelynek a végén leérettségizett, azt követően pedig felnőttoktatásban két év alatt a faipari technikusi végzettséget is megszerezte. 

Harminc évvel korábban

Ami a pályaválasztást illeti, nem véletlen, hogy e mellett a szakma mellett döntött, hiszen édesapja szintén asztalosként dolgozik, így aztán a fa és a műhely illata gyermekkora óta ismerős volt számára. – Apa ugyanott tanulta a mesterséget, ahol én, csak harminc évvel korábban – idézi fel. – Ez már önmagában ösztönző volt, szerettem volna ugyanazon az úton járni, amin ő, de persze kellett hozzá az is, hogy érdekelt a fa megmunkálása. Édesapámtól sok mindent tanultam, ellestem, de a szakképzési centrumban kaptam meg azt az elméleti és gyakorlati tudást, ami stabil alapot adott a tanulóknak.

Dávid elmondta: az iskolában a tanárok a tudásuk legjavát adva segítették a diákok előmenetelét, az anyag­ismeret, a szakrajzkészítés éppúgy része volt a képzésnek, mint a gyakorlati oktatás, a gépek, szerszámok működésének, használatának elsajátítása.

Forrás: magánarchívum

Az ország legjobbja volt

A megszerzett tudást és persze az ehhez a munkához elengedhetetlen kézügyességet, kreativitást Dávid több szakmai versenyen is kamatoztatta. A Szakma Kiváló Tanulója versenyen 2017-ben az elméleti feladatokat tartalmazó selejtező után bejutott a budapesti elődöntőbe, ahol 12-en mérték össze a tudásokat. Ott már nemcsak az elméleti, hanem a gyakorlati ismeretekről is számot kellett adni: egy szerszámosláda elkészítése volt a feladat, s Dávidnak olyannyira jól sikerült, hogy bejutott a döntőbe is, ahol már csak hatan versenyeztek tovább.

A fináléban egy fali kulcstartó szekrényt kellett elkészíteni, és ha már Dávid ott volt, akkor meg is nyerte a versenyt, ami a dicsőség mellett egyben azt is jelentette, hogy külön szakmai vizsgát nem kellett tennie, a bizonyítványába pedig csupa ötös került be.

– Később, 2019-ben a szakmák világ- és Európa-bajnokságán is szerencsét próbáltam – emlékszik vissza. – A hazai előválogatón második lettem, majd az elődöntőben negyedik, de a nemzetközi porondon már nem tudtam magam megméretni, mivel oda csak az első helyen végzett tanuló jutott ki. Ettől függetlenül egyáltalán nem bánkódtam, mert rengeteg tapasztalattal, élménnyel gazdagodtam.

Irány a vásár!

Dávid a szakma megszerzését követően Vámospércsen édesapjával közös műhelyükben kezdett asztalosként dolgozni, és bár mindketten egyéni vállalkozók, apa és fia munkakapcsolata ma is ugyanúgy megvan, mint a kezdetekkor. Szerencsésnek tartja magát, mert, mint mondja, a munkája egyben a hobbija is, így, jegyzi meg viccesen, olyan, mintha igazából soha egyetlen percet sem dolgozna.

Beszélgetésünkkor kiderül, hogy nem elég, ha valaki jó szakember, a jó üzleti érzék, a piaci trendek figyelemmel kísérése és a megváltozott igényekhez való alkalmazkodás is szükséges a sikerhez.

– Régebben gyártottunk bútorokat, nyílászárókat, aztán megjelentek a nagy áruházláncok lapra szerelt bútorai, és jobbnak láttuk, ha váltunk – magyarázza. – Jelenleg elsősorban dísztárgyakat, használati eszközöket, például vágódeszkákat, továbbá gyerekjátékokat készítünk, és vásárokban árusítjuk a termékeket. Az egyik kedvencem a lőcsös szekér, amiből kisméretű, 120 centiszer hetven centimétereset is gyártunk, kifejezetten a gyerekeknek.

Forrás: magánarchívum

A semmiből is meglátni

És hogy kiből lesz igazán jó asztalos? Dávid szerint néhány alapvető készség, képesség szükséges hozzá. Így például a kreativitás, a szép­érzék biztos, hogy elengedhetetlen, de a jó térlátás is fontos, hogy a „semmiből” meglássa az ember, miként fog kinézni például egy adott helyre elképzelt bútor. 
A kézügyesség ugyancsak alapkövetelmény, hiszen, mondjuk, egy ördöglakat vagy egy trükkös ördögi doboz elkészítése tizedmilliméteres pontosságot igényel. Töredelmesen bevallja: az elején ezekből a kis játékokból több volt a selejt, mint az eladható termék, idővel azonban megfordult a trend, és ma már ritka, ha egy-egy darab a kukában végzi. Mint fogalmazott, ennek is az a tanulsága, hogy a kitartó munka meghozza a gyümölcsét, a fa megmunkálása pedig tükrözi az ember természethez fűződő viszonyát, szeretetét.

TT

Ingyenesen


Aki kreatív, szeret alkotni és szívesen dolgozik fával, faalapú termékekkel, ingyenesen szerezhet asztalosszakmát a Debreceni SZC Építéstechnológiai és Műszaki Szakképző Iskolában. A 25 év alatti fiatalok nappali rendszerű képzésben tanulhatnak, míg az idősebbek munka mellett, délutáni és esti elfoglaltságot jelentő képzésben válhatnak asztalossá. 

 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában