Ez ám a vendéglátás: helyben adja a szállást, sőt, ki is pengeti

A falusi turizmusról és annak fellendüléséről sok szó esett az elmúlt időszakban. Elmerenghettünk azon, milyen turistaként végigvágtázni egy csendes kis falun, végigjárni a helyi nevezetességek sorát, megismerni a település ízeit, gazdagságát, s ugyanígy ráeszmélhetünk ott élőként, hogy miféle értékek rejlenek a szomszédunkban. Arról viszont kevesebb szó esett, hogy milyen lehet ez a másik oldalról nézve. Pocsajon erre egy egészen különleges példát ismertünk meg.

Balázs Mihály és felesége, Balázsné Kanalas Angéla immár kerek húsz esztendeje foglalkoznak vendéglátással a megyei községben. A Sinka Miska vendégházat viszik, de nem akármilyen módon: aki ide belép, muzsikaszó nélkül biztos nem távozik, na és a gyomra se marad jóféle házi koszt nélkül. A házaspár már ezzel is, de ezen túl is sokféle módon játszik jelentős szerepet a település kulturális életében. Kíváncsiak voltunk, hogy mindez hogyan is alakult ekképpen, Balázs Mihály pedig megosztotta velünk történetét.

Két szerelem borult bimbóba

A házaspár nagy örömmel fogadott bennünket, majd invitált a vendégházba. A házigazda vállára vette fekete tokba csomagolt hangszerét – így már sejthettük, produkcióból sem lesz hiány. A fák árnyékában meghúzódó házban aranyszín stafírung láda fogad. Míg Angéla a fotóriporterünknek mutatja meg a ház minden zeg-zugát, addig Mihálytól megtudjuk, citerázni már gyermekkorában megtanult. Csík István tanítványaként a Pocsaji Diák Citeraegyüttesben játszott 14 éves koráig. Aztán „kinőtte” az efféle hóbortot, tanulni ment, szakmát szerezni. Évek teltek el, dolgozni kezdett és megismerkedett Angélával. Az esküvő ’80-as évek közepén következett, – és mint megtudjuk – ebben az időszakban két szerelem is kibontakozhatott. Mihály nemcsak az ifjú feleség mellett kötelezte el magát, a népzene is szerves része lett az életnek (ezúttal végleg). Ebben pedig nagy szerepe volt az anyósának, Kanalas Józsefnének is, aki – mint kiderült – adatközlő volt, és Bencze Lászlóné dr. Mező Judit, a környék jelentős népdalgyűjtője tőle is temérdek dalt gyűjtött. Összesen mintegy 1200 csodálatos dallam kötődik az anyóshoz, 150 pedig azóta egy gyűjteményes könyvben kapott helyet.

Közösséget akartak építeni

Az esküvő után nem sokkal megszületett az Esztári Lakodalmas formáció, amit be is mutattak, de amint lement az előadás, hiányérzetük maradt a fellépőknek. A formációban sokan voltak fiatalok, és buzgott bennük a vágy a folytatásra, a közösség építésére. Mihály elmondta, hogy Vajasné Ragályi Edittel karöltve először néptáncolni kezdtek, ez a lépés azonban nem hozta a várt ritmust, egyhamar a sarokban végzeték a cipők, csizmák. A kudarca fulladt projekt azonban nem vágta félbe a lelkes csapat lendületét: megalakult az Esztári Pávakör. Az immár zenével foglalkozó együttes  hamar minősítést szerzett, majd több mint 25 évig működött. A jubileum alkalmából, 2005-ben a helyi önkormányzat megajándékozta Balázs Mihályt egy Gáts-citerával, ez a hangszer került elő a vállra vett tokból ottjártunk alatt.

A Pávakör tagjainak kiöregedésével új formáció, a Berettyó Trió alakult, ami azóta Berettyó Népzenei Együttes néven fut. A három tag (Mihály és felesége, valamint Vajasné Edit) egyre inkább elmélyedt a népművészeti örökségünkbe. A Millennium környékén azonban már nemcsak a maguk javára akartak ezzel foglalkozni, a gyűjteményt közkinccsé akarták tenni. – Úgy gondoltam, ehhez az kell, hogy megálljanak itt a vendégek. Leüljenek egy vacsorához, beszélgessünk kicsit, és hallgassák meg azt a muzsikát, ami a miénk – idézte fel a népzenész. Ötletből nem volt hiány, végül pedig egy részben önkormányzati, részben egyházi tulajdonú terület megvásárlásával hozta létre a vendégházat Pocsajon. Tíz évébe került, de már kéktúra jelzés is díszeleg a ház falán. A betérők elé az asszony töltött káposztáját tálalják, majd a házaspár ízelítőt ad a helyi népzenei kincsből a jó falatok mellé. Ha kenyér sül, akkor az biztos kemencében, és csak a Mihály keresztanyjának receptje alapján.

Lovasszekérrel a faluban

Az, hogy a vendéglátás mellett helyben alakítottak lehetőséget a zenetanulásra, annak köszönhető, hogy a vállalkozás valamelyest mégis röghöz kötötte a családfőt. Mivel nem volt lehetősége hosszabb-rövidebb időre más településre táborba utazni, és ott magasabb tudásra szert tenni, Pocsajon hozott létre citerás találkozót, majd tábort. Mára felnőtt egy olyan generáció, akik ebben a táborban tanultak meg zenélni. Az asszony közben nevetve meséli: bizony volt olyan év, amikor nem jelentkeztek annyian gyerekek, hogy elindulhatott volna a tábor, de a férje nem akarta feladni, inkább összecsődítette a család apraját, a rokongyerekeket taníttatta citerázni. A helyi kulturális életnek tehát nagy lendületet adott a Balázs család, s a faluról is szívesen mesél a vendégeinek a családfő. Ha teheti lovasszekérrel járja be turistákkal a települést, megosztva minden tudnivalót a helyi tájházról, a templomról. Vagy épp vendégmunkásoknak tanít népdalokat az esti vacsora után.

A beszélgetésünk végén – talán nem is meglepő módon – minket is citeramuzsika indított útnak, a házaspár megörvendeztetett bennünket tudásuk egy szeletével, népi örökségünk apró magjával. 

BBI